Shár

...a nap legtöbbet emlegetett szava különböző ordináré körítéssel. Tehát a mai verseny... hol is kezdjem... előszöris felébredtem, ugye a Hangya panzióban, jóllaktam édesanyám bécsiszeletével, aztán szokásos dolgok, majd megérkezett "E", átöltöztünk biciklisnek s adjad neki, gyorsan a verseny színhelyére. Fix megérkeztünk, beneveztünk, biciklit állítgattunk, melegítettünk s indulás. Ahogy elindultunk mi, el az eső is. Országúton haladtunk kb öt km-t, ahol ronggyá vert a zivatar, majd Kézdiszentlélek után egy hirtelen kanyar balra és már meg is érkeztünk az utunk további részét kitevő minőségű, útnak épphogy nevezhető szekérösvényhez. Ez néhol szélesbedett, néhol csapássá szűkült, volt, hogy patakká változott, de néha hegygerincként is alakot öltött; az anyaga majdnem mindenütt sár sár és sár. Néhány kép ízelítőül:








Ilyen volt tehát az "út" két heti eső után.
Együtt haladtam a többi versenytársammal egészen az első etetőpontig, ahol a 36 és 76 km-s távok kettéváltak. Egykét banán után indultam is, de ettől arrafele nemigen találkoztam vetélytársakkal, csak majd a vége fele (a hosszú szakaszon csak 14 résztvevő volt). Az útvonal úgy volt kialakítva, hogy mi, a 76 km-s távon indulók kb 20 km megtétele után kellett két 20 km-s kört tekerjünk fent a hegyekben, aztán vissza Kézdire a finishhez. Már az első körben azt hittem, hogy megszakadok, ugyanis nemhogy sár vett körül mindenhol, de oda kell képzelni azt a 60 km-re eső 1700 méteres szintkülönbséget is, meg néhány "krokodilos tavat", combig érő sebesfolyású patakot, kilométeres lápot és mozgó iszapot és akkor kb kialakul, hogy miről is van szó. Na, a lényeg az, hogy, miután lenyomtam az első kört, a második már nem volt olyan nehéz, ugyanis tudtam, hogy mi meddig tart (iszap, mocsár, hegyoldal...).
Második kör után, ahogy beérkeztem az utolsó etetőponthoz, felbíztattak, hogy utolérhetem a két előttem levő versenyzét, mert elég jól behoztam a lemaradást. Ez így is történt. A futam könnyebbik, lejtős részén utolértem "N"-t, akivel végül egészen a célig (még 15 km-t) együtt bringáztunk és lehagytunk egy váltótörés miatt lemaradt versenyzőt is.
Ekképp esett, hogy "N"-nel beérkeztünk a nyolcadik helyre.
Ahogy beértünk a városba, minenki úgy nézett ránk, mintha marslakók lettünk volna; teljesen sárosan csaptuk végig a központon úgy, hogy közben a kerekekből diónyi sárgolyók ugráltak mindenfele. Érdekes látvány lehetett mindenképp.

A rossz az volt a túrában, hogy az eső a verseny egyharmadában esett az eső és végig mindenen csurom víz volt. Szétfagyott a lábam, mert hol a jéghideg patakban, hol a hideg sárban, hol a hűvös szélben tartózkodott.
A futam kétharmadánál a sok sár miatt szétkoptak a fékeim, a lábam pedig nagyon nehezen tudtam levenni a pedálról - szintén a sár miatt (SPD), ezért annyit estem, amennyit csak el tudtok képzelni, s még egy kicsivel többet. Felsértette az SPD cipő a sarkam, merthát, ugye nem biciklitaszításra volt tervezve. Túra végére ilyen lett a lábam:

Végülis nagyobb baj nélkül megúsztam a túrát; a lelkem rendbejött, csak még a testem fáj kicsit ;)

Itt a beérkezős fotónk "N"-nel, amire véletlenül bukkantam rá:

Ahogy végetért a megpróbáltatás, megettük az ígért pityókatokányt, átvettük a jutalompólót és diplomát, majd kihasználva a zuhanyzási lehetőséget, megtisztultunk, aztán irány a kocsi, átöltözés s nyomás Csíkba. Ezúton köszönöm egyik ismeretlen versenyzőnek, hogy kimosta a bicajom a sárból, míg én zuhanyoztam.

Csíkban találkozás rég nem látott "H"-val, pizzázás, beszélgetés, pihengetés, majd éjjel kettőre végre édesanyám s Boldogfalva s alvás, nagy későre.

Ma csak ennyi történt...
Legjobbakat!

Önismeret...

...ma nem volt az igazi. Vagy talán nagyon is? Még most sem tudom eldönteni, pedig reggel történt az, hogy a lábfájásaim ellenére elhatároztam, elindulok Kolozsvárra és részt veszek a versenyen, ami - úgy gondoltam - 40 kilométeres lesz (7 kör). El is mentem harmadmagammal. Megérkeztünk reggel nyolcra és kipróbltuk a pályát. Hát nagyon kemény volt. Végigmentem rajta egy kört és úgy döntöttem, hogy nem veszek részt a versenyben, merthogy nem tudtam szaladni rendesen a lábfájások miatt; márpedig a pálya elég jelentős részén szaladva, meg biciklit toszigálva lehetett igazán haladni. Na és akkor már jött a többi kreált ok, hogy ugye ne is tartsak fel másokat, meghogy legalább a héten így elmúlik a lábfájás, meghogy akkor lesz, ki fényképezzen, de egy a lényeg: fájt a lábam. Ennyi.
Na, de ezzel még nincs vége. A igazán fájdalmas az volt a dologban, amikor a verseny kezdetekor megtudtam, hogy csak három körös az egész. Azt pedig még hátramenetbe is le tudtam volna menni valahogy. Na, de így jártam. Következőleg előreérdeklődöm.
Így történt hát, hogy az is lehet, jobban ismerem magam a kelleténél. Bele kellett volna vágjaak, ha törik, ha szakad s akkor milyen jól esett volna megtudni, hogy csak három kör az egész. De, ugye, néha túlvariálja az emberfia...

Másik dolog, hogy mire hazaértünk, olyan izomlázam lett a tegnapi túra miatt, mintha ezen a versenyen is részt vettem volna. Úgy bicegtem, mint aki tényleg kihajtotta magát.
Na, de rosszban is van jó: csináltam egy vagon fényképet, amit megintcsak nem rakok fel, merugye mind biciklisek vannak rajtuk, azt meg ti is könnyedén odaképzelhetitek magatok elé.
Rakok fel viszont egy képet a bokámról:

Na, melyik a kakukktolyás?

Érdekes viszont, hogy nem ott fáj, ahol meg van dagadva (bokám, akhillesz), hanem teljesen más helyen.
Ja, meg el ne felejtsem mondani, hogy találtam egy új ínat az akhilleszemen. Én úgy hívom, csipeszkedő izom/ín, mert akkor aktiválódik, ha lábujjhegyre állok. Na az van megdagadva a jobb lábamon. Nem is tudok lábujjhegyre állni...

Érdekességként rájöttem ma egy érdekes dologra. Van egy mondás(om): "ha egy férfi mindenképp meg akar érteni egy nőt, ahhoz vagy nővé kell válnia, vagy megbolondul". Eme aranyköpést kiegészíteném valamivel: ma rájöttem egy érdekes dologra (költői ismétlés az esszében); egy nő mond valamit, azt szentül igaznak hiszi, másokkat is meggyőz arról, hogy az igaz és mitadisten, két nap múlva fix az ellenkezőjét teszi. Na ezzel én úgy vagyok, hogy azt mondom: lakott területen a maximális megengedett sebesség 50 km/h. Ezt szentül igaznak hiszem és másokat is meggyőzök arról, hogy ez így van és ezt érdemes betartani. S mitadisten, mikor megyek a faluban s valaki fix ötvennnel megy előttem, szidom, hogy miért cammog, miért nem megy legalább hatvannal, hogy kicsit haladjunk is.
Szóval értitek a lényeget: felfedeztem egy nagyon jellemző férfi és egy nagyon jellemző női tulajdonságban a hasonlóságot. Most mondjátok meg! Már azon gondolkozom, hogy egész alakos-, avagy csak mellszobrot engedéllyeztessek magamról a hatos kórház elé.

Finom volt a tegnapi, madárlátta tojásrántotta, amit most megnyomtatok vaegy szelet lekvároskenyérrel s egykét fekvőtámaszkodás után végre korai alvás. Ja, s ejsze még ott is járkálok kicsit az erdőben, ha ködös is.

Tehát álmodjatok szépeket; s faluban csak ötvennel!
Jóéjt!

Czárán

Megvolt. Lejárt. Viszonylag épségben végigmentem/futottam a kijelölt, 35 kilométeres útvonalon. Néha-néha letértem az ösvényről és fölöslegesen elkolbászoltam a helytelen irányba, de végül mégis sikerült. Helyezésem pontosan nem tudom, de kb. nyolcadik lehet. A lényeg az, hogy jó volt s nem tettem teljesen tönkre a lábaimat, mint az eddigieken. Még maradt bennük kis kraft a holnapi megpróbáltatásra is.


Amint hazaértem, jókora fürösztés, aztán kolbászos-hagymás-kenősajtos tojásrántotta, amiből holnap reggelire is maradt.
Elkapott még így, fáradtan a művészhullám és legitároztam vagy négy órát, de most már ideje egy gyorsan pihentető alvásnak, mert holnap jaj.

Esti érdekességre most nincs idegem, neharagudjon meg senki. Fáradt vagyok, maszlagot meg nem szeretnék írni. Majd holnap, hacsak mégfáradtabb nem leszek.

Szerettem volna pár képet is felrakni, de úgy néz ki, a blogspot nem szeretné. Ő a főnök, marad az is holnapra.

Nyugodalmas jóéjszakát; hallgassátok az éj szavát,
Milyen halk neszt rejt magába s mélyedjetek méz-dunyhába.

Aviszon'látásra!

Rendőrök s zakuszka

A nap két legemlékezetesebb része. Mindkettő délelőtt történt s sikerült is jól elszarniuk a nap eme intervallumát.
Hogy is kezdődött?
Ma tíztől képzés volt. Későn keltem a fél tízes induláshoz. Ígyhát gyorsan lenyomtam két zakuszkás kenyeret félálomban és mosakodás, aztán nyomás le a kocsihoz s irány Debrecen. Még talán időben oda is értem volna, ha nem szólnak közbe rendőr elvtársék valahol a Hosszúpályi út második falujában. Mikor még messze voltam, már ügyesen kiállt a rendőr bácsi s meszelt a levegőbe, hogy jól lássam, hogy ebből biza megállítás lessz.
Félrehúztam, beszót illedelmes megszólítással, tele kedveskedő jelzős szószerkezetekkel, hogy:
-Forgalmit, jogosítványt!
Asszem, pontosan idéztem a felém idézett szavai költői fordulatokat rejtelmező tömkelegét. Tehát eddig így. Odaadtam szépen, mosolygósan, hogy:
-Tessék parancsolni
Élt is a lehetőséggel, jött a parancs:
-Biztosítást!
Odaadtam. Nem lelt fel semmi gyanúsat. Jött a következő:
-Állítsa meg a motort, nyissa fel a csomagtartót! - jött a következő, immár az összetett mondatok fajtájába sorolható hozzámszólása.
Megtettem.
Láttam, hogy nagyon fürkész a szemével valamit, amit hátha nem talál meg, de nagy sajnálkozására minden ott volt, ami kötelező. "Nahát, akkor mit találjon ki, hogy valami miatt meg tudjon büntetni?" - gondolta magában s azt hitte, nem veszem észre. Tévedett.
-Mit ír a pótkeréken? - kérdezte (tudni illik, nem tudta a szerelő megragasztatni az egyik lyukas kereket, ezért pótkerékkel kényszerültem még ezen a héten járni). Szóval:
-Mit ír a pótkeréken? - kérdi illedelmesen.
Há mondom:
-80 km/h.
Felcsillant a szeme:
-S Ön meddig megy - kérdi tőlem
-Debrecenig
-S onnan haza?
-Igen.
S akkor it most azt hitte, nyert:
-Háde az több, mint nyolcvan km.
-Hát persze, hogy több - mondom.
-De csak nyolcvanat ír rajta nemde?
Na, mondom magamba, télleg valóságon alapulnak a rendőrviccek:
-Igen - mondom -, de az nem km, hanem km/h.
Vagyis mehetek bármennyit vele, csak ne gyorsabban, mint nyolcvan km/h. Na, de itt vérszemet kapott, hogy megint nem tud belekötni semmibe.
Nézelődött, gondolkozott, aszongya:
-Kopottak a gumik.
-Hű - mondom - igen, tényleg azok.
-Tudja, hogy itt Magyarországon nálunk az a törvény, hogy ezért elvehetjük az autó forgalmi engedélyét?
-Hát nem - mondom -, nem vagyok magyarországi, ugyebár.
Na, itt érezte, hogy győzött, bár igaz, a gumik nem voltak lekopva a kopásjelzőig, így tudtommal legális még velük járni. De hát kitudja, Magyarországon mi a szabály.
Odahívott az autójához, ott átvett a társa.
-Nem veszem el a forgalmit - aszondja -, hanem adok egy húszezer forintos bírságot. Jó lesz?
-Hát - mondom -, neméppen. Nem lehetne valahogy más megoldást kitalálni?
S itt még kicsit értetlenkedtünk s aztán sikerült megvesztegetnem tízezer forinttal.
Itt most nem szabadna írjak erről, mert elméletileg ő is és én is börtönbe fogunk kerülni, ha más megtudja (erről tájékoztatott). Úgyhogy kezeljétek titokként lécci.

Másik dolog. Eleresztettek végre a rendőrök, de el kezdett fájni kegyetlenül a hasam a reggeli gyors zakuszkaevéstől. Mire beértem Debrecenbe s leparkoltam, már szikrázott a szemem. Olyan rosszul voltam háromnegyed órán keresztül, hogy nem tudtam kiszállni az autóból. Égett a gyomrom, hányingerem volt, szédültem, nem volt semmi erőm. Végül annyira megembereltem magam, hogy kimásztam a kocsiból és nagyon nagyon lassan elballagtam a képzés helyére, de közben háromszor majdnem összeestem. Éreztem, hogy leragad a szemem s kész. Na, de nagy nehezen megtettem tíz perc alatt azt a hétszáz métert. Így történt, hogy késtem egy órát a képzésről. Pont szünet volt. Amint megláttak a diáktársaim, megnyugtattak, hogy tényleg szarul nézek ki. Valahogy lekínlódtam még egy órát terítgetéssel, szalvétahajtogatással s aztán, végre teljesen helyrekattantam. Sikerült átgyűrnöm a gyomromon a zakuszkát s még azér se hánytam ki. Nehogymá!

Na, ez a két emlékezetes dolog történt ma. Ezen kívül volt szakmai és angol képzés, ahol többek között Kedves Péter megtudta, hogy, ha minden igaz, fix két hét múlva mehet vizsgázni, ha úgy gondolja, hogy eléggé fel van készülve. Szerintem úgy gondolja, úgyhogy holnap be is jelentkezik a központnál a vizsgára ímélben.

Hazafele jövet nem volt baj, de minden esetre holnap lecserélem a téli gumikat nyárira. Azok majdnem újak, éshát persze azért már ideje is...

Itthon volt gitározás, hálózatos zenahallgatás s egy jó hosszú blogbejegyzés.

Finom volt a zakuszkás kenyér, de bár ne ettem volna meg.

Érdekesség: miért neveztem a blogomat "messzevanausztráliának", olyan alcímmel, hogy "...avagy hosszú, rögös utam itthonról Ausztráliáig", ha nem is arról szól.
Válasz: hát azért, kérem, mert attól, hogy nem csak arról írok, hogy halad a terv, még nem elhanyagolható a sok többi dolog sem a végcél beteljesedésében. Remélem, tisztán fogalmaztam. Ha nem, rá lehet kérdezni.

Üdv akkor mindenkinek, s vigyázat! Először igazán felébredni s csak aztán zakuszkázni!