Tíz perc szünettel. Gyorsan leírom, hogy másik váltásba tettek. Eddig (másfél hónapon keresztül) a staff messben voltam. Most áttettek a crew messbe. A legtöbb hajón úgy van, hogy az assistant waiterek a crew messben kezdenek, aztán átteszik őket a staff messbe, majd officers mess, majd captains mess, aztán szobaszervíz, majd végül a vendéglő. Itt, ezen a hajón viszont másképp működnek a dolgok. Ahogy megérkeztem, bedobtak a staff messbe. Örültem is neki, azt hittem, megúsztam a crew messt, merthogy oda másokat tettek, de aztán lassan rájöttem, hogy az nem is annyira "megúszás" volt, mint általános eljárás. Rosszak viszont egyáltalán nem mondható a crew mess sem munka szempontjából. Sőt, néha könnyebb. A különbség a kettő közt, hogy eddig napi 11 órát dolgoztam 1-4 órás szünetekkel hetente öt óra "pihenőszabadsággal", most pedig 10 órát kétszer egy óra szünettel, viszont nincs off.
Eddig a napi munkám abból állt hogy fél héttől reggeliztettem: asztalokat előkészítettem, tányérokat, poharakat, esszájgokat behordtam az edénymosóból, aztán leszedtem az asztalokról a szennyest, a szemetet, áthordtam az edénymosóba, közben közben felvettem néhány rendelést (ami nem volt megtalálhat sem a meleg- sem a hidegsoron), végül mindent leszedtem az asztalokról és tiszta terítéssel 9:30 körül beszártam az ajtót. Ezt mind harmad- negyedmagammal.
Ebédnél is kb ugyanez 10:30-tól 14:00-ig, csak itt ötödmagammal, vacsoránál szintén, csak ott több rendeléssel, talán egyel több munkaerővel, több rohanással 17:30-tól 21:30-ig, kivéve hetente egyszer vagy négyszer special cleaning esetén + 2-3 óra.
Na most már öt órával később vagyok, újra szüneten. Van még szintén 15 perc.
Folytatván az előbbi témát, az új munkám a következők szerint zajlik: reggel ötkor váltom Lórit, a szobatársamat a crew messben (véletlenül úgy esett, hogy mindketten 5-től 5-ig dolgozunk, csakhogy én nappal, ő meg este). Megtöltöm a só- borsszórókat, feltöltöm a zabpelyheket, kirakom a joghurtot, tejet, gyümölcsöket, reggeli ideje alatt pótolom ezeket, plusz hordom a tiszta tányérokat, tálcákat utánpótlásként. Reggeli végeztével kitakarítom a kajáldát, letörlöm az asztalokat, előkészítek mindent az ebédre. Ebédnél pótolom azokat, amiket reggelinél, plusz még süteményt és szeletelt gyümölcsöt hordok. Ebéd végeztével letörlöm az asztalokat, felseprem a földet, majd felmosom. Aztán elkezdek mindent újra előrekészíteni a vacsorához. Ezeket a dolgokat mind másod, aktív kajáltatás mellett harmadmagammal. Ma pont úgy esett, hogy a harmadmagam nem érkezett, mert a főnökünk ebédnélküli napot (lunch off) adott neki, azzal pedig nem törődött, hogy ketten meg fogunk szakadni a munkától. Na, nem szakadtunk meg, de minden hiányzott. Hol tányérokért, hogy kanalakért, hogy szeletelt vegyeszöldségért rimánkodtak az éhes szájak. Kevés a kettő. Ez van. Remélem, többet ilyet nem csinálnak.
Érdekesek a kiejtések. A crew messt úgy kell elképzelni, mint egy nagy vasutaskajáldát modern kiadásban. Négy sor asztal, fotelekkel, székekkel, kis plexid narancssárga elválasztóablakocskákkal. Kb 150 személyes. Na, ez a rész el van választva egy embermagasságú fallal a "vályútól". A fal terem felőli részén van a hideg kaja, a kávéautomata, a tejautomata s a mindenféle hidegkaja és lé. A másik oldalon egy emberszélesség után következik a melegsor, aminek a másik felén én vagyok s osztogatom az eledelt.
Namostmár tessék elképzelni, mikor nyitunk - mondjuk 11-kor, ebéd alkalmából-, 10 perccel korábban már harminc ember ott tornyosul a melegsor elején és várják, hogy megnyissuk. Általában tíz perccel korábban ki is nyitunk, mert hanem, már rikácsolnak, hogy mit kérnek s miért nincs kitéve (reggelinél például megőrítenek a "croisant! Croisant!" felkiáltásaikkal már húsz perccel a kezdéz előtt). Néha jól esne kimenni eléjük s az egészet kihajtani a kajáldából s bosszúból csak egy órával később nyitni, dehát a pár paraszt miatt akkor a többi fog szenvedni.
Nade mondjuk, hogy elkezdődött a kajáltatás s szépen - vagy összevissza - jön étkezni a jónép. Minden rendben van, de akkor valamelyik indiainak eszébe jut, hogy ő veggieburgert (igen, húsmentes burger) szeretne enni. Na, ilyenkor elindul a pokol. Hirtelen a többi indiai, pilippínó, indonéz s még kitudja milyen féle azonosítatlan nemzet állampolgára ráébred, hogy: tényleg, miért ne rendelhetnének ők is ilyesmit. S akkor a négy másodperc múlva, mint a lavina, mást se hallok, csak "begyibörö". Igen begyibörö, ugyanis ezek az emberek, akárcsak Eduardo, képtelenek normálisan beszélni. A veggieburger az "begyibörö", a french fries "prenprá", a fish szósz "pisszó". Általában csak az előbbi kettőt rendelik, de ezt a két különböző szót és annyira egyformán és olyan furcsa dialektusban ejtik ki a szájukon, hogy 90 százalékban a gesztikulálást értem meg. Ha begyibörö, akkor mutatják, hogy kerek, ha pedig prenprá, akkor tartk a markukat. S akkor én megyek, vegszem a tálat, fel a nájlonkesztyűt (munkaóráim 70 százalékában a kezemen van) s rakom nekik, amit kértek - általában.
Na, ennyit a melóról. Közben ezt a bejegyzést éppen három nap alatt, három nekifutásból írtam le, merthát néha-néha belealszik az ember, ugye.
Minden jót, majd, még leszek (igaz, már lassan három hete nem töltöttem fel semmilyen bejegyzést, csak írogatok itt magamnak a lektómon. Majd egyszer. Talán holnap, szünetben.)
Tehát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése