Fél óra

Már megint van egy ennyi szabadidőm. Holnap leszek itt második hete. Már kaptam fizetésként a kártyámra kemény 72 Dollárt. Hogy miért csak ennyit, nem tudom. Igaz, hogy ezt a múlt hétért kaptam, nem a mostaniért, ugyanis kéthetente adnak fizetést. Remélem, jövő hétvégén minimum hatszáz lesz a kártyámon. A hajón van automata és onnan jehet kivenni pénzt. Amúgy a kártyával bárhol lehet vásárolni. Elméletileg elfogadják, mert Master Card.

Tegnapelőtt volt egy legénységi parti, amire elvállaltam, hogy dolgozom egy másnapi reggeli szünetért cserébe. Úgy volt, hogy éjjel egyig kell dolgoznom, de aztán lett belőle hajnali fél öt, hogy rohadjanak meg. Ketten dolgoztunk egy Harold nevű indonéz fickóval végig. Kellett kihordani a mocskos dolgokat, újratölteni a kifogyott kaját, meg ilyenek. Fél három fele be is fejeztük volna és lejöttünk a legénységi kajáldába, hogy együnk valamit, mire egy ferdeszemű vállpántos, fehéruniformisos seggdörgincs elkezdett pattogni, hogy mit képzelünk mi, hogy csak úgy nekifogunk kajálni, mikor fent feélbehagytuk a munkát. Mi mondtunk (vagyis inkább Harold, mert nekem gőzöm nem volt, hogy mi merre meddig), hogy az nem a mi dolgunk, merthogy mi a setup team vagyunk és az asztalterítők lepakolása meg az ottmaradt kaja nem a mi dolgunk. De a fickó ki volt kelve a képéből, hogy ő az F&B mendedzser asszisztens s, hogy ő tudja. Na, akkor Harold el kezdett mindenfele telefonálni, de a vége csak az lett, hogy mi kellett megcsináljuk. Na, ez tartott fél ötig úgy, hogy én már fél hat óta dolgoztam, majdnem egy fél napja. Harold éjjelis volt, csak kilenckor kezdett.
Na, a lényeg az, hogy másnap (vagyis aznap) tízkor kellett kelni, úgyhogy nagyon fáradt voltam egész nap. Nem csak egész nap, de még ma is. Nem tudtam rendesen kipihenni azt az éjjelt. S erre fel ma még special cleaning van, ami annyit tesz, hogy takarítunk látástól mikulásig, hogy rohadjanak el. Ezért van most a másfél órás szünetem helyett háromnegyed, amiből ugye negyedet lekajáltam. Francba. S a jó benne a, hogy még egész éjfélig fogunk takarítani. Ráadásul még azt sejtem, hogy a három és fél órás ebédszünetünkből sem lesz semmi. Vagyis igen: takarítás.

Olyan sok a meló és kevés a szabadidő, hogy minden kis szórakoztató akármi egyből leköti a figyelmemet. Mikor dolgozunk, a staff messben mindig be van kapcsolva két tévé és néha egy kis semmilyen adás is úgy odaszegezi a figyelmem, hogy azon veszem észre magam, hogy teljesen ki vagyok szakadva a munkafolyamatból.
Vagy, ahogy bejövök a kabinba szünetben, akármilyen spanyol nyelvű adás őgy le tud kötni, hogy nem is nyúlok a távirányító után, hogy más csatornára váltsak.
Vagy, ha meghallok valami jó zenét, képes vagyok megállni s csak úgy hallgatni. Az is nagyon aktív kikapcsolódásnak tűnik. Kevéssel is beérem.

Olyan sok a meló, hogy, ha vécére kell menni, azt is inkább úgy programálom, hogy munka közben kelljen, mert legalább egy kis szübetet eredményez. Tegnapelőtt vagy 15 órát dolgoztam és valószín, hogy ma is összejön annyi.

Ez a special cleaning olyan, hogy mindent le kell takarítsunk az étteremben. De tényleg mindent. Le kell szereljük az égők alól az üveg lapkát, le kell mossuk, aztán visszaszereljük, a fagyi-, kátvé, -szendicssütőgépeket szét kell szedjük, kívül-belül kitakarítsuk, sőt, még a mustáros és kecsaposflakonok nyitójának a belsejéről is ki kell töröljük a dolgokat, meg még a kupakokat is tisztára kell mostni. Haton dolgozunk, de úgyis jó öt órába beletelik, míg mindezt megcsináljuk.

Na, kell is mennem, három perc múlva ebédeltetünk.

Pápá :(

Továbbá

Na, van egy fél óra szabadidőm így fél tízkor reggeli után. Tíztől már kell intézni az ebédet. Mivel aludni nem érdemes fél órát, ezért ínkább blogolok.

A szobatársamról annyit - időközben megismerkedtünk -, hogy nem indiai, hanem perui, és nagyon jófej. Volt egy valentinnapi buli is, amolyan legénységi parti egy bárban itt a hajón. Egész jónak volt mondható. Jó zene, jó hangulat, mindenki bulizott rendesen, mert csak három óránk volt rá. Tizenegytől éjjel háromig. Másnap reggal megint 6:30-tól reggalizetetés :(. Keserves volt.

A napok kicsit könnyebbeknek mondhatóak annak ellenére, hogy többet dolgozom, mint az elején. Jobban belejöttem, már nem olyan ideneg minden s jópár embert megismertem, akik hülyéskednek, meg egy egy röpke mondatot eleresztünk egymásnak, így kicsit barátságosabb minden.

A vacsoráknál hatalmas tolongás van. Fél hatkor előkészítjük az asztalokat és hatra betolul egyszerre vagy száz ember. Mi összesen vagyunk haton. Ebből a hatból kettő a kaját hordja a kis kajás konténerekbe, négy pedig elszedi az asztalokról a koszos edényeket, letörli az asztalokat és tisztákat tesz a helyükre, továbbá, kihordja a szennyest a mosogatódába, behordja az elmosottat, rendeléseket vesz fel, bemondja a szakácsnak, visszamegy később, elhozza. Lehet sejteni, én az utóbbi négy közé tartozom. Amikor betódul az a sok ember, mindenki rendelni akar még valamit azon kívül, amit kikanalazott magának a konténerből; egyból lesz egy csomó koszos tányér, s még a szakácsnál is minden kollégám a rendeléseket próbálja bemondani több kevesebb sikerrel. Na, kb így kell elképzelni az első egy órát. Arra sincs idő, hogy fél lábra álljak. Ami jó benne az az, hogy, mire észreveszem, az első másfél-két óra úgy elszállt, mintha ott sem lett volna. Aztán még két-három-négy óra (napfüggő) s vége is a munkának.
Borravalót ugyan nagyritkán adnak, de nem arőltetik meg magukat. Igaz, ők is alkalmazottak, csak kicsivel többet keresnek, mint mi, mert magasabb pizícióban vannak. Ők a "staff". Kb kétszer nagyobb a fizetésük minimum a mienknél. De van, aki 10 000-ren felül keres havonta közülük is.

Kíváncsi vagyok, végre megkapom-e az eheti borravalót. Nem gyűlt sok a dobozba, nem lehet több, mint 60 dollár. Abból, ha nyolcat kapok, már jó.
Ja, el nefelejtsem, hogy magkaptam az első "magán" borravalómat. Kaptam egy dollárt egy bulgár sráctól, hogy "this one is for you". Nem sok egyáltalán, de jól esett. Amúgy is ennyiket szoktak az asztalon hagyni. Ma találtunk a dobozban egy tíz dollárost is (átlátszó üvegdoboz). Meg is lepődtünk rendesen.

Sikeresen kiszálltam a hajóról két alkalommal is. Az egyik San Huan (Puerto Rico), a másik pedig Grand Turk (Mexico). Jó volt sétáli a plusz 35 fokban arra gondolva, hogy otthon valószínűleg mindenki fagyoskodik. De itt már annyira meleg volt, hogy sokáig az sem jó. Szerencsére a hajóban van légkondi mindenhol, így egyszerű és kellemes itt az élet.

Az étel nagyon jó. Akkora választék van, hogy otthon sincs egyik szállodában sem nagyobb. Minden van, de tényleg. Nem tudok olyan gyümolcsöt mondani, ami nincs. Olyan viszont sok van, amiről nem is hallottam. Jó az élet tehát ilyen szempontból: annyi mogyoróvajat, mandulát, barackot, műzlit, s mág sok minden mást eszem, amennyit csak akarok. Meg is látszik: a sok munka és néha a konditerem mellett egyáltalán nem fogytam, sőt, mintha magamraszedtem volna egy kis súlyt. Azt mondják, kell vigyázni, mert negyon könnyen el lehet hízni a hajózás alatt.

Megismertem legalább 11 magyart. Mind jópofák, egyikük épp most száll le. Befejezte a hét hónapját. Na, kell menjek, üdv mindenkinek odahaza!

Pá!

Kicsit későn, de...

...boldog Új Évet mindenkinek!
A gyermek fekvése tehát úgy néz ki, hogy, február negyedikén repülgetek el szintén miamiba. Az indulásom január elejéről ugyanis majd egy hónappal el lett halasztva. Nem baj, már ez is mindjárt itt van. Ha jól számolom, 12 nap.
Most megvan minden irat, minden el van intézve, egészséges is vagyok, úgyhogy csak várnom kell és minden rendben lesz.

Az utóbbi időben jópár blogot olvastan a hajós assistant waiter munkával kapcsolatosan és, hát senki nem mondja azt, hogy leányálom. Sőt. Szidják rendesen. Viszont a szerződések végén mind úgy hagyják el a hajót, hogy: háát, mégiscsak megérte. Erre főleg akkor jönnek rá, mikor otthon ültek egy hónapot.
Általába az úgy van, hogy a kisebb hajókon nehezebb az élet, mert olcsóbbak az utak, így olyan emberek utazgatnak rajtuk, akik az olcsót tudják megengedni maguknak. Következésképp kevesebb pénzt kap a munkás, vagy, ha nem, akkor az ugyanannyiérrt többet kell dolgozni.
Én egy 110 000 tonnás hajón fogok dolgozni, a Carnival Liberty-n. Az elég nagy, tehát elvileg az általánoshoz képest jobb életem kell hogy legyen. Persze ez nem törvény, sajnos.

Ha durván összeadom az eddigik költségeket, az szépen majndem 2000 Eurora rúg. Ezt most így látva túl soknak tűnik, bár az igazság az, hogy, ha most kezdenék hozzá az egészhez, biztos hogy 1000 Euro alatt ki tudnám hozni.
A fenti összegben benne van a pincérképzés, az utazgatások, a kötelező orvosi vizsgáltok, iratok intézése és a repülőjegy (csak oda).

Azt is meg kell jegyeznem, hogy ez az összeg egy év alatt ment el, azaz majdnem egy évvel ezelőtt fogtam neki a pincérkedést tanulni. A legnagyobb és legfájdalmasabb összeg, amit ki kellett adni az a repjegy ára volt: 705 Euro. A többit szotyogtatva fizettem.

Egyelőre ennyit. Majd még jelentkezem.

Minden jót!

Sok víz lefolyt a békényen...

...de még itt vagyok. Utolsó bejegyzésemet több, mint egy hónapja írtam. Elmondom, amit szükségesnek tartok, merthát, ugye azt is megígértem még a blogom írásának kezdetekor.

Nagy az öröm és a bánat igy egyben. Öröm, mert három hete hívtak, hogy van lehetőség óceánjárón munkát vállalni, bánat, mert itt kell hagynom "N"-nemet öt-hat, vagy épp nyolc hónapra. A szomorúság, gondolom érthető, az örömöt viszont még magyarázom kicsit.

Három héttel ezelőtt tehát hívtak Pestre interjúra és vizsgára a Duna Rapszódiához. El kellett végezzek egy nyelvtan tesztet és, miután azt sikeresen teljesítettem, bementem állásinterjúra, ahol a Carnival egyik HR menedzsere, egy középkorú indiai fickó fogadott. Beszélgettünk kicsit - vagyis inkább én -, majd kijöttem. Tíz perc múlva már tudtam, hogy felvettek. Örvendtem is, meg nem is, de ezt már elmondtam.

Azt mondták, november és április közt várhatom, hogy elküldik a munkaszerződést, vagyis szólnak, mikor szükség lesz rám. Gondoltam, már az idén nem szólnak. Tévedtem. Tegnapelőtt telefonáltak, hogy nagyongratulálnak, mert elküldték a munkaszerződést. Megint örültem is és búsultam is - de ezt az érzelmi megnyilvánulásomat a továbbiakban mellőzöm.
Tehát tegnapra be kellett mennem Pestre egy találkozóra, hogy ott elmondják, mit kell tegyek az eljövendő hetekben. Elmondták:
repjegy lefizetése (705 Euro)
orvosi vizsga (300 Euro)
hajózási vízum (80 Euro)
új útlevél (50 Euro)
erkölcsi bizonyítvány (3 Euro)
Ennyi, ami nagyon fontos, de ezen kívül van még egy csomó futkorászás ahhoz, hogy minden jó legyen, főleg, hogy az utóbbi kettőt Csíkban kell elintézzem. Szerencsére nem kell Bukarestbe utaznom a vízumért, azt Budapesten is kérelmezhetem. Legalább ennyi...

Ennyit az ügyintézésről.
A gépem november 19-én reggel hétkor, Budapestről indul Münchenbe, onnan fél tízkor Miamiba, ahová délután ötre érkezem (helyi idő szerint). Ott alszom egy estét és másnap szállok fel a Carnival Destiny című hajóra, ahol pincérsegédként kezdem a karrieremet ;)

Fizetés elméletileg havi 1000 Dollár, de ez a konkrét, betöltött pozíciótól függ.

Egyelőre ennyit, majd még írok, hogy haladok.

Báj!

A nagy hajó

A mai nap témája az olvasgatás volt a "Spotlight on Britain"-ből. Olvastam tíz oldalt. Elég könnyen megy már. Ehhez a könyvhöz nem használok szótárat, többnyire mindent megértek, az "Inferno"-hoz viszont elengedhetetlen kellék a sztaki.hu.

A nagy hajó az a Oasis of the Seas. Hatalmas. Nem is töltöm az időt azzal, hogy leírjam: itt lehet róla a legtöbbet olvasni. Érdemes.

Ezen túl még volt egy filmnézés: "Extract" című film volt ennek tárgya. Jó film, érdemes megnézni.

Finom volt a sonkás tejfölös makaróni, egy vájlinggal ettem meg, mejdnem kihasadtam. Nem sokára jön még valami vacsora, aztán alvás.

Szabadnap

Szabadnap abban az értelemben, hogy ma elég keveset tettem hozzá a Tervhez. A tegnap említett szervezet rendezvényén vettem részt majdnem egész nap. Érdekes dolgokról volt szó. Volt benne politika, meg kisebbségjog, de volt szó környezetszennyezésről is. A környezetszennyezést két oldalról közelítettük meg két videó segítségével. Az egyik az általános környezetszennyezés, meg üvegházhatás, amiről mindenki tud, a másik viszont érdekesebb, eddig ismeretlenebb, ami kimondja, hogy az egész eddigi üvegházhatás história csalás. Alábbiakban:
-Al Goore videója (An Inconvenient Truth - magyar felirattal)
-Al Goore-t megcáfoló videó (The Great Gobal Warming Swindle - magyar felirattal)
Érdemes utánanézni. Pro-kontra vélemények. Fene tudja, melyik igaz.

Na ez volt nagyjából a nap programja. Miután hazaértem, találtam még egy hajós-munkás közvetítő irodát, immáron három van Magyarországról. Ha meglesz az igazi, EU szabvány önéletrajzom, lesz, hova elküldjem. Az irodák az alábbiak:
-Crew Agency
-GMN Hungary
-Duna Rapszódia

Mára ennyi. Zöldségleves ma sem fogyott, mert volt finom vendéglős kaja.
Most aluvás, mert holnap kell menjen a tanulás.

Újabb, apró előrelépések

Megint éjjel van és itt görnyedek a számítógép előtt, de lehet, hogy megérte, ugyanis ma (azaz tegnap) este kaptam "A"-tól Ausztráliából egy levelet, melyben tudatta, hogy beszélt a hajós ismerősével és minél hamarabb küldjem el az önéletrajzomat neki angol nyelven, hogy gyorsan továbbítsa is. Na így történt, hogy hajnali négy óra van és még mindig a gép előtt vagyok. Kb. egy órája sikerült elküldenem az önéletrajzomat Ausztráliába Skype-on (ahol akkor pont déli 12 óra volt) és onnan már továbbítva is van valahová a világ másik csücskébe. Remélem, sikerrel jár. "A" felhívta a figyelmemet, hogy mindenképp gyúrjam az angolt, mert ahhoz, hogy hajóra felvegyenek (normális munkára), kérik a folyékony angol beszédet. Na én attól még kicsit messze állok, de alakul.
Az utóbbi egy órában hajós blogokat nézegettem:
-Kati blogja
-druszám blogja

Találtam egy weboldalt egy GMN nevű magyarországi hajós-munkaközvetítő cégről. Lehet, hogy az önéletrajzom ott kötött ki egy órával ezelőtt. Ki tudja?

A mai nap ezen kívül az angol tanulásé egy kis délutáni alvásé és zöldségleves-főzésé volt a nap. Megnéztem MisterDuncan összest (10 órányi videótömkeleg), de úgy érzem, még legalább egyszer végignézem, mert nagyon hasznos; és tanultam a szószedetet, ami lassan a 400. szónál tart. A zöldségleves finomra és méretesre (4 l) sikerült.

Jó volt a zakuszkás kenyér vacsorára.
Most alusz, de gyorsan!

Rossz hírek

A mára kitűzött programot túlteljesítettem, de sajnos az eredmény elég siralmas.
Azzal kezdtem, hogy, mielőtt elindultam volna a "WT" irodába, megnéztem még egyszer a weblapjukat, csak úgy, biztonságból és, hát mit látnak szemeim? Frissítették. De úgy megfrissítették, hogy a H2B jellegű vízummal kapcsolatos leírások és programok eltűntek. Ez nem vetett jó fényt a tervemre. Ezen túl pedig eltűnt a nagyváradi "WT" iroda címe és maga a város feltüntetése is. Ez nem tetszett. Gyorsan fel is hívtam telefonon "Cs"-t, akivel ezelőtt 3-4 évvel beszélgettem az utazási irodáról, még megboldogult diákelnök koromban. "Cs" örömmel tájékoztatott, hogy igen, még a "WT" nél dolgozik és elmondta, hogy azért nincs rajta várad az elérhetőség listán, mert a munkatársuk nem bizonyult igazán megfelelőnek és felszámolták mindenestül. Na jó, de ez a kisebbik. Kérdem, hogy nade mi van azzal, hogy nincs H2B vízum? Erre az a felelet, hogy hát, az mostanában nem igazán működik, mert, hogy nem szeretik az amerikai munkaadók stb. és ezért nem is működtetik tovább ezt a szolgáltatást és, hogy megpróbálhatom máshol esetleg, de úgysem sikerül, mert van új amerikai törvény ami megnehezíti és ezért megszűnt.
Na, mondom, jól nézek ki. Pedig már úgy beleéltem magam. Na, de hát ez van. S akkor mit ajánl, kérdeztem. Mondta, hogy, háááát filozófia végzettséggel még internshipre sincs esélyem, úgyhogy egyéb nincs, minthogy Angliába menjek mezőgazdasági munkára, de az nehéz és nem tudja, hogy megtalálnám-e a helyem, de, ha van valami fejlemény, visszahív. Hát megköszöntem szépen az elszomorító szavakat és elköszöntünk.

Ez volt az első elszomorító dolog ma. A második, hogy - eddig még nem említettem, de - jelentkeztem egy Európai Uniós gyakornoki posztra, ami elvileg tuti siker volt, de ma szóltak, hogy kösz, de mégse, mert nincs nyelvvizsgád. Persze eddig nem volt kitétel a nyelvvizsga, még a pályázat meghirdetésében sem, de most hirtelen az lett. Na, megköszöntem azt is...

Elkezdtem gondolkodni az elszomorító dolgok után, hogy akkor most mi lesz? Két lehetőség jutott eszembe: egyik ugye a zöldségszedés Angliában (de csak, ha minden kötél szakad), a másik pedig, amit "A" említett Ausztráliából, hogy mehetnék pl. hajóra dolgozni és ott neki van is ismerőse és utánaérdeklődik.
Erre a másodikra álltam rá ma délután egészen mostanig, de sok biztatót nem tudok mondani. A legalapvetőbb feltétel, hogy tudjak angolul. Na, el is határoztam magam, hogy fejlesztem az angolomat. Néztem YouTube-os videókat és felfogadtam, hogy jól megtanulok angolul és akkor bizton jelentkezhetek egy jó hajós állásra.
A hajós állást azért látom ésszerűen lehetségesnek, mert így utánaolvasva, meg utánanézegetve létok benne fantáziát, hogy valahova fel is vegyenek. Ahhoz viszont mindenképp kell fújjam az angolt. Sok helyen még az interview is telefonon keresztül történik. Ha érdekel valakit egy két hajós-munkás honlap, tessék:
-Ship Jobs
-Hajós munka
Ennyit a munkákról.

Voltam ma még a kutya menhelyen is, ahol érdeklődésemre válaszolva megnyugtattak, hogy bármikor megyek, fogok kapni fiatal, nagy termetű kutyakölyköt édesanyámnak házőrzőnek. Én mondtam nekik, hogy jó, akkor egy hónap múlva jövök és konkretizáljuk a dolgokat.

Legalább ennyi jó történt ma. Ja, meg sikerült összeütni egy jó paszulyfőzeléket (persze csak azután, hogy romlott borsóból elkészítettem egy borsófőzeléket és szívszakadva kiöntöttem a WC-be, de hát ez a nap már csak ilyen...).

Végre alvás. Remélem, legalább az jó lesz...