Rendőrök s zakuszka

A nap két legemlékezetesebb része. Mindkettő délelőtt történt s sikerült is jól elszarniuk a nap eme intervallumát.
Hogy is kezdődött?
Ma tíztől képzés volt. Későn keltem a fél tízes induláshoz. Ígyhát gyorsan lenyomtam két zakuszkás kenyeret félálomban és mosakodás, aztán nyomás le a kocsihoz s irány Debrecen. Még talán időben oda is értem volna, ha nem szólnak közbe rendőr elvtársék valahol a Hosszúpályi út második falujában. Mikor még messze voltam, már ügyesen kiállt a rendőr bácsi s meszelt a levegőbe, hogy jól lássam, hogy ebből biza megállítás lessz.
Félrehúztam, beszót illedelmes megszólítással, tele kedveskedő jelzős szószerkezetekkel, hogy:
-Forgalmit, jogosítványt!
Asszem, pontosan idéztem a felém idézett szavai költői fordulatokat rejtelmező tömkelegét. Tehát eddig így. Odaadtam szépen, mosolygósan, hogy:
-Tessék parancsolni
Élt is a lehetőséggel, jött a parancs:
-Biztosítást!
Odaadtam. Nem lelt fel semmi gyanúsat. Jött a következő:
-Állítsa meg a motort, nyissa fel a csomagtartót! - jött a következő, immár az összetett mondatok fajtájába sorolható hozzámszólása.
Megtettem.
Láttam, hogy nagyon fürkész a szemével valamit, amit hátha nem talál meg, de nagy sajnálkozására minden ott volt, ami kötelező. "Nahát, akkor mit találjon ki, hogy valami miatt meg tudjon büntetni?" - gondolta magában s azt hitte, nem veszem észre. Tévedett.
-Mit ír a pótkeréken? - kérdezte (tudni illik, nem tudta a szerelő megragasztatni az egyik lyukas kereket, ezért pótkerékkel kényszerültem még ezen a héten járni). Szóval:
-Mit ír a pótkeréken? - kérdi illedelmesen.
Há mondom:
-80 km/h.
Felcsillant a szeme:
-S Ön meddig megy - kérdi tőlem
-Debrecenig
-S onnan haza?
-Igen.
S akkor it most azt hitte, nyert:
-Háde az több, mint nyolcvan km.
-Hát persze, hogy több - mondom.
-De csak nyolcvanat ír rajta nemde?
Na, mondom magamba, télleg valóságon alapulnak a rendőrviccek:
-Igen - mondom -, de az nem km, hanem km/h.
Vagyis mehetek bármennyit vele, csak ne gyorsabban, mint nyolcvan km/h. Na, de itt vérszemet kapott, hogy megint nem tud belekötni semmibe.
Nézelődött, gondolkozott, aszongya:
-Kopottak a gumik.
-Hű - mondom - igen, tényleg azok.
-Tudja, hogy itt Magyarországon nálunk az a törvény, hogy ezért elvehetjük az autó forgalmi engedélyét?
-Hát nem - mondom -, nem vagyok magyarországi, ugyebár.
Na, itt érezte, hogy győzött, bár igaz, a gumik nem voltak lekopva a kopásjelzőig, így tudtommal legális még velük járni. De hát kitudja, Magyarországon mi a szabály.
Odahívott az autójához, ott átvett a társa.
-Nem veszem el a forgalmit - aszondja -, hanem adok egy húszezer forintos bírságot. Jó lesz?
-Hát - mondom -, neméppen. Nem lehetne valahogy más megoldást kitalálni?
S itt még kicsit értetlenkedtünk s aztán sikerült megvesztegetnem tízezer forinttal.
Itt most nem szabadna írjak erről, mert elméletileg ő is és én is börtönbe fogunk kerülni, ha más megtudja (erről tájékoztatott). Úgyhogy kezeljétek titokként lécci.

Másik dolog. Eleresztettek végre a rendőrök, de el kezdett fájni kegyetlenül a hasam a reggeli gyors zakuszkaevéstől. Mire beértem Debrecenbe s leparkoltam, már szikrázott a szemem. Olyan rosszul voltam háromnegyed órán keresztül, hogy nem tudtam kiszállni az autóból. Égett a gyomrom, hányingerem volt, szédültem, nem volt semmi erőm. Végül annyira megembereltem magam, hogy kimásztam a kocsiból és nagyon nagyon lassan elballagtam a képzés helyére, de közben háromszor majdnem összeestem. Éreztem, hogy leragad a szemem s kész. Na, de nagy nehezen megtettem tíz perc alatt azt a hétszáz métert. Így történt, hogy késtem egy órát a képzésről. Pont szünet volt. Amint megláttak a diáktársaim, megnyugtattak, hogy tényleg szarul nézek ki. Valahogy lekínlódtam még egy órát terítgetéssel, szalvétahajtogatással s aztán, végre teljesen helyrekattantam. Sikerült átgyűrnöm a gyomromon a zakuszkát s még azér se hánytam ki. Nehogymá!

Na, ez a két emlékezetes dolog történt ma. Ezen kívül volt szakmai és angol képzés, ahol többek között Kedves Péter megtudta, hogy, ha minden igaz, fix két hét múlva mehet vizsgázni, ha úgy gondolja, hogy eléggé fel van készülve. Szerintem úgy gondolja, úgyhogy holnap be is jelentkezik a központnál a vizsgára ímélben.

Hazafele jövet nem volt baj, de minden esetre holnap lecserélem a téli gumikat nyárira. Azok majdnem újak, éshát persze azért már ideje is...

Itthon volt gitározás, hálózatos zenahallgatás s egy jó hosszú blogbejegyzés.

Finom volt a zakuszkás kenyér, de bár ne ettem volna meg.

Érdekesség: miért neveztem a blogomat "messzevanausztráliának", olyan alcímmel, hogy "...avagy hosszú, rögös utam itthonról Ausztráliáig", ha nem is arról szól.
Válasz: hát azért, kérem, mert attól, hogy nem csak arról írok, hogy halad a terv, még nem elhanyagolható a sok többi dolog sem a végcél beteljesedésében. Remélem, tisztán fogalmaztam. Ha nem, rá lehet kérdezni.

Üdv akkor mindenkinek, s vigyázat! Először igazán felébredni s csak aztán zakuszkázni!

Érdekes nap

Jaaaj, de álmos vagyok. Ragad le a szemem. Ötkor feküdtem tegnap, ugye, mert, hát kellett játsszak... és reggel kilenckor keltem, mert 10-kor előadáson kellett legyek. Az előadás a Jelenések könyvének értelmezéséről szólt. Egész érdekesnek volt mondható. Berkes Sándor teológus-lelkész-atomfizikus mondta el Apokalipszis-értelmezését. A téma minimum egy hónapon keresztül folyamatosan tárgyalható lenne - akár írásban is -, úgyhogy nem taglalom.

Ez a napból kb. nyolc órát vett igénybe, úgyhogy másra nemigen volt idő (na jó, még egy kis játszásra).

Erőm, idegem, meg kedvem nem volt főzni, úgyhogy ma este a zakuszkás kenyér volt finom.
Most belerobbanok az ágyba és hork...

...ja és a Green Cardos dolog megint holnapra tolódott, de holnap tényleg megcsinálom.