Másik váltás

Tíz perc szünettel. Gyorsan leírom, hogy másik váltásba tettek. Eddig (másfél hónapon keresztül) a staff messben voltam. Most áttettek a crew messbe. A legtöbb hajón úgy van, hogy az assistant waiterek a crew messben kezdenek, aztán átteszik őket a staff messbe, majd officers mess, majd captains mess, aztán szobaszervíz, majd végül a vendéglő. Itt, ezen a hajón viszont másképp működnek a dolgok. Ahogy megérkeztem, bedobtak a staff messbe. Örültem is neki, azt hittem, megúsztam a crew messt, merthogy oda másokat tettek, de aztán lassan rájöttem, hogy az nem is annyira "megúszás" volt, mint általános eljárás. Rosszak viszont egyáltalán nem mondható a crew mess sem munka szempontjából. Sőt, néha könnyebb. A különbség a kettő közt, hogy eddig napi 11 órát dolgoztam 1-4 órás szünetekkel hetente öt óra "pihenőszabadsággal", most pedig 10 órát kétszer egy óra szünettel, viszont nincs off.

Eddig a napi munkám abból állt hogy fél héttől reggeliztettem: asztalokat előkészítettem, tányérokat, poharakat, esszájgokat behordtam az edénymosóból, aztán leszedtem az asztalokról a szennyest, a szemetet, áthordtam az edénymosóba, közben közben felvettem néhány rendelést (ami nem volt megtalálhat sem a meleg- sem a hidegsoron), végül mindent leszedtem az asztalokról és tiszta terítéssel 9:30 körül beszártam az ajtót. Ezt mind harmad- negyedmagammal.
Ebédnél is kb ugyanez 10:30-tól 14:00-ig, csak itt ötödmagammal, vacsoránál szintén, csak ott több rendeléssel, talán egyel több munkaerővel, több rohanással 17:30-tól 21:30-ig, kivéve hetente egyszer vagy négyszer special cleaning esetén + 2-3 óra.

Na most már öt órával később vagyok, újra szüneten. Van még szintén 15 perc.
Folytatván az előbbi témát, az új munkám a következők szerint zajlik: reggel ötkor váltom Lórit, a szobatársamat a crew messben (véletlenül úgy esett, hogy mindketten 5-től 5-ig dolgozunk, csakhogy én nappal, ő meg este). Megtöltöm a só- borsszórókat, feltöltöm a zabpelyheket, kirakom a joghurtot, tejet, gyümölcsöket, reggeli ideje alatt pótolom ezeket, plusz hordom a tiszta tányérokat, tálcákat utánpótlásként. Reggeli végeztével kitakarítom a kajáldát, letörlöm az asztalokat, előkészítek mindent az ebédre. Ebédnél pótolom azokat, amiket reggelinél, plusz még süteményt és szeletelt gyümölcsöt hordok. Ebéd végeztével letörlöm az asztalokat, felseprem a földet, majd felmosom. Aztán elkezdek mindent újra előrekészíteni a vacsorához. Ezeket a dolgokat mind másod, aktív kajáltatás mellett harmadmagammal. Ma pont úgy esett, hogy a harmadmagam nem érkezett, mert a főnökünk ebédnélküli napot (lunch off) adott neki, azzal pedig nem törődött, hogy ketten meg fogunk szakadni a munkától. Na, nem szakadtunk meg, de minden hiányzott. Hol tányérokért, hogy kanalakért, hogy szeletelt vegyeszöldségért rimánkodtak az éhes szájak. Kevés a kettő. Ez van. Remélem, többet ilyet nem csinálnak.

Érdekesek a kiejtések. A crew messt úgy kell elképzelni, mint egy nagy vasutaskajáldát modern kiadásban. Négy sor asztal, fotelekkel, székekkel, kis plexid narancssárga elválasztóablakocskákkal. Kb 150 személyes. Na, ez a rész el van választva egy embermagasságú fallal a "vályútól". A fal terem felőli részén van a hideg kaja, a kávéautomata, a tejautomata s a mindenféle hidegkaja és lé. A másik oldalon egy emberszélesség után következik a melegsor, aminek a másik felén én vagyok s osztogatom az eledelt.
Namostmár tessék elképzelni, mikor nyitunk - mondjuk 11-kor, ebéd alkalmából-, 10 perccel korábban már harminc ember ott tornyosul a melegsor elején és várják, hogy megnyissuk. Általában tíz perccel korábban ki is nyitunk, mert hanem, már rikácsolnak, hogy mit kérnek s miért nincs kitéve (reggelinél például megőrítenek a "croisant! Croisant!" felkiáltásaikkal már húsz perccel a kezdéz előtt). Néha jól esne kimenni eléjük s az egészet kihajtani a kajáldából s bosszúból csak egy órával később nyitni, dehát a pár paraszt miatt akkor a többi fog szenvedni.
Nade mondjuk, hogy elkezdődött a kajáltatás s szépen - vagy összevissza - jön étkezni a jónép. Minden rendben van, de akkor valamelyik indiainak eszébe jut, hogy ő veggieburgert (igen, húsmentes burger) szeretne enni. Na, ilyenkor elindul a pokol. Hirtelen a többi indiai, pilippínó, indonéz s még kitudja milyen féle azonosítatlan nemzet állampolgára ráébred, hogy: tényleg, miért ne rendelhetnének ők is ilyesmit. S akkor a négy másodperc múlva, mint a lavina, mást se hallok, csak "begyibörö". Igen begyibörö, ugyanis ezek az emberek, akárcsak Eduardo, képtelenek normálisan beszélni. A veggieburger az "begyibörö", a french fries "prenprá", a fish szósz "pisszó". Általában csak az előbbi kettőt rendelik, de ezt a két különböző szót és annyira egyformán és olyan furcsa dialektusban ejtik ki a szájukon, hogy 90 százalékban a gesztikulálást értem meg. Ha begyibörö, akkor mutatják, hogy kerek, ha pedig prenprá, akkor tartk a markukat. S akkor én megyek, vegszem a tálat, fel a nájlonkesztyűt (munkaóráim 70 százalékában a kezemen van) s rakom nekik, amit kértek - általában.

Na, ennyit a melóról. Közben ezt a bejegyzést éppen három nap alatt, három nekifutásból írtam le, merthát néha-néha belealszik az ember, ugye.

Minden jót, majd, még leszek (igaz, már lassan három hete nem töltöttem fel semmilyen bejegyzést, csak írogatok itt magamnak a lektómon. Majd egyszer. Talán holnap, szünetben.)

Tehát.

Kis szünettel

Nem írtam már egy ideje. Volt egy tíznapos tréningem napi két órában és annyira sokat elvett a szabadidőmből, hogy annak a fennmaradó csekély hányadában inkább aludtam. Tegnapelőtt vizsgáztam le belőle, megkaptam a Basic Safety Training diplomámat. Ez is csak amolyan tessék lássék vizsga volt. Aki kicsit beszélt angolul, átment valahogy.

Említettem az előző bejegyzésemben a filippínók érthetetlen kiejtését. A közvetlen főnököm, Eduard - akit mi csak Eduardonak szólítunk -, már nem a főnököm egy hete. Más jött helyette. A bekezdés viszont róla szól. Ő Fülöp-szigeteki. Úgy kell elképzelni, mint Doktor Bubót ferde szemmel, fehér ruhában, lapátfülekkel. Temperamentuma hirtelen, sokszor viccelődős, gyorsbeszédű, rendes ember. A beszéde érthetetlen. Lehet, hogy tud angolul, de legfennebb csak írni. Hogy beszédbe mennyire ülteti át ezt a tudást, nem tudom megállapítani a borzalmas kiejtése miatt. Nem elég, hogy a hangképzése annyira messze áll az angoltól, mint innen a Fülöp szigetek, de a rossz kiejtését - nem tudom, szándékosan-e - annyire felfejlesztette, hogy néha az odailló betű helyére olyan hangot selypít be, amit amúgy, mikor szükséges lenne, nem tud kiejteni. Hogy érthetőbb legyen: neki a hajó, az ship helyett "szip". Tehát elvileg nem tudja kiejteni az "s" hangot. De csak elvileg! Mert, mikor azt kellene mondja, távolság, azaz distance, akkora "distansz"-t mond a disztansz" helyett. Tehát nála az "s" az "sz", de néha az "sz" "s". Ki kell találni, mikor melyik. A "this is" nála "dit it", a "come back", "kám bák".
Az "f" helyett "p"-t mond, a "v" helyett "b"-t. Pldául cover=kóber, fortyfive=portipájp, follow=paló satöbbi. Továbbá valami krónikus selypítéskényszer is fellelhető nála, ugyanis. Nagyritkán sikerül kimondania a "v" hangot: portipájv, de ekkor valami zárlet következhet be az agyában, vagy egy sürgösségi algoritmus közbelép és nagyon gyorsan odateszi a helytelen "p" hangot az amúgy helyesen kiejtett "v" mögé. Az eredmény: portipájvp. Hihetetlen. Ha nem nézne úgy ki, mint egy tipikus filippínó, meg mernék esküdni, hogy ő egy kém, aki akarattal selypít.
De még nincs vége, Eduardo beszédjellemzése folytatódik. Amellett, hogy ennyire lehetetlen az akcentusa, még vannak más eszközei is, amikkel képes még érthetetlenebbé tenni a beszédét. Kérdő mondat alkalmával a "this is garbage" alakja nem "is this garbege?" lesz, hanem egy kis "e", vagy "a" hangot a mondat után toldva ekképp teszi fel: "this is garbage e?". Plusz még ehhez hozzájön a förtelmes akcentus, mellyel egybevetve így fog hangzani a felszólalás: "dit it garbidz e?" Na, ezt értsd meg, mikor a hadarva pörgő nyelvével egy tizedmásodperc alatt kimondja. Lehetetlen.
Három hét után úgy kezdtem megérteni, hogy mit beszél, hogy ezeket a mondatokat külön megtanultam, mint halandzsa nyelvet, mert az igazság az, hogy sok köze nincs az angolhoz. Nagyon sokszor még 10-20 másodperc beszéd után sem vagyok képes eldönteni, indiánul, oroszul, vagy angolul beszél. Persze, az esetek többségében az utóbbi.
Fejtörőként itt van néhány szava, amit, ha megfejtetek, kicsit megízlelhetitek, milyen az, mikor őt kell megérteni:
(a szavakat magyar kiejtés szerint írom úgy, ahogy ő ejti ki)
pamili
brekpast
kóber
pántri
vicc van
pinisz
dzaddz
szék
ditvassz
prenpráj
begyibörö
cif
Egyelőre ennyi jut eszembe. De már annyira jól megy, hogy, ha akarom, akkor képes vagyok a szavakat az ő kiejtésére formálni.
Ja és még a fentiek mellett meg kell jegyezni, hogy a beszéde nem az angol hangsúly szerint megy, hanem valami kőlönös, megmegyarázhatatlan, véletlenszerű hullámzás lelhető fel benne teljesen függetlenül attól, hogy a mondat vége fele jár, vagy éppen egy újat kezd el.
Összességében én úgy gondolom, hogy, ha ennek az embernek nem lenne keze, amivel gesztikuláljon és mutogasson, soha senki nem értené meg idegösszeroppanás nélkül.

Ennyit a kiejtéséről. Most lassan kell menjek dolgozni. A következőkben majd beszámolok a napi dolgaimról.

Minden jót!

Open deck netezés...

Igen, most jöttem le az open deckről. Erről azt kell tudni, hogy a hajónak az a része, ahol Celin Dion szokta lóbálni magát. Vagyis a hajó legorra, hogy igazán magyarul fejezzem ki magam. Na, az a hely egy olyan jó fél kosárpálya méretű nyitott hely. Oda szokott általában felmenni minden munkás, akinek épp van egy szabad perce és a hullámokat szeretné nézni, napozni szeretne, pezsőfürdőzni lenne kedve (az is van!), vagy csak netezne egy egy olyan kikötőben, ahol van wireless net, mint pl itt, Puerto Ricoban.

Annyit még hozzá kell tegyek a történethez, mielőtt elkezdeném, hogy ez a blog nem ottíródikl. Ott ugyanis ellneteztem az időt, sőt, még a tegnapi blogomat sem voltam képes feltölteni. Majd mindkettőt egyszerre, talán holnap, ha sikerül netet fogni.

Nem tudom, hogy írtam-e róla, de, a igen, hát itt van újra: lett két magyar munkatársam. Könnyebben megy a munka, hamarabb telnek a napok.
Több, mint egy hete itt vannak már. Amikor megjöttek, talán, mondhatni alig észrevehetően, de onnantól kezdtek könnyebedni nagyon kicsivel a napok. Nem is azért, mert magyarok, hanem, mert újak voltak a staff messben. Végre nem én voltam a legtökéletlenebb, sőt! Én tanítottam be őket, mit hogyan kell csinálni. Élveztem, úgy néztek rám, mintha már a nyolcadik szerződéemet nyomnám. Alig akarták elhinni, hogy csak egy hete vagyok itt és ez az első zerződéem. Még én is meglepődtem azon, mennyi mindent tanultam egy hét alatt.

Hirtelenjében megfogalmazódott bennem egy nagy igazság. Az ember addig érzi igazán szarul magát, míg meg nem ismer valakit, aki még nála is szarabbul van. Ezt sokféle vetületben lehetne tárgyalni, de a lényeg a lényeg. Jobban lettem egyből.
Kicsit irigyeltem őket, hogy bezzeg, ők egyszerre hárman kerültem újoncokként az étkezdébe (jött velük még egy horvát gyerek is), én meg egyedül, mint első szerződéses. De később fölöslegesnek találtam az irigykedést, merthát, ugye túléltem, arra pedig csak büszke lehetek.
Azóta jól belejöttek a munkába, jól csinálják, bár talán még nálam is többet panaszkodnak. Egyikük haza akar menni. Mert van, ugye Lóri, Attila és Hrvoje. Ez utóbbit olvast, ahogy tudod (ő a horvát, ugyebár); Attila akarna menni haza, mert szegényt átrakták a crew messbe, ahol nem tetszik neki; legelső pedig a jelenlegi szobatársam, aki épp itt horkol a fejem felett. Jópofa srác. Kell tudni róla, hogy "mindent tud". Nem rossz értelemben na, csak olyan féle fickó, aki, ha egyszer hall valamit, azt már úgy adja tovább két perc múlva, mintha már régesrég tudná. Ezt csak azért mondom, hogy kábé tudjátok odaképznelni, vagy ide, vagy mittudomain.

Megjegyzés:
Na, Lóri, ha neadjisten idetévedtél s olvasod a blogom akkor isten hozott s, amit fentebb írtam, tekintsd pozitív indíttatású énkritikának ;)

Tehátakkor, hol is tartottam? (hülye kérdés, minden kezdő blogíró minimum egyszer biztos felteszi)
(általában így folytatódik:) "Ja, igen." A munka velük könnyebb, végre tudok magyarul beszélgetni, röhögni jókat. Rajtuk kívül amúgy még jött két magyar a hajóra, -ekképp - plusz, még akiket közben megismertem -, nemzetem sarjaiból minimum 20 fő dolgozik a Libertyn.

Hirtelen mennem kell dolgozni, kezdődik a vacsora. Következő bejegyzés az első (legalacsonyabb szintű, viszont legközvetlenebbb) főnökömről és a kezdő hajósoknak abszolút érthetetlen filippínó akcentusárül fog szólni. Hálistennek kiválóan közvetlen é jópofa természetéről is szót ejthetek.

Pápá!

U. I.:
Laci: jó, hogy van a blogod, jókat derülök rajta. Ha van netem, mindig megmosolygom a legújabb történeteket.
Tusványosék: nem tudom, el fognak-e engedni Tusványos előtt. Erről még nyilatkozom.
Mindenki: utóbbi bejegyzések hipersebességgel készülnek általában, kérem eltekinteni a helyesírási és fogalmazási problémák fölött. (példa erre eme utóbbi mondat)

És megint egy fél...

Már egy hete nem neteztem. Nem bírtem tovább, vettem egy net kártyát. De már ki is léptem, hogy ne fogyjon el teljesen. Jó lesz egy pár perc későbbre is. Nagyon jól fog esni, akárcsak a mai alkalom.

Azt mondják itt a hajón, hogy nem szabad a hazai dolgokra gondolni, mert akkor az embernek megtelik a szíve a szép dolgokkal s egy szép nap szedi a holmiát és hazamegy. Hát azon vagyok, csak nehéz.

Amikor belevágtam, arra gondoltam, hogy jaj, de jó, milyen keményen fogok dolgozni, mennyi pénzt fogok összeszedni satöbbi. Na, hát ez így is lett, csak a kemény munka általában akkor esik jól, mikor vége van. Ez részletekbemenőleg is így van. Jól esik végignézni egy asztalon, amit letakarítottam és újra megterítettem, hogy de szép is lett; jól esig eg kemény ebédeltetés után azt mondani, hogy ez igen, ezt szépen végigvittem; jól esik minden este kijelentkezni a számítógépes munkanyilvántartó rendszerből arra gondolva, hogy ennek a napnak is vége; jól esig újra Miamiba érkezni minden cruise végén, hogy eltelt még egy hét. Ahogy a részletek nagyobbodnak, úgy szusszanok fel egyre jobban és jobban. Már nagyon várom, hogy végre a augusztus legyen és azt mondhassam, ez igen: férfimunka volt. Az igazság az, hogy a fizikai terhelést még úgy ahogy lehet bírni. A lábaim egyre jobban megszokják a sok járkálás, a karom hozzászokik a cipelgetéshez, de nem is ezzel van a legnagyobb gond. Agyilag nehéz feldolgozni az egészet. Végigtekinteni azon, hogy még mennyi keserűség vár rám az elkövetkezendő hat hónap alatt. Ezt nem tudom agyileg még feldolgozni, ezért jobb, ha nem is gondolkozom rajta. Nem is teszem...

Másik dolog, hogy itt a hajón van valami megmondhatatlan közös dolog az emberekben. Van egy egyféle elszántság, vagy rejtett erőforrás, ami mindegyikünkben megvan. Otthon a karosszékből nem lehet megérteni, hogy mi a nehéz ebben a munkkában, de itt, a sűrűjében minden más színben látszik. Az emésztőgödör (értsd ganélyuk) mellett eltűnődik az ember arról, hogy milyen förtelmes lehet belekúszni, de amikor nyakig benne van, semmi másra nem tud gondolni, csak arra, hogy ne fulladjon a szarba. Valahogy itt is ez a helyzet. Ezek az emberek mind nyakig a szarban vannak, de valahogy mégis emlékeznek arra az időre, amikor még kívülről látták a szart. Érdekes.

Van, aki már több mint tíz éve itt dolgozik. Beszívódott. Nem tudja abbahagyni. Minden szerződés végén megesküszik, hogy soha többet, de mikor kívülről nézi a szart, nem tűnik olyan borzasztónak. Meg ugye mellette van még az, hogy a szárazföldön semmije nincs. Se családja, se barátai, se megszokott, mindennapi dolgai; minden itt van, ott maradt a hajón. Ezért észre sem veszi s már összekapta magát s vissza is jött. Nagyon sokan vannak így. Nem akarok egy lenni közülük.

Az idő észrevétlenül, de néha nagyon is lassan elszáll az ember feje fölött és egyik pillanatban csak azt veszi észre, hogy: úristen, itt vagyok egy, két, sok éve és ez idő alatt mit tettem le az asztalra? Na mit? Pénzt. Talán, de mást? Jóbarátokat, akiket valószínűleg soha többet nem látok? Tapasztalatot? Azt máshol is lehet szerezni.
Mondanám tovább is, de mennem kell. Amit itt lehet szerezni, az a hajózós, világjárós, életmegismerő tapasztalat. Ahhoz meg nem kell tíz-húsz év. Elég belőle fél.

Üdv a messzeségbe, puszi-puszi!

Fél óra

Már megint van egy ennyi szabadidőm. Holnap leszek itt második hete. Már kaptam fizetésként a kártyámra kemény 72 Dollárt. Hogy miért csak ennyit, nem tudom. Igaz, hogy ezt a múlt hétért kaptam, nem a mostaniért, ugyanis kéthetente adnak fizetést. Remélem, jövő hétvégén minimum hatszáz lesz a kártyámon. A hajón van automata és onnan jehet kivenni pénzt. Amúgy a kártyával bárhol lehet vásárolni. Elméletileg elfogadják, mert Master Card.

Tegnapelőtt volt egy legénységi parti, amire elvállaltam, hogy dolgozom egy másnapi reggeli szünetért cserébe. Úgy volt, hogy éjjel egyig kell dolgoznom, de aztán lett belőle hajnali fél öt, hogy rohadjanak meg. Ketten dolgoztunk egy Harold nevű indonéz fickóval végig. Kellett kihordani a mocskos dolgokat, újratölteni a kifogyott kaját, meg ilyenek. Fél három fele be is fejeztük volna és lejöttünk a legénységi kajáldába, hogy együnk valamit, mire egy ferdeszemű vállpántos, fehéruniformisos seggdörgincs elkezdett pattogni, hogy mit képzelünk mi, hogy csak úgy nekifogunk kajálni, mikor fent feélbehagytuk a munkát. Mi mondtunk (vagyis inkább Harold, mert nekem gőzöm nem volt, hogy mi merre meddig), hogy az nem a mi dolgunk, merthogy mi a setup team vagyunk és az asztalterítők lepakolása meg az ottmaradt kaja nem a mi dolgunk. De a fickó ki volt kelve a képéből, hogy ő az F&B mendedzser asszisztens s, hogy ő tudja. Na, akkor Harold el kezdett mindenfele telefonálni, de a vége csak az lett, hogy mi kellett megcsináljuk. Na, ez tartott fél ötig úgy, hogy én már fél hat óta dolgoztam, majdnem egy fél napja. Harold éjjelis volt, csak kilenckor kezdett.
Na, a lényeg az, hogy másnap (vagyis aznap) tízkor kellett kelni, úgyhogy nagyon fáradt voltam egész nap. Nem csak egész nap, de még ma is. Nem tudtam rendesen kipihenni azt az éjjelt. S erre fel ma még special cleaning van, ami annyit tesz, hogy takarítunk látástól mikulásig, hogy rohadjanak el. Ezért van most a másfél órás szünetem helyett háromnegyed, amiből ugye negyedet lekajáltam. Francba. S a jó benne a, hogy még egész éjfélig fogunk takarítani. Ráadásul még azt sejtem, hogy a három és fél órás ebédszünetünkből sem lesz semmi. Vagyis igen: takarítás.

Olyan sok a meló és kevés a szabadidő, hogy minden kis szórakoztató akármi egyből leköti a figyelmemet. Mikor dolgozunk, a staff messben mindig be van kapcsolva két tévé és néha egy kis semmilyen adás is úgy odaszegezi a figyelmem, hogy azon veszem észre magam, hogy teljesen ki vagyok szakadva a munkafolyamatból.
Vagy, ahogy bejövök a kabinba szünetben, akármilyen spanyol nyelvű adás őgy le tud kötni, hogy nem is nyúlok a távirányító után, hogy más csatornára váltsak.
Vagy, ha meghallok valami jó zenét, képes vagyok megállni s csak úgy hallgatni. Az is nagyon aktív kikapcsolódásnak tűnik. Kevéssel is beérem.

Olyan sok a meló, hogy, ha vécére kell menni, azt is inkább úgy programálom, hogy munka közben kelljen, mert legalább egy kis szübetet eredményez. Tegnapelőtt vagy 15 órát dolgoztam és valószín, hogy ma is összejön annyi.

Ez a special cleaning olyan, hogy mindent le kell takarítsunk az étteremben. De tényleg mindent. Le kell szereljük az égők alól az üveg lapkát, le kell mossuk, aztán visszaszereljük, a fagyi-, kátvé, -szendicssütőgépeket szét kell szedjük, kívül-belül kitakarítsuk, sőt, még a mustáros és kecsaposflakonok nyitójának a belsejéről is ki kell töröljük a dolgokat, meg még a kupakokat is tisztára kell mostni. Haton dolgozunk, de úgyis jó öt órába beletelik, míg mindezt megcsináljuk.

Na, kell is mennem, három perc múlva ebédeltetünk.

Pápá :(

Továbbá

Na, van egy fél óra szabadidőm így fél tízkor reggeli után. Tíztől már kell intézni az ebédet. Mivel aludni nem érdemes fél órát, ezért ínkább blogolok.

A szobatársamról annyit - időközben megismerkedtünk -, hogy nem indiai, hanem perui, és nagyon jófej. Volt egy valentinnapi buli is, amolyan legénységi parti egy bárban itt a hajón. Egész jónak volt mondható. Jó zene, jó hangulat, mindenki bulizott rendesen, mert csak három óránk volt rá. Tizenegytől éjjel háromig. Másnap reggal megint 6:30-tól reggalizetetés :(. Keserves volt.

A napok kicsit könnyebbeknek mondhatóak annak ellenére, hogy többet dolgozom, mint az elején. Jobban belejöttem, már nem olyan ideneg minden s jópár embert megismertem, akik hülyéskednek, meg egy egy röpke mondatot eleresztünk egymásnak, így kicsit barátságosabb minden.

A vacsoráknál hatalmas tolongás van. Fél hatkor előkészítjük az asztalokat és hatra betolul egyszerre vagy száz ember. Mi összesen vagyunk haton. Ebből a hatból kettő a kaját hordja a kis kajás konténerekbe, négy pedig elszedi az asztalokról a koszos edényeket, letörli az asztalokat és tisztákat tesz a helyükre, továbbá, kihordja a szennyest a mosogatódába, behordja az elmosottat, rendeléseket vesz fel, bemondja a szakácsnak, visszamegy később, elhozza. Lehet sejteni, én az utóbbi négy közé tartozom. Amikor betódul az a sok ember, mindenki rendelni akar még valamit azon kívül, amit kikanalazott magának a konténerből; egyból lesz egy csomó koszos tányér, s még a szakácsnál is minden kollégám a rendeléseket próbálja bemondani több kevesebb sikerrel. Na, kb így kell elképzelni az első egy órát. Arra sincs idő, hogy fél lábra álljak. Ami jó benne az az, hogy, mire észreveszem, az első másfél-két óra úgy elszállt, mintha ott sem lett volna. Aztán még két-három-négy óra (napfüggő) s vége is a munkának.
Borravalót ugyan nagyritkán adnak, de nem arőltetik meg magukat. Igaz, ők is alkalmazottak, csak kicsivel többet keresnek, mint mi, mert magasabb pizícióban vannak. Ők a "staff". Kb kétszer nagyobb a fizetésük minimum a mienknél. De van, aki 10 000-ren felül keres havonta közülük is.

Kíváncsi vagyok, végre megkapom-e az eheti borravalót. Nem gyűlt sok a dobozba, nem lehet több, mint 60 dollár. Abból, ha nyolcat kapok, már jó.
Ja, el nefelejtsem, hogy magkaptam az első "magán" borravalómat. Kaptam egy dollárt egy bulgár sráctól, hogy "this one is for you". Nem sok egyáltalán, de jól esett. Amúgy is ennyiket szoktak az asztalon hagyni. Ma találtunk a dobozban egy tíz dollárost is (átlátszó üvegdoboz). Meg is lepődtünk rendesen.

Sikeresen kiszálltam a hajóról két alkalommal is. Az egyik San Huan (Puerto Rico), a másik pedig Grand Turk (Mexico). Jó volt sétáli a plusz 35 fokban arra gondolva, hogy otthon valószínűleg mindenki fagyoskodik. De itt már annyira meleg volt, hogy sokáig az sem jó. Szerencsére a hajóban van légkondi mindenhol, így egyszerű és kellemes itt az élet.

Az étel nagyon jó. Akkora választék van, hogy otthon sincs egyik szállodában sem nagyobb. Minden van, de tényleg. Nem tudok olyan gyümolcsöt mondani, ami nincs. Olyan viszont sok van, amiről nem is hallottam. Jó az élet tehát ilyen szempontból: annyi mogyoróvajat, mandulát, barackot, műzlit, s mág sok minden mást eszem, amennyit csak akarok. Meg is látszik: a sok munka és néha a konditerem mellett egyáltalán nem fogytam, sőt, mintha magamraszedtem volna egy kis súlyt. Azt mondják, kell vigyázni, mert negyon könnyen el lehet hízni a hajózás alatt.

Megismertem legalább 11 magyart. Mind jópofák, egyikük épp most száll le. Befejezte a hét hónapját. Na, kell menjek, üdv mindenkinek odahaza!

Pá!

Benne a sűrűjében

Negyedik napom. Az első csak félnek mondható, de kezdjük azzal.
Blogírás után másnap reggel kaja, utána kilenckor indult a kisbusz, ami kihozott a kikötőbe. Az első óceánjáró, amit megláttam, a Liberty of the Seas volt, a világ második legnagyobb utasszállítója, a mi a Royal Carribean társaság birtokában van. A buszsofőr, nem tudván, hogy két Liberty nevű hajó van, arra akart feltenni minket, de aztán lebeszéltük róla és elhozott a másik hajóhoz, a Carnival Libertyhez,a sajátunkhoz.
A Liberty of the Seas majdnem másfélszer akkora, mint ez, ,de ez se kicsi. Simán vetekszik az otthoni panelházsorral. Vártunk a személyzeti bejárat előtt kb egy órát, aztán egy kisebb vámvizsgálat után beinvitáltak. Még egy óra és megkaptuk a szobánkat. Egy indiai fickóval vagyok egy szóbában, asszem. Csak azért "asszem", mert alig váltottunk két szót a négy nap alatt. Nam, mintha nem barátkoznánk, csak, más a munkabeosztásunk s mikor a kabinban vagyunk, amúgy is majdnem mindig alszunk.

A munka nagyon sok. Úgy néz ki, hogy általában 10-11 óra, da egy héten van két alkalom, mikor két órával kevesebb. Van viszont hetente három nap, mikor úgynevezett speciális takarítás van a kajáldában, ekkor felkúszik tizenkét órára is, pl tegnap.

Nade hol is dolgozom? Az úgynevezett staff messen, ami amolyan sem alkalmazotti de sem tiszti étkezde. Valahol a kettő között van. Kb 100 személy befogadására képes. Mondhatni, négyzet alakú, a közepén egy hosszú büfésorral, ahonnan mindenki szedegethet 20 féle kaját magának.
Az én dolgom eddig az, hogy megterítsek (kistényér, kendő, evőeszköz, pojár, vizeskancsó), leszedjem a koszos tányért és, ha valaki rendelni akar, akkor bemonjam a konyhán a rendelést és felszolgáljam a kaját.
A szar a dologban az, hogy egész nap kell járkálni, amitől már izomlázam van; hogy ahány nemzet, annyiféleképp beszélik az angolt, alig lehet érteni; és, hogy mindenki rohan, mint az őrült, alig van idejük elmagyarázni azon a lehetetlen angolnyelvükön bármit, amit kérdezek.

Első nap nagyon el voltam veszve, csomót szerencsétlenkedtem, biztos szidtak is magukban rendesen, de mára már kábé tudom, mi hol van, mit hogy kell kérni, felszolgálni stb. Mindez sokkal egyszerűbb lett volna, ha első alkalmamkor mellémraknak egy szerencsétlek akárkit, aki legalább egy hónapja ott van s az közben elmutogat mindent.

Na, így telnek a napok: 6:30-tól 9:30-ig reggeli, 10:30-tól 13:30-ig ebéd, 5:30-tól 10:30-ig vacsora. Namostmár ez csak kábéra van így attól függően, hogy mikor végzünk a takarítással. Van, mikor hamarabb, de van, mikor (pl tegnap) sokkal késöbbb (éjfélkor).

A legkönnyebb a reggeli, mert kevesen vannak és kevés ideig tart. Az ebéd kb tűrhető, de a vacsora legalább egy órán keresztül rohanás. Este 8-9 után stabilizálódik a helyzet s akkor már csak járkálni kell minduntalan.

A staff messen kb 10-n dolgozunk, de a vendégek kiszolgálását, meg az asztalelőkészítést-takarítást, vagyis az én munkakörömet csak négyen csináljuk. Szerencsére, akik ott kajálnak, azok többnyire egyszerű dolgozók, csak régebb óra vannak a hajón, vagy előkelőbb beosztásban dolgoznak, így nem nagyon strapálnak le minket, csak néhányan rendelnek eztazt, inkább magukat szolgálják ki és vannak, akik a mocskos tányérjaikat berakják helyettünk a elmosogatandók közé. Ilyenek esznek ott, mint pl.: mittudoménmilyen menedzserek, szépségszalonosok, kisebb főnököcskék ,meg hasonló.

Én vagyok egyedül új a részlegen, úgyhogy csak én szerencsétlenkedem. Mondjuk, szerencsém van, hogy nem a legénységi kajáltára kerültem, mert ott azt mondját, sokkal mocskosabb meló van. Nem tudom, hogy tettek egyből a staff messbe, de úgy kell csináljam, hogy jól dolgozzak, egyébként lerakhatnak a másik kajáldába s akkor túrhatom a mocskot kb egy hónapig. Hálistennek úgy látom, nincs szándékukban.

Eddig két főnököm legyeskedik néha körülöttünk: az egyik egy senior head waiter: Andrew (valami kínai, köbcös emberke), a másik, a nagyobbik Dean, az asszem, Indiai. Tegnap special cleaning volt, vagyis egy órán keresztül nyaltunk mindent, hogy csillogjon. Jön Andrew a kis ceruzalámpájával, végigvilágít mindent, ahol egy körömfehérnyi kosz van, letakarítjuk. Szól Dean, hogy jön, felülbírálja. Tíz perc múlva lent is van. Egyből hat kosz talál a leglehetetlenebb helyeken: takarítsuk le mindet. Megcsináljuk, szólunk, tíz perc múlva leereszkedik, az előbbieket meg se nézni, kinyit valami kávégépen egy kis ajtócskát, a gumiszigetelést felemeli, s mit ad isten, kicsit zsíros alatta, takarítsuk ki. Egyik munkatársam kiborul, hogy már éjfél elmúlt s ilyen kis dolgok miatt szarakodunk, a főnök majdnem kirúgje ezért, de aztán elmúlik. Azt a kis mocskot is kivakarják késheggyel, aztán lemosatja velünk a plafont s negyed egy fele már a szobámban is voltam, ami amúgy 30 másodpercre van a kajáldától.

Na, nagyjából ennyit a munkáról.

Tegnap seaday volt, ami azt jeleni, hogy egész nap hajókázunk, nem kötünk ki sehol. Most St. Thomasban vagyunk, ami ott van egészen Dél Amerika mellett. Egy kis sziget amerikai fennhatóság alatt.

Ma feljöttek a hajóra valami bevándorlásügyiek és csináltak nekünk egy útlevélhelyettesítő lapocskát, amivel beléphetünk Amerika területére. Végre lemehetek a hajóról, csak legyen agy kis szabad időm.

Majd még írok, most kell menjek valami útbaigazításra.

Minden jót!
Pá!