2011. november 23., szerda

Csak, hogy legyen, mire költeni

Egy szuper hegyi túra másnapján mi más történhet, minthogy lerobban az autó, ezzel szépen megnehezítve a hazajutást. Hogy is történt mindez? Elindultam, ugye Feldkirch-ből (aminek nem tudom, hogy juthatott ilyen könnyen eszembe a neve) és az irányt Pozsony fele vettem. Merthogy ott lett volna az utolsó megállóm. Siettem megint, hogy ne éjjelre érkezzek meg. Jóformán 100 km-t sem tettem meg a 820-ból, mikor egyik gyorsforgalmi úton úgy 120 km/h-nál a motor elkezdett nagyon szárazon és hangosan működni. Gondoltam, valami leesett és bezörög. Gyorsan meg is álltam, de el kellett hogy fogadjam, hogy a zaj a motor belsejéből jön. Mivel szétszedni nem tudtam, mit volt, mit tenni, továbbindultam óvatosan, hátha elhallgat. Nem tette. Ennek ellenére egyre hangosabban kezdett el zörögni. Hát ez nem tréfa - gondoltam és gyorsan az első várost vettem irányba. Mit mondjak, az utolsó métereket a legközelebbi autószerelőig alig tudtam megtenni, majd szétment a motor. Nagy nehezen sikerült megtalálni az autószerelő főnököt, aki ránézett a motorra és kedvesen, egyértelműen ennyit mondott: "kaputt". Annak ellenére, hogy nem tudok németül, egyből megértettem a probléma mélységét. Kérdeztem kézzel lábbal - amit én németnek nevezek -, hogy akkor hát mit tudunk tenni. Azt mondta, szétszedheti, megmondja, mi a probléma, de csak a diagnózis 120 Euro. S a javításról még nem is beszéltünk. Hát, mondom, mivel más választásom nincs, nézze meg. Hátha kis baja van s akkor voszonylag olcsón meg lehet javítani. Fejcsóválás után, azt mondta, jól van, holnapra megmondja.

Így bicikliztem körbe unalmamban és hostelkeresés érdekében háromszor ezt a random kisvárost, Kemptent. Nyolc hostel közül, amit a neten "hostel"-nek jelöltek, egy sem volt az. Mind vagy bérlakás vagy ügynökség vagy kollégium vagy magánház volt. Ígyhát maradtam az első és legegyértelműbb lehetőségnél: a Jufa nevű vendégházban aludtam 50 Euroért. Szuper volt a hely, csakhát nem 10 Euroba került. Kicsit keringtem még a városkában, aztán netezés, zuhanyzás, alvás.

Másnap, ami, ugye, ma van (mennyi vessző úristen), abban reménykedtem, hogy hívnak a műhelyből, hogy kész van a kocsi, 200 Euro, lehet érte jönni. Persze, ezt még én sem hittem el, csak úgy azért titokban mégis reménykedtem benne. Közben kerestem olcsó hostelt a neten, találtam is egyet Ottobauern-ben 18 Euroért. Elég szimpatikus volt, még, ha két napot is kell ott tölteni. Délután négyre terveztem az odabiciklizést (31 km), de előtte mindenképp beszélni akartam az autószerelővel, sorra tudták-e már keríteni az autót végre. Odamegyek - egy másik fickó volt ott -, mondom, mi van, azt mondja, még nem nézték meg, már csak a jövő héten kerítenek rá sort. Mondom, ember, én nem vagyok bennszülött, nem ülök itt két hétig, hogy kész legyen az autó. Valamit nem lehetne csinálni, hogy mégis azért az idén hazaérjek vele? (Ez a fickó már elég jól tudodd angolul). Hát - azt mondja - megnézhetik hamarabb is, de nem jósol neki jövőt. Márminthogy az a motor nagy valószínűséggel szarrá van menve, ha meg kell javítani, többe fog kerülni, mint az autó. Ha nagyon szar a helyzet, 3000 Euroba is kerülhet egy nemtommilyen átjavítás. Na, mondom, akkor ez nem fasza, itt valamit ki kell kreatívkodni. Mondom, adja csak vissza a kulcsot, akkor nem kell semmiféle hibakivizsgálás, ha utána lehet, hogy kifizethetem kétszer az autó aktuális árát a javításra... mármintha volna miből. Visszaadja a kulcsot, mondom má bocs, hogy így meggondolom magam, mondja semmi baj. Rendes csávó volt, valóban.

Telefonálás gyorsan Potyinak, mit szól, mennyibe kerülne hazavinni az autót. Azt mondja, potom 400 Euro. Hát nem örvendtem a hírnek, de itt azért mégsem hagyhatom. Ha másért nem is, benne van egy csomó értékes minden, merthogy franciaországban megtömtük a kocsit becsületesen. Na, hát akkor nincs, mit tenni, küldjön értem egy utánfutót. A probléma oly hamar megoldódott, hogy ez a telefonbeszélgetés délután ötkor történt, s elvileg három óra múlva (11-kor) itt van értem az utánfutós kocsi, szép magyarul a trailer. Ez jó dolog, csakhát 400 Eurom bánja. Azzal viszont tudom vigasztalni magam, hogy a hazaútra az üzemanyag úgyis lett volna egy 100-as; ha a motort megnézik s nagy a baj (márpedig az), az még 120; s akkor már csak 180 euro plusszt adtam ki a hazaútért. Na, de hát ki tudja, lehet, még így is jobban jártam, mintha kitudja, hogy jártam volna - ezt a fantáziátokra bízom... uge, hogy jobb így?

Képek azért így is készültek erről a kényszerű városlátogatásról. Itt van pl egy gethes szökőkút:Egy gyönyörű hídallja:S egy kicsi gát az Iller folyón:Ugye, be szép. Rakhatnék fel még képet a körgyűrűről, de azt inkább most kihagyom.

Összességében viszont nincs, mit panaszkodjak. Egy nagyon szép túrát tudhatok magam mögött. Láttam sokmindent, amit ez az autó nélkül - háát - valammi más módon láttam volna. Na, mindegy. Jó volt, az a lényeg s, ha ehhez hasonlítom a 400 Euro + 200 Euro üzemanyag, meg szállásköltséget, nem is jöttem ki olyan rosszul. Főleg, hogy - és ezúton is köszönöm - nagynéném anyagilag milyen jól megtámogatott.

Tehát akkor itt egy hattalmasan nyomós érv, miért éri meg inkább biciklivel túrázni:

Fenn a hegyen

Reggel nyolckor már rohantam az autó fele, nehogy öt perc késés miatt megbüntessenek. Nem volt semmilyen cetli az ablakon = nincs bünti. Na, biciklivisszapakolás, csomagvisszarendezés, motorbeindítás, irány Liechtenstein, valami hostel. Ködösen indult a nap , de hát jóval tengerszint fölött, hegyek lábánál ez nem szokatlan, ugye, Gyergyó?Enap csak 200 km-t kell megtennem. Az nagyon kevés. Ezért hát nem sietek; még valami jó biciklizést is be kellene iktatni. Hogy hol, azt a véletlenre bízom.
Hát Németországban szép tájak vannak, Ausztriában mégszebb, nade Svájc. Az olyan, mint ahogyan a csokireklámban a havas hegyoldalakat és a zöld fennsíkokat látni lehet. Autóból készült is néhány illemtelenül elsietett kép:

Ezek után megálltam enni valami kis félreeső útra és láttam azt a szép hegyet, ami az előbbi képen is szerepel. A csúcs, amire fel akartam mászni, az ott van a kép közepén levő szikla mögött szép magasan (majd megmutatom később). Erre fel kell jussak, ötlött fel bennem a gondolat. Időm az volt, még csak dél fele járt. Előszedtem a biciklit, felpakoltam a táskám egy rövidebb túrára s azzal már ott se voltam. Itt svájcban még az erdő közötti bicikliutakat is aszfaltozzák így az első tíz kilométert kényelmesen le tudtam tekerni.



Persze 10-12 %-os emelkedő volt rendesen.Ezután kezdődött a köves út, de itt már elég jól benne voltam a hegyben:



Ennél a képnél eljutottam arra a pontra, hogy biciklimet az alábbi fához kötvén gyalogosan folytattam a túrát:Gyalogoltam, gyalogoltam szebbnél szebb helyeken keresztül a csúcs fele. Beszéljenek helyettem egy ideig a képek:



Érdekes módon mindegyre különböző kellékek voltak csak úgy letéve az ösvény mentén, mint pl hatalmas tekerés drótkötél, soksokméter drótkerítéstekerés, áramkábel, profi kerítésrudak meg hasonlók. Svájcban úgy néz ki, nem kell félteni ezeket a dolgokat. Végre felértem egy kilátóhoz:Itt már lassan két és fél órája voltam úton, amiből másfelet gyalog. Majdnem négy óra volt, azt pedig tudni lehet, hogy itt hatkor már sötét van. Úgy látszott, hogy a csúcsig még legalább fél óra van. Vagyis, ha bevállalom, sötétben érek vissza. Dehát kitérdekel. Inkább legyen sötét, de lássam már, milyenek az Alpok olyan magasból. Így történt hát, hogy tovább folytattam az utam. A hegy persze egyre meredekebb lett:


Ilyen helyeken is ily előkelő módon jelölik az utakat. Nem semmi. Ezután már a csúcs következett pár per mászás után, íme:


Visszafele persze rámsötétedett rendesen, s mérges is voltam, mert nagyon lassan tudtam haladni, de még valahogy a villogóm fényében visszataláltam az autóhoz.S gyorsan visszapakolás, indulás, határátlépés, érkezés, zárt hostel, másik hostelbmenés, határétlépés, végül Ausztriában aludtam, az eddigi legolcsóbb, de talán legjobb hostelben 13 Euroért. S ennyit a napról. A holnap nem ilyen szerencsés, majd leírom. Pápápá!

2011. november 20., vasárnap

Három további nap (harmadik, irány Svájtz)

Olyan gyorsan telnek bezzeg így a napok, hogy nem jön, hogy elhigyjem, hogy milyen rég úton vagyok már. Mindegyre kiesik egy-két nap.
Ez a nap az utazásé volt.Verseny az idővel. Elég későg indultam ugyanis Párizsból (10 órakor) és Baselig volt vagy 500 km. Ezt a távolságot elvileg este hétig le kellett volna nyomjam közutakon, úgyhogy kellett tapossam. Itt viszont, franciaországban van egy halom fix radar. Nade kitanultam, hogy kell azokat észrevenni, úgyhogy egy órát rávertem a GPS által számolt időre még azzal együtt is, hogy háromnegyed órát bóklásztam üzemanyagért. Ez viszont egy külön történet. Azt kell tudni Franciaországról, hogy ott te üzemanyagot készépnzért nemigen kapsz. Főleg nem vasárnap, főleg nem délután. Így esett, hogy Péter vasárnap délután a céltól 40 km-re motorina nélkül (gyengébbek kedvéért gázolaj) maradt. Márminthogy majdhogynem. Még volt a tankban úgy 20 km-re való, amivel fix nem értem volna be Baselbe, úgyhogy leálltam tankolni. Üzemanyagért azon a helyen viszont csak hitelártyával lehetett fizetni; amolyan önkiszolgáló benzinkút bódé nélkül. Na, mondom, jól van, akkor megyek a következőhöz, amit a GPS nekem kiír. Na, mentem. S mentem még az ezt követő hat darab benzinkúthoz, de mind önkiszolgálós volt. Üzemanyag már csak pár méterre lett volna elég, mire megérkeztem a kilencedik töltőállomásra. Na ez például önkiszolgálós volt, hogy változzon...
Megkértem hát egy bácsit, nem-e tölti fel nekem a tankot az ő pénzéből s akkor adok én neki megfelelő összeget készpénzben. A fickó csak annyit tudott angolul, hogy "put", de olyan segítőkész volt, hogy öt perc múlv már vígan eregeltem Svájc fele.

Itt megkerestem a Backpackers hostelt, és még a recepcióst is ott találtam. Adott szobát, kaptam úgyneműhuzatot, utazás szünetel. Még akkor este autóba be, kaja elő, be a hasba, bicikli ki, kesztyü fel, sapka fejre, villogó bekapcs, irány a város körbe kereken. Ilyen volt Basel este:...vagyis, mint sok más város sötétedés után. De nem ez a lényeg. A lényeg, hogy láttam svájc bicskákat:Svájci bicikliket s vájci biciklilezárón:És svájci zászlót:Na, ezek tényleg svájciak voltak.
Az országról úgy ránézésre azt kell tudni, hogy olyan kis jópofa. Jópofa, de minden szuperül működik. A közlekedsi szabály náluk szentírás, a parkolókban az autók pont csíkok között állnak, az útjelző táblák feleakkorák, mint nálunk, de egyik sincs elgörbítve s a bavásárlókocsid kereke nem csattog-pattog. Amikor azt hinnéd, hogy, ahol jársz, ott még a madár se jár, akkor pillantasz meg egy tökéletes állapotban lévő irányjelző táblát, de erről majd bővebben a holnapi napról szóló bejegyzésben.

Jó volt a SVÁJCI sör a sörözőben egy adag internet mellett.

S akkor jóéjszakát a dormitóriumban!

Három további nap (második)

Ez a nap a biciklivel való városnézésé volt. Délelőtt Versailles, délután Párizs. Közben egy valódi francia ebéd; valódi franciákkal.

Kezdetben tehát íme a versaillesi kastély udvara (a kastély előtt nem szabadott biciklizni, azt meg már úgyis megmutattam valamelyik előbb bejegyzésemben):




Az úgy volt, hogy én kábé reggel kilenckor sétálgattam arrafele éshát akkora csend volt ott, hogy öröm volt hallgatni. Elképzeltem, hogy ezelőtt háromszáz évvel minden reggel ilyenre ébredhettez az ottlakók, ha éppen ők úgy akarták. Ennak a kastélynak az a története, hogy XIV. Lajos (igen, kszív Lajos) úgy gondolta, hogy szüksége van egy Párizson kívül eső palotára is. Na tessék. A végén akkora lett, hogy udvarostól, cókmókostól mindenki ideköltözött. Ez lett a hivatalos királyi kastély. Hát tényleg nagy. Ami eddig látható volt, az vol az oldalkert. A bal oldali. Most lássuk, mi volt fix a kastély mögött:
Ezt a hátsó lépcsősorról fényképeztem. Hátrafele még nagyonsokminden van.

Na itt az a sokminden. Az a hosszú tó ott leghátul akkora volt, hogy kajak-kenusok tartottak ott edzést. S még utána is tartott jó bőven a kert, de addig már nem volt idő eljárni.






Na, de, ha így folytatom a fényképfeltöltést, akkora lesz ez a bejegyzés, hogy ketté kell törni, hogy egy oldalra felférjen. Merthát jönnek még ennél érdekesebb képek is s azok is ugyanazon a napont lettek lőve.
Itt van pl egy bicikliút pillanatkép:

Lenne még egy csomó kép, ami úgy fel kellene, hogy rakjak, de térjünk át akkor az aznapi ebédutánra. Az úgy kezdődött, hogy én naivan azt gondoltam, hogy, ha berakom a GPS-t a zsebembe beállítom a párizsi úticélt, rárakom a fülhallgatót, elindítom a zenét és az instrukciókat hallgatva térek jobbra-balra, akkor oda érek, ahová szerettem volna. Na, ez nem így történt. Jó volt a zene, és a biciklizés, de azzal annyi. A térképet nem látva, csak az instrukciók alapján tájékozódva mindig rossz helyen tértem le. Így történt, hogy egy erdőben egy fél óra szerencsétlenkedés után hirtelen egy autópályára lyukadok ki, ahol dudaszó kíséretében nyolc km-t semmi perc alatt lebiciklizek, aztán valami tökéletesen rossz helyen belyukadok Párizsba, ahonnan a fél városon átvágva utószóként lefagy a GPS. Na, mondom, akkor így nehéz lesz meglátogatni az természettörténeti (vagymiaszösz) múzeumot, amiről csak annyit tudtam, hogy a Buffal utcán van. Ez az információ egy váradnyi városban elég is volna, de itt nem. Akkora a város, hogy 15 km egyirányba való biciklizés után is még mindig valahogy a központban vagyok.
Na, de valaogy újraéledt szerencsétlen navigátorom s segített megtalálni a múzeumot. Így történt, hogy a semmi perc helyett 54-et tölthettem el benne. Hatkor zárt, ugyanis. De nem panaszkodom. Lényeg, hogy ott voltam. Hét Euroért ezt láttam kb:






Jaaj s még hátra van az Eiffel torony. A képek előtt még azt kell tudni, hogy van a torony tetején nagy erősségű reflektor. Nem is egy. Na, azok mindíg világítanak körbe kereken, vagyis. Nem számít, Párizs melyik részén vagy, látod-e a tornyot, vagy nem. Egyszerűen csak felnézel az égre, meglátod a pofátlanul erős fénynyalábot s azzal kened is abba az irányba, ahol a lehetséges forrás van. Ennyi. Persze, ez csak este aktuális.
Aznap kicsi volt a sor. Nem voltak sokan; ez annyit tesz, hogy a sorbaállástól számított mindössze másfél óra után már szállhattam is be a liftbe (merthogy gyalog csak lefele jöhettem, pedig jó lett volna felfele is). Hát ilyen képek készültek:


Nem tudom miért. Talán, mert ott volt. Mint mindig.



És akkor lássuk, milyen messze van a város:

Ennyit a napról. Vannak dolgok, amik kimaradtak, de most dög vagyok még azokat is oda beleírni. Akit érdekel, majd szóban.

A mai napról pedig (ami ugye a jelenlegi után történt) jó sokat tudnék írni, annyi minden történt. Vagyishát igazából egy jó nagy svájci hegyitúra az, amiről lenne mit mesélni, de azt majd csak következőleg. Ha az élmény fakul is, de a képek megvárnak. Lényeg, hogy a Stoss-t letudtam.

Jóccakát, me holnap 820-at vezetek Pozsonyig, jajbejó.