És készülődés

Egyre közelebb a verseny. Már csak a holnapi napom szabad előtte, de az is csak este hat-hét óráig, mert utána alvás. Muszájkell aludjak annyit, különben mindenem fájni fog. Már így is előre érzem, hol fog megfájdulni a lábam. Nade, hátha nincs igazam.
Mai nappal sokat haladtam térképkészítés terén, bár igaz, még mindig kell legalább egy óra, hogy befejezzem.
Biciklin a gumik kicserélve, holnap kipróbálom ügyes-bajos dolgaim intézése közben, hogy megy. Hogy kicsit szarul néz ki ilyen vékony gumikkal, az biztos. Remélhetőleg jobban fogok vele gurulni, mint elődeivel.

Holnap veszem ki a pólókat (két piros majó, két fekete póló), amiket WULNUMB (the wolrd's undisputedly longest named unofficial mountain bike team)logónkkal ellátva remélhetőleg elkészített "K".

Felhábórító dolog, hogy négy perc, huszonhét másodpercig hagytam a kocsit a BikeXpress kijárata előtt a parkolóban és, mire kijöttem, már ott volt a szélvédőre biggyesztve egy 30 lejes büntetés, hogy parkolócédula nélkül és forgalommal szemben parkoltam. Me. Pedig se kiszálláskor, se beszálláskor egy gyanús alak sem volt a környéken. Valószínűleg direkt ezt a lehetőséget várta, hogy megbüntessen, aztán rögvest el is szaladt. Most megint fölösleges kiadás s még ezt is intézhetem holnap, hogy nehogy unatkozzak.

Ezen kívül sikerült elintézni a mai papírügyeket, amit holnap postázni fogok s azzal az sikeresen letudva.

Ma este volt már egy, de holnap következik egy újabb verseny-megbeszélés, amin eldől, hogy a sok eső miatt kell-e vinni úszógumit is, vagy marad a sima monti verseny.

Érdekesség, hogy ma elmentem a BikeXpress irodába, hogy bevigyem a futárbiciklimet holnapi kikölcsönzésre, és azon vettem észre magam, hogy éjjel egy van és lent bulizom a Bányában. Érdekes.

Finom volt a virsli ebédre, de a csirkemell, amit ma reggelire, aztán ebédre, majd vacsorára tervezgettem, holnap reggel mindenképp elkészítődik. Már csak azért is, mert itt leírtam. Az írott szó hatalma, ugye...

És akkor pihenjetek helyettem is.
Pápá!

Rendőrök s zakuszka

A nap két legemlékezetesebb része. Mindkettő délelőtt történt s sikerült is jól elszarniuk a nap eme intervallumát.
Hogy is kezdődött?
Ma tíztől képzés volt. Későn keltem a fél tízes induláshoz. Ígyhát gyorsan lenyomtam két zakuszkás kenyeret félálomban és mosakodás, aztán nyomás le a kocsihoz s irány Debrecen. Még talán időben oda is értem volna, ha nem szólnak közbe rendőr elvtársék valahol a Hosszúpályi út második falujában. Mikor még messze voltam, már ügyesen kiállt a rendőr bácsi s meszelt a levegőbe, hogy jól lássam, hogy ebből biza megállítás lessz.
Félrehúztam, beszót illedelmes megszólítással, tele kedveskedő jelzős szószerkezetekkel, hogy:
-Forgalmit, jogosítványt!
Asszem, pontosan idéztem a felém idézett szavai költői fordulatokat rejtelmező tömkelegét. Tehát eddig így. Odaadtam szépen, mosolygósan, hogy:
-Tessék parancsolni
Élt is a lehetőséggel, jött a parancs:
-Biztosítást!
Odaadtam. Nem lelt fel semmi gyanúsat. Jött a következő:
-Állítsa meg a motort, nyissa fel a csomagtartót! - jött a következő, immár az összetett mondatok fajtájába sorolható hozzámszólása.
Megtettem.
Láttam, hogy nagyon fürkész a szemével valamit, amit hátha nem talál meg, de nagy sajnálkozására minden ott volt, ami kötelező. "Nahát, akkor mit találjon ki, hogy valami miatt meg tudjon büntetni?" - gondolta magában s azt hitte, nem veszem észre. Tévedett.
-Mit ír a pótkeréken? - kérdezte (tudni illik, nem tudta a szerelő megragasztatni az egyik lyukas kereket, ezért pótkerékkel kényszerültem még ezen a héten járni). Szóval:
-Mit ír a pótkeréken? - kérdi illedelmesen.
Há mondom:
-80 km/h.
Felcsillant a szeme:
-S Ön meddig megy - kérdi tőlem
-Debrecenig
-S onnan haza?
-Igen.
S akkor it most azt hitte, nyert:
-Háde az több, mint nyolcvan km.
-Hát persze, hogy több - mondom.
-De csak nyolcvanat ír rajta nemde?
Na, mondom magamba, télleg valóságon alapulnak a rendőrviccek:
-Igen - mondom -, de az nem km, hanem km/h.
Vagyis mehetek bármennyit vele, csak ne gyorsabban, mint nyolcvan km/h. Na, de itt vérszemet kapott, hogy megint nem tud belekötni semmibe.
Nézelődött, gondolkozott, aszongya:
-Kopottak a gumik.
-Hű - mondom - igen, tényleg azok.
-Tudja, hogy itt Magyarországon nálunk az a törvény, hogy ezért elvehetjük az autó forgalmi engedélyét?
-Hát nem - mondom -, nem vagyok magyarországi, ugyebár.
Na, itt érezte, hogy győzött, bár igaz, a gumik nem voltak lekopva a kopásjelzőig, így tudtommal legális még velük járni. De hát kitudja, Magyarországon mi a szabály.
Odahívott az autójához, ott átvett a társa.
-Nem veszem el a forgalmit - aszondja -, hanem adok egy húszezer forintos bírságot. Jó lesz?
-Hát - mondom -, neméppen. Nem lehetne valahogy más megoldást kitalálni?
S itt még kicsit értetlenkedtünk s aztán sikerült megvesztegetnem tízezer forinttal.
Itt most nem szabadna írjak erről, mert elméletileg ő is és én is börtönbe fogunk kerülni, ha más megtudja (erről tájékoztatott). Úgyhogy kezeljétek titokként lécci.

Másik dolog. Eleresztettek végre a rendőrök, de el kezdett fájni kegyetlenül a hasam a reggeli gyors zakuszkaevéstől. Mire beértem Debrecenbe s leparkoltam, már szikrázott a szemem. Olyan rosszul voltam háromnegyed órán keresztül, hogy nem tudtam kiszállni az autóból. Égett a gyomrom, hányingerem volt, szédültem, nem volt semmi erőm. Végül annyira megembereltem magam, hogy kimásztam a kocsiból és nagyon nagyon lassan elballagtam a képzés helyére, de közben háromszor majdnem összeestem. Éreztem, hogy leragad a szemem s kész. Na, de nagy nehezen megtettem tíz perc alatt azt a hétszáz métert. Így történt, hogy késtem egy órát a képzésről. Pont szünet volt. Amint megláttak a diáktársaim, megnyugtattak, hogy tényleg szarul nézek ki. Valahogy lekínlódtam még egy órát terítgetéssel, szalvétahajtogatással s aztán, végre teljesen helyrekattantam. Sikerült átgyűrnöm a gyomromon a zakuszkát s még azér se hánytam ki. Nehogymá!

Na, ez a két emlékezetes dolog történt ma. Ezen kívül volt szakmai és angol képzés, ahol többek között Kedves Péter megtudta, hogy, ha minden igaz, fix két hét múlva mehet vizsgázni, ha úgy gondolja, hogy eléggé fel van készülve. Szerintem úgy gondolja, úgyhogy holnap be is jelentkezik a központnál a vizsgára ímélben.

Hazafele jövet nem volt baj, de minden esetre holnap lecserélem a téli gumikat nyárira. Azok majdnem újak, éshát persze azért már ideje is...

Itthon volt gitározás, hálózatos zenahallgatás s egy jó hosszú blogbejegyzés.

Finom volt a zakuszkás kenyér, de bár ne ettem volna meg.

Érdekesség: miért neveztem a blogomat "messzevanausztráliának", olyan alcímmel, hogy "...avagy hosszú, rögös utam itthonról Ausztráliáig", ha nem is arról szól.
Válasz: hát azért, kérem, mert attól, hogy nem csak arról írok, hogy halad a terv, még nem elhanyagolható a sok többi dolog sem a végcél beteljesedésében. Remélem, tisztán fogalmaztam. Ha nem, rá lehet kérdezni.

Üdv akkor mindenkinek, s vigyázat! Először igazán felébredni s csak aztán zakuszkázni!