...a nap legtöbbet emlegetett szava különböző ordináré körítéssel. Tehát a mai verseny... hol is kezdjem... előszöris felébredtem, ugye a Hangya panzióban, jóllaktam édesanyám bécsiszeletével, aztán szokásos dolgok, majd megérkezett "E", átöltöztünk biciklisnek s adjad neki, gyorsan a verseny színhelyére. Fix megérkeztünk, beneveztünk, biciklit állítgattunk, melegítettünk s indulás. Ahogy elindultunk mi, el az eső is. Országúton haladtunk kb öt km-t, ahol ronggyá vert a zivatar, majd Kézdiszentlélek után egy hirtelen kanyar balra és már meg is érkeztünk az utunk további részét kitevő minőségű, útnak épphogy nevezhető szekérösvényhez. Ez néhol szélesbedett, néhol csapássá szűkült, volt, hogy patakká változott, de néha hegygerincként is alakot öltött; az anyaga majdnem mindenütt sár sár és sár. Néhány kép ízelítőül:
Ilyen volt tehát az "út" két heti eső után.
Együtt haladtam a többi versenytársammal egészen az első etetőpontig, ahol a 36 és 76 km-s távok kettéváltak. Egykét banán után indultam is, de ettől arrafele nemigen találkoztam vetélytársakkal, csak majd a vége fele (a hosszú szakaszon csak 14 résztvevő volt). Az útvonal úgy volt kialakítva, hogy mi, a 76 km-s távon indulók kb 20 km megtétele után kellett két 20 km-s kört tekerjünk fent a hegyekben, aztán vissza Kézdire a finishhez. Már az első körben azt hittem, hogy megszakadok, ugyanis nemhogy sár vett körül mindenhol, de oda kell képzelni azt a 60 km-re eső 1700 méteres szintkülönbséget is, meg néhány "krokodilos tavat", combig érő sebesfolyású patakot, kilométeres lápot és mozgó iszapot és akkor kb kialakul, hogy miről is van szó. Na, a lényeg az, hogy, miután lenyomtam az első kört, a második már nem volt olyan nehéz, ugyanis tudtam, hogy mi meddig tart (iszap, mocsár, hegyoldal...).
Második kör után, ahogy beérkeztem az utolsó etetőponthoz, felbíztattak, hogy utolérhetem a két előttem levő versenyzét, mert elég jól behoztam a lemaradást. Ez így is történt. A futam könnyebbik, lejtős részén utolértem "N"-t, akivel végül egészen a célig (még 15 km-t) együtt bringáztunk és lehagytunk egy váltótörés miatt lemaradt versenyzőt is.
Ekképp esett, hogy "N"-nel beérkeztünk a nyolcadik helyre.
Ahogy beértünk a városba, minenki úgy nézett ránk, mintha marslakók lettünk volna; teljesen sárosan csaptuk végig a központon úgy, hogy közben a kerekekből diónyi sárgolyók ugráltak mindenfele. Érdekes látvány lehetett mindenképp.
A rossz az volt a túrában, hogy az eső a verseny egyharmadában esett az eső és végig mindenen csurom víz volt. Szétfagyott a lábam, mert hol a jéghideg patakban, hol a hideg sárban, hol a hűvös szélben tartózkodott.
A futam kétharmadánál a sok sár miatt szétkoptak a fékeim, a lábam pedig nagyon nehezen tudtam levenni a pedálról - szintén a sár miatt (SPD), ezért annyit estem, amennyit csak el tudtok képzelni, s még egy kicsivel többet. Felsértette az SPD cipő a sarkam, merthát, ugye nem biciklitaszításra volt tervezve. Túra végére ilyen lett a lábam:
Végülis nagyobb baj nélkül megúsztam a túrát; a lelkem rendbejött, csak még a testem fáj kicsit ;)
Itt a beérkezős fotónk "N"-nel, amire véletlenül bukkantam rá:
Ahogy végetért a megpróbáltatás, megettük az ígért pityókatokányt, átvettük a jutalompólót és diplomát, majd kihasználva a zuhanyzási lehetőséget, megtisztultunk, aztán irány a kocsi, átöltözés s nyomás Csíkba. Ezúton köszönöm egyik ismeretlen versenyzőnek, hogy kimosta a bicajom a sárból, míg én zuhanyoztam.
Csíkban találkozás rég nem látott "H"-val, pizzázás, beszélgetés, pihengetés, majd éjjel kettőre végre édesanyám s Boldogfalva s alvás, nagy későre.
Ma csak ennyi történt...
Legjobbakat!
