Pangás "Terv" ügyben

Ma sem volt időm sokat foglalkozni a dologgal. Lekötött a munka, de egy keveset délelőtt tudtam nézelődni. Annak is viszonylag nagy eredménye volt. Rátaláltam az ún. Zöld kártya lottóra. A Zöld kártyáról azt kell tudni, hogy akinek van olyanja, az mindent megtehet, akár egy Amerikai, csak - ha jól tudom - nem szavazhat országos szavazásokon. Namostmár ez a Zöld kártya lottó arra jó, hogy azokból az országokból toborozzon bevándorlókat Amerikába, ahonnan eleddig kevesen jöttek. Évi 66 000 Zöld kártyát sorsolnak ki az emberek közt. Ebből Románia idén kb 800-at, Magyarország 300-at fog kapni. Ezt mindenképp érdemes lesz megpályázni, ugyanis egyelőre csak egy elektronikus pályázatot kell kitölteni. Ha kiválasztják a pályázatot, vagyis nyertem, akkor kell a többi, komolyabb papírmunkát elvégezni. Hétvégén lesz időm és nekiesek. Mindenképp megér egy próbát. Azt írják, Romániában 1:20, vagy annál nagyobb az esélyem.

Ezen kívül találtam néhány blogot, melyet Magyarországról kitelepedettek vezetnek, csak az a probléma, hogy egyikük sem H2B-s vízummal, mint ahogyan én próbálkozom. Még keresgélek, hátha találok erről is topikot egy fórumban, vagy épp egy bő szavú blogot.

Találkoztam ma egy rég látott ismerősömmel és a románok európai munkavállalásáról esett szó. Hosszú társalgásunk során mindkettőnkben bebizonyosodott, hogy a románok (sajnos, akárcsak én is) nagyon kis eséllyel indulhatnak Európa más országaiba munkát keresni, mert mindenhonnan - a nemzetiség hallatára - elutasítják őket. Ez tény. Sokan voltak, akik szerencsét próbáltak Angliában, Franciaországban, Olaszországban erdélyiként csak úgy, a saját szakállukra, de ahogy kiderült, hogy az útlevelük román, abban a pillanatban faképnél hagyták őket. Jogosan félnek a románoktól, hisz annyi felháborító dolgot művelnek szerte Európában. Ha Amerikában leszek, vagy már Ausztráliában, remélem nem fogok ott is a rossz hírükről hallani.

Ma kemény nap volt és most jöttem Gólyabálról, úgyhogy fáradt vagyok. Finom volt most is a húsleves, de ezzel el is fogyott.
Lefekszem.

További fórumbányászat

Na tegnap óta sok dolog változott. Először is éjjel alvás helyett a sötét plafont fürkészve a szobatársam javaslatára következő gondolat ütött szöget a fejembe: mi lenne, ha olyan helyre mennék, ahol nem ismerik a románokat. Hát mi lenne ez a hely egyéb, mint Amerika. Hű, nem is rossz ötlet, hiszen nekem most a cél annak a pénzösszegnek a megszerzése, amiből Ausztráliába utazhatom.
Na, hát gyorsan letelepedtem a gép elé amint tudtam és így történt, hogy 10 órája két kajaszünetnyi megszakítással itt böngészem a világhálót. Szerencsére elég sok dolgot sikerült megtudni az amerikai utammal kapcsolatosan. A nekem való vízum a H2B típusú. Ez egy év munkára jogosít fel az államokban és úgy néz ki, hogy 1500 Euro megtakarítással - ügynökségen keresztül - neki lehet vágni. Az a sok dolog, amit még a böngészésem során megtudtam, nem igazán fontos most. Az viszont megjegyzendő, hogy ennek az egész kijutásnak egyetlen nagy rizikója az, hogy mit fog szólni hozzám a követség, ugyanis, ha már el van intézve minden irat, csak a nagy út vár rám, akkor ideje, hogy elmenjek az amerikai nagykövetségre, hogy megmondhassák, tetszek-e nekik. Azaz, hogy addigi erőfeszítéseim meghozzák gyümölcsüket, avagy nem.

Holnap minden esetre elmegyek és tört román beszédemmel megtudakolom a "WT" ügynökségnél, hogy mik az első lépések. Aztán megírom a fejleményeket.

Hmm! Finomra sikeredett a tojásrántotta.

A nagy terv

Sose gondoltam volna, hogy ilyen nehéz. Itt ülök a gép előtt, folyik ki a szemem, de egyre csak nehezebbnek tűnik. A nagy terv a következőképp kezdődött:

Három nappal ezelőtt elhatároztam, hogy Ausztráliába megyek dolgozni és egyetemre járni. Ez így egész tetszetős is volt, de, mikor nekifogtam, jöttek az akadályok. A legelső akadály persze a pénz. Számigáltam, kalkulálgattam, de majdnem leestem a székről, mikor kijött az összeg: 12 000 Euro, amiből 8 000 felmutatandó pénzösszeg, amivel bizonyítom, hogy nem fogok éhenhalni legalább egy évig a kenguruk közt.
Hát igen. Honnan annyi pénz? Nade ennyi nem állhatja utamat: csak kell lennie valami kibúvónak, valami megoldásnak. Valamilyen kiskaput kell keresni... valahogy kölcsönkérek annyi pénzt, vagy talán ki lehet alkudni kevesebbet is... Sajnos nem. Ez ott nem így működik, nyugtattak meg. Nagyon szigorúan utánanéznek, mennyi ideje van meg a pénz a számlán, banki kimutatást kérnek az átutalásokról stb. Tehát, ha az a pénz nem az én pénzem, és ők rájönnek, akkor aztán vakarhatom a fejem, hogy hogy jutok ki.
Na, de akkor mi a teendő. Mivel a jól berögződött romániai módszer - hogy megkerülöm a törvényt - nem vált be, fájdalommal tudomásul kellett vennem, hogy tényleg össze kell szednem azt a pénzt. De hogy?

Ez volt az Ausztráliába való utazásom elhatározását követő első nap vége, azaz reggel 6 óra. Lefeküdtem.

Másnap: miután felocsúdtam, máris újra a számítógép előtt találtam magam és lázasan kerestem a megoldást... Anglia! Ötlött fel bennem hirtelen. Mindenki Angliába megy dolgozni. No, hát csak ez kellett, irány Anglia. Gyorsan utánanézek, milyen iratok kellenek itthonról: jóformán semmi. Milyen iratok kellenek ott: mind helyben intézendőek. Szuper! Akkor csak kell szedjem a sátorfámat, meg a spórolt pénzem és irány a repülőtér.
Ez lángolt bennem kb négy órán át, míg rá nem jöttem, hogy ebben a retkes Romániában élek. És, mintha megéreztem volna a már két éve leszögezett törvényt: a román állampolgárok munkavállalását szigorú előírásokhoz kötik. Magyarul ellehetetlenítik. Hát ez rosszul esett. Nem, mintha nem értenék egyet velük, de rosszul esett. Utánanéztem - megint a romániai módszer - hogyan lehet megkerülni a törvényt. Találtam is megoldást: ki kell menni tanulóként, yellow card-ot kell kiváltani és ekképp heti 20 órát dolgozhatok. Kicsiny vigasz. Ezután - nehogy nagyot szusszanjak a pislákoló remény láttán - feltűnt, hogy a románoknak nem akarnak munkát adni a munkaközvetítőknél, vagyis egyből elutasítják őket. Nehezen, de volt akinek sikerült és, mivel és is románnak minősülök, ezek szerint nekem is nehezen fog, ha egyáltalán fog. Ja, és megemlítendő, hogy ez az Ausztrál Tervnek (ezután így hívom az egyszerűség kedvéért), csak az első lépése.

Megint reggel hat. Lefekszem.

Másnap, vagyis ma.
Mióta felkeltem, ezzel foglalkozom, de sok előrelépés nincs. A románok és az magamfajták panaszkodnak, a magyarok örvendve utaznak Angliába. Hogyaza! Hogy miért nem születtem egy kicsivel arrébb... na de ez most nem a megfelelő magatartás. Itt a probléma, meg kell oldani. Ezzel kell most foglalkozni.

De még azelőtt vacsorázom. A többiről holnap, munka után...