Csak, hogy legyen, mire költeni

Egy szuper hegyi túra másnapján mi más történhet, minthogy lerobban az autó, ezzel szépen megnehezítve a hazajutást. Hogy is történt mindez? Elindultam, ugye Feldkirch-ből (aminek nem tudom, hogy juthatott ilyen könnyen eszembe a neve) és az irányt Pozsony fele vettem. Merthogy ott lett volna az utolsó megállóm. Siettem megint, hogy ne éjjelre érkezzek meg. Jóformán 100 km-t sem tettem meg a 820-ból, mikor egyik gyorsforgalmi úton úgy 120 km/h-nál a motor elkezdett nagyon szárazon és hangosan működni. Gondoltam, valami leesett és bezörög. Gyorsan meg is álltam, de el kellett hogy fogadjam, hogy a zaj a motor belsejéből jön. Mivel szétszedni nem tudtam, mit volt, mit tenni, továbbindultam óvatosan, hátha elhallgat. Nem tette. Ennek ellenére egyre hangosabban kezdett el zörögni. Hát ez nem tréfa - gondoltam és gyorsan az első várost vettem irányba. Mit mondjak, az utolsó métereket a legközelebbi autószerelőig alig tudtam megtenni, majd szétment a motor. Nagy nehezen sikerült megtalálni az autószerelő főnököt, aki ránézett a motorra és kedvesen, egyértelműen ennyit mondott: "kaputt". Annak ellenére, hogy nem tudok németül, egyből megértettem a probléma mélységét. Kérdeztem kézzel lábbal - amit én németnek nevezek -, hogy akkor hát mit tudunk tenni. Azt mondta, szétszedheti, megmondja, mi a probléma, de csak a diagnózis 120 Euro. S a javításról még nem is beszéltünk. Hát, mondom, mivel más választásom nincs, nézze meg. Hátha kis baja van s akkor voszonylag olcsón meg lehet javítani. Fejcsóválás után, azt mondta, jól van, holnapra megmondja.

Így bicikliztem körbe unalmamban és hostelkeresés érdekében háromszor ezt a random kisvárost, Kemptent. Nyolc hostel közül, amit a neten "hostel"-nek jelöltek, egy sem volt az. Mind vagy bérlakás vagy ügynökség vagy kollégium vagy magánház volt. Ígyhát maradtam az első és legegyértelműbb lehetőségnél: a Jufa nevű vendégházban aludtam 50 Euroért. Szuper volt a hely, csakhát nem 10 Euroba került. Kicsit keringtem még a városkában, aztán netezés, zuhanyzás, alvás.

Másnap, ami, ugye, ma van (mennyi vessző úristen), abban reménykedtem, hogy hívnak a műhelyből, hogy kész van a kocsi, 200 Euro, lehet érte jönni. Persze, ezt még én sem hittem el, csak úgy azért titokban mégis reménykedtem benne. Közben kerestem olcsó hostelt a neten, találtam is egyet Ottobauern-ben 18 Euroért. Elég szimpatikus volt, még, ha két napot is kell ott tölteni. Délután négyre terveztem az odabiciklizést (31 km), de előtte mindenképp beszélni akartam az autószerelővel, sorra tudták-e már keríteni az autót végre. Odamegyek - egy másik fickó volt ott -, mondom, mi van, azt mondja, még nem nézték meg, már csak a jövő héten kerítenek rá sort. Mondom, ember, én nem vagyok bennszülött, nem ülök itt két hétig, hogy kész legyen az autó. Valamit nem lehetne csinálni, hogy mégis azért az idén hazaérjek vele? (Ez a fickó már elég jól tudodd angolul). Hát - azt mondja - megnézhetik hamarabb is, de nem jósol neki jövőt. Márminthogy az a motor nagy valószínűséggel szarrá van menve, ha meg kell javítani, többe fog kerülni, mint az autó. Ha nagyon szar a helyzet, 3000 Euroba is kerülhet egy nemtommilyen átjavítás. Na, mondom, akkor ez nem fasza, itt valamit ki kell kreatívkodni. Mondom, adja csak vissza a kulcsot, akkor nem kell semmiféle hibakivizsgálás, ha utána lehet, hogy kifizethetem kétszer az autó aktuális árát a javításra... mármintha volna miből. Visszaadja a kulcsot, mondom má bocs, hogy így meggondolom magam, mondja semmi baj. Rendes csávó volt, valóban.

Telefonálás gyorsan Potyinak, mit szól, mennyibe kerülne hazavinni az autót. Azt mondja, potom 400 Euro. Hát nem örvendtem a hírnek, de itt azért mégsem hagyhatom. Ha másért nem is, benne van egy csomó értékes minden, merthogy franciaországban megtömtük a kocsit becsületesen. Na, hát akkor nincs, mit tenni, küldjön értem egy utánfutót. A probléma oly hamar megoldódott, hogy ez a telefonbeszélgetés délután ötkor történt, s elvileg három óra múlva (11-kor) itt van értem az utánfutós kocsi, szép magyarul a trailer. Ez jó dolog, csakhát 400 Eurom bánja. Azzal viszont tudom vigasztalni magam, hogy a hazaútra az üzemanyag úgyis lett volna egy 100-as; ha a motort megnézik s nagy a baj (márpedig az), az még 120; s akkor már csak 180 euro plusszt adtam ki a hazaútért. Na, de hát ki tudja, lehet, még így is jobban jártam, mintha kitudja, hogy jártam volna - ezt a fantáziátokra bízom... uge, hogy jobb így?

Képek azért így is készültek erről a kényszerű városlátogatásról. Itt van pl egy gethes szökőkút:Egy gyönyörű hídallja:S egy kicsi gát az Iller folyón:Ugye, be szép. Rakhatnék fel még képet a körgyűrűről, de azt inkább most kihagyom.

Összességében viszont nincs, mit panaszkodjak. Egy nagyon szép túrát tudhatok magam mögött. Láttam sokmindent, amit ez az autó nélkül - háát - valammi más módon láttam volna. Na, mindegy. Jó volt, az a lényeg s, ha ehhez hasonlítom a 400 Euro + 200 Euro üzemanyag, meg szállásköltséget, nem is jöttem ki olyan rosszul. Főleg, hogy - és ezúton is köszönöm - nagynéném anyagilag milyen jól megtámogatott.

Tehát akkor itt egy hattalmasan nyomós érv, miért éri meg inkább biciklivel túrázni:

Három további nap (második)

Ez a nap a biciklivel való városnézésé volt. Délelőtt Versailles, délután Párizs. Közben egy valódi francia ebéd; valódi franciákkal.

Kezdetben tehát íme a versaillesi kastély udvara (a kastély előtt nem szabadott biciklizni, azt meg már úgyis megmutattam valamelyik előbb bejegyzésemben):




Az úgy volt, hogy én kábé reggel kilenckor sétálgattam arrafele éshát akkora csend volt ott, hogy öröm volt hallgatni. Elképzeltem, hogy ezelőtt háromszáz évvel minden reggel ilyenre ébredhettez az ottlakók, ha éppen ők úgy akarták. Ennak a kastélynak az a története, hogy XIV. Lajos (igen, kszív Lajos) úgy gondolta, hogy szüksége van egy Párizson kívül eső palotára is. Na tessék. A végén akkora lett, hogy udvarostól, cókmókostól mindenki ideköltözött. Ez lett a hivatalos királyi kastély. Hát tényleg nagy. Ami eddig látható volt, az vol az oldalkert. A bal oldali. Most lássuk, mi volt fix a kastély mögött:
Ezt a hátsó lépcsősorról fényképeztem. Hátrafele még nagyonsokminden van.

Na itt az a sokminden. Az a hosszú tó ott leghátul akkora volt, hogy kajak-kenusok tartottak ott edzést. S még utána is tartott jó bőven a kert, de addig már nem volt idő eljárni.






Na, de, ha így folytatom a fényképfeltöltést, akkora lesz ez a bejegyzés, hogy ketté kell törni, hogy egy oldalra felférjen. Merthát jönnek még ennél érdekesebb képek is s azok is ugyanazon a napont lettek lőve.
Itt van pl egy bicikliút pillanatkép:

Lenne még egy csomó kép, ami úgy fel kellene, hogy rakjak, de térjünk át akkor az aznapi ebédutánra. Az úgy kezdődött, hogy én naivan azt gondoltam, hogy, ha berakom a GPS-t a zsebembe beállítom a párizsi úticélt, rárakom a fülhallgatót, elindítom a zenét és az instrukciókat hallgatva térek jobbra-balra, akkor oda érek, ahová szerettem volna. Na, ez nem így történt. Jó volt a zene, és a biciklizés, de azzal annyi. A térképet nem látva, csak az instrukciók alapján tájékozódva mindig rossz helyen tértem le. Így történt, hogy egy erdőben egy fél óra szerencsétlenkedés után hirtelen egy autópályára lyukadok ki, ahol dudaszó kíséretében nyolc km-t semmi perc alatt lebiciklizek, aztán valami tökéletesen rossz helyen belyukadok Párizsba, ahonnan a fél városon átvágva utószóként lefagy a GPS. Na, mondom, akkor így nehéz lesz meglátogatni az természettörténeti (vagymiaszösz) múzeumot, amiről csak annyit tudtam, hogy a Buffal utcán van. Ez az információ egy váradnyi városban elég is volna, de itt nem. Akkora a város, hogy 15 km egyirányba való biciklizés után is még mindig valahogy a központban vagyok.
Na, de valaogy újraéledt szerencsétlen navigátorom s segített megtalálni a múzeumot. Így történt, hogy a semmi perc helyett 54-et tölthettem el benne. Hatkor zárt, ugyanis. De nem panaszkodom. Lényeg, hogy ott voltam. Hét Euroért ezt láttam kb:






Jaaj s még hátra van az Eiffel torony. A képek előtt még azt kell tudni, hogy van a torony tetején nagy erősségű reflektor. Nem is egy. Na, azok mindíg világítanak körbe kereken, vagyis. Nem számít, Párizs melyik részén vagy, látod-e a tornyot, vagy nem. Egyszerűen csak felnézel az égre, meglátod a pofátlanul erős fénynyalábot s azzal kened is abba az irányba, ahol a lehetséges forrás van. Ennyi. Persze, ez csak este aktuális.
Aznap kicsi volt a sor. Nem voltak sokan; ez annyit tesz, hogy a sorbaállástól számított mindössze másfél óra után már szállhattam is be a liftbe (merthogy gyalog csak lefele jöhettem, pedig jó lett volna felfele is). Hát ilyen képek készültek:


Nem tudom miért. Talán, mert ott volt. Mint mindig.



És akkor lássuk, milyen messze van a város:

Ennyit a napról. Vannak dolgok, amik kimaradtak, de most dög vagyok még azokat is oda beleírni. Akit érdekel, majd szóban.

A mai napról pedig (ami ugye a jelenlegi után történt) jó sokat tudnék írni, annyi minden történt. Vagyishát igazából egy jó nagy svájci hegyitúra az, amiről lenne mit mesélni, de azt majd csak következőleg. Ha az élmény fakul is, de a képek megvárnak. Lényeg, hogy a Stoss-t letudtam.

Jóccakát, me holnap 820-at vezetek Pozsonyig, jajbejó.

Három további nap (első)

Na, az úgy volt, hogy mindegyre halogattam, de akkor most nekifogok s bepótolom.

Először tehát Párizsnézés másodnapja. Az úgy kezdődött tehát, hogy, mivel már úgyis megvolt, a drága napibérletünk, hát akkor leutazgatjuk. Azt is tettük. Első utunk a Notre Dame-hoz vezetett:
A gond csak az, hogy közeledvén a Karácsonyhoz mindent telepakolnak díszekkel, bódékkal meg fákkal, hogy a szép dolgok fele ne látszodjon. Így történt ez a Notre Dame esetében is azzal a rohadt fenyőfával.
Belülről is szép volt:
Volt neki még oldal-, vagy kereszthajója, meg ilyen vagány ablakai:

És a technológia, persze, itt is jelen van:
Minden esetre ahhoz képest, hogy 850 éves, nagyon jól tartja magát.
Ezután következett a templom előtti/alatti kripták megtekintése:

Ha sok csontvázat nem is, legalább a Notre Dame makettját oldalról s egy halom ókori római leletet láttam.
Azután következett a Bastille tér, ahol az egykori Bastille börtön hűlt helyét tekinthetjük meg. Középre legelább belhúztak egy szobrot egy jó nagy talapzaton:
Ez a Juillet oszlop. Az 1830-as forradalom emlékére. A téren még látható volt az egykori Bastille területe a járdákra és az útra felrajzolva, nameg valahol volt egy bástya a börtönből, de azt már nem kerestük meg.

A következő pOgram egy kis gesztenyézés volt a Champs Elysees-n.
Ez az a tér, ahol, amikor Karácsony van, nem látsz semmit az épületekből a bódék miatt és ahol nincs szemeteskuka. De, mondjuk ez úgy egész Párizsra jellemző. Mégis tiszta...

É akkor legyen itt egy kép még a Diadalívről is:
Az építését Napóleon rendelte el a rómaiak iránti tisztelete és a napóleoni hadsereg dicsőítésére, de érdekesség, hogy már rég bukott uralkodó volt, mire a hatalmas épületet befejezték. Jár így az ember... Viszonyítási alapként nézzétek az apró embereket a tetején.

S akkor erről a napról ennyit. Jön a következő a következő bejegyzésben.

Páp!

Párizs nagy

Erre már akkor felfigyeltem, mikor éjjel Verszáj fele igyekeztem e nagy fővároson keresztül; mikor áthasítottam a Szajna egyik hídján hajnali háromkor, úgy a szemem sarkából feltűnt, hogy itt valami furcsa... és akkor pillantottam meg, hogy mekkora kolosszális város fekszik körülöttem. Mindenhol fényreklámok, hatalmas épültek, hajól a vízen, csillogás és pompa mindenhol.
Ma meg is győződhettem róla, hogy nem csak a szemem káprázott és mindez valóben így van. Első dolog múzeumlátogatási bérlet vásárlása volt, amibe tömegközlekedési bélet is beletartozott. Erről később kiderült, hogy ez a fecni csakis és kizárólag tömegközlekedési bérlet. Íme, ha találkoztok ilyesmivel, tudjátok, hogy ezzel a Louvre-ba nem angednek be. S egy csak egy az... összes közül:

Ne is mondjam, hogy két napra 30 euro volt. Mivel nagynéném állta, neki a sajátjával együtt 60-ba fájt. Kicsit felhábórító, de legalább mérgünkbe jól utazgathatunk mindenfele.

Na s akkor ki egyből a Champs Elysées-re, onnan át egy hattalmas kerten és be a Louvre-ba, ahol - az Audi múzeumhoz hasonlóan - nem álltam meg, hogy jó sok mindent ne fényképezzek le. A "minden" kifejezést azért nem kockáztatom meg, mert ebben az esetben egy hétig kellett volna bent üljek és tíz fényképezőgép akkut elhasználnom.

Na, hogy is fejezzem ki magam, hogy megércse. Volt már Munkácsy kiállításon Csíkban? Igen? Na, ez nem olyan.
Annak a kiállításnak a végigtekintése kábé egy bő órába telt; úgy jó mórestesen. Namostakkor így viszonyításképp, míg itt végignéztem volna a képeket ilyen tempóban, kábé karácsonyra indulhattam volna haza. Ízelítőül csek egy folyosó:

S ezek még csak a képek. Volt ott még annál sokkal több. Csomó szobor időszámításunk előtt párezertől egészem a középkorig. Olyan érdekességekkel lehetett találkozni, mint pl:
a miloi Vénusz
efféle istenség, meg félisten szobrokkal. Ez pl Herkules i. e. II. századból.
Nameg akkor híres filozófus, meg uralkodó képmásokkal, mellszobrokkal:
ez pl. Szókratész, de volt ott Platón, Arisztotelész, meg még satöbbi.
Mezopotámiábol még elhoztak ilyen kis szobrocsákat:

Namegpersze múmiák, meg a hozzájuk tartozó szarkofágok:


Itt van pl III. Ramszeszé:

A sok további képet dög vagyok feltenni most. Majd talán a fészbúkon több lesz.

Na, az ötórás Louvre látogatás uánra még beidőzítettünk egy Eiffel torony megtekintést:

Na, innen aztán hazafelé vettük az irányt. Most meg már olyan álmos vagyok, hogy jóestét!