Éppen az, ami nincs. Fura a helyzet, amiben vagyok, mertugye várok egy munkalehetőségre, de míg ezt teszem, addig nem tudok nekifogni semmi komolynak. Ámbár az igazi nagy baj az, hogy mindig ez utóbbi felfogás az, ami nem hagyja, hogy dolgozzak. Márpedig én azt mondom, hogy az nem úgy működik! Hámivanitt?
Tűrhetetlen az, hogy munka nélkül hánykolódjak napról napra (habár ez a héten nem kimondottan volt jellemző). Ezt azzal tudom megfékezni, hogy egy ideig (minél tovább) rendesen bejárok a műhelybe s ügyintézek ezt-azt itt-ott, mintha fix munkaidőm lenne s akkor csak kialakul valami; mert dolgozni mindig van mit, csak ki kell taláni valami olyant, hogy hasznos is legyen, meg lehetőleg pénzt is hozzon. Megkísérlem.
Holnaptól tehát csinálok munkát magamnak s kész.
Ami hasznosat tettem ma az az volt, hogy az oly sokat matatott vázról lecsiszoltam minden rozsdát, itt-ott lealapozóztam, majd ráfestettem az első réteg fekete festéket. Egy doboz elég jól belepte, de a fényviszonyok miatt nemigen tudtam megállapítani, mennyire sikerült.
Hogy fekete lesz, az biztos. Aztán a többi kialakul. Holnap jön rá még egy festés, majd ugyanezt végigcsinálom a villával is és megérdeklődöm egy autósboltból, milyen módon tudnék nyomtattatni rá vékony fólialevonóst; olyan fajtát, amilyet én tervezek, persze.
Ma derült ki, hogy nagyon úgy néz ki, hogy nem megyek Meggyes Maratonra, merthogy, mire feliratkoztam volna, beteltek a helyek. A remény hal meg utoljára aszondják, de kicsi az esélye, hogy még lesznek helyek.
Másik naggyon fontos dolog, hogy megcsináltam itthon a buditetőt; mindegyre akadt ki, mikor felnyitottuk, de most már stabil. Huh!
Finom volt a tegnap elkészült, ma újramelegített sonkáslaska mindenféle finomsággal elegyítve. S volt még két film is: "A farkasember", amit a csontigszopogatott történet ellenére jó színészek segítségével nagyon jól meg tudtak rendezni; a másik az "I Love You Phillip Morris" című homokos-komédia Jim Carrey és Iwan McGregor főszereplésével. Határozottan érdemes megtekinteni.
Közben megint elfelejtettem felírni a blogra a vasárnapi biciklitúra adatait:
megtett távolság: 113,38 km
max sebesség: 68,5 km/h
menetátlag sebesség: 16 km/h
menetidő: 7 óra 6 perc
össz idő: kb 9 óra 30 perc
Érdekesség, hogy mennyit számít egy jelentéktelennek vélt kis mondatfoszlány is, ha a megfelelő ember a megfelelő időben hallja azt. Erre jó példa Douglas Adams: Galaxis Útikalauz Stopposoknak című könyvéből egy részlet, mely dióhéjban a következőről szól:
Valaki félszájról elenged egy szitkot egyik ismerőse felé: "menj anyádba!". Kell tudni, hogy habár semmi sem vész el, csak átalakul, vannak olyan dolgok, amik nagyon sokáig fentmaradnak anélkül, hogy átalakuljanak. Nos, ilyen volt a fenti mondat is: "menj anyádba!". Ezt a mondatot felkapta a szél és sodorta, sodorta fel a magas égig, aztán onnan továbbjutott naprendszereken, galaxisokon keresztül.
Itt most egy új szálon fut tovább a történet. Volt egyszer réges régen egy más galaxis teljesen más naprendszerében egy kis bolygó, melyen két nemzet élt. Ez a két nemzet folytonos háborúban állt egymással. Hogy miért, már ők sem tudták, csak a kocsmák sötét sarkaiban mormogtak legendákat a folytonos hadbanállás okairól, miszerint réges régen, mikor még a két nemzet két kis család volt, az egyik családfő összetűzésbe keveredett a másikkal, az pedig emezt elküldte az anyjába, aki emiatt annyira megharagudott, hogy örök bosszút esküdött hajdani barátja ellen. Így teltek-múltak az évek, évtizedek, évszázadok, a bosszú eszméjét pedig átvették a soron következő családfők és így tovább egészen a mai napig, mikoris a két nemzet újra csatasorban áll egymással szemben. A két hadvezér hagyományhoz híven kilép a hadtestből és a front közepén találkozik. Puskaporos a levegő, mindenki harckészültségben. A két hadvezér tárgyal, de - hagyomány szerint - nem jutnak dűlőre. Mikor távozni készülnek, egy félszájról mondott szitok hallatszik a közelből: "menj anyádba!". A két hadvezér tisztázza a helyzetet, rájön, hogy a mondat egy másik galaxisból származhat és a régi legenda stabil alapokra lel. Rájöttek, hogy egy tovaszáguldó mondatfoszlány az, ami miatt évezredek óta kegyetlenül irtják egymást.
Az már egy másik történet, hogy bosszút esküsznek ama földlakó ellen, akinek a száguldó szitok elhagyta a száját és együttes erővel hatalmas űrhajónaszádot toborozva elindulnak, hogy elpusztítsák a Föld nevű bolygót; mindössze egy hiba csúszott a számításaikba: nem vették figyelembe a saját bolygójuk és a Föld közti hatalmas méretarány-különbséget, így, mikor födet értek, az egész hadihajó-naszádot egy mozdulattal felnyalta a talajról egy arra járó kiskutya.
Hű, hosszúra sikeredett, meg persze nem is így volt a történet, de a lényeg egy: hattalmas jelentőséggel bírhat egy félszájról elengedett mondatfoszlány is. Ugye.
És akkor a mesének vége, szép álmokat, gyerekek, mert nyolckor kelés van.
Puszpusz!
