Fenn a hegyen

Reggel nyolckor már rohantam az autó fele, nehogy öt perc késés miatt megbüntessenek. Nem volt semmilyen cetli az ablakon = nincs bünti. Na, biciklivisszapakolás, csomagvisszarendezés, motorbeindítás, irány Liechtenstein, valami hostel. Ködösen indult a nap , de hát jóval tengerszint fölött, hegyek lábánál ez nem szokatlan, ugye, Gyergyó?Enap csak 200 km-t kell megtennem. Az nagyon kevés. Ezért hát nem sietek; még valami jó biciklizést is be kellene iktatni. Hogy hol, azt a véletlenre bízom.
Hát Németországban szép tájak vannak, Ausztriában mégszebb, nade Svájc. Az olyan, mint ahogyan a csokireklámban a havas hegyoldalakat és a zöld fennsíkokat látni lehet. Autóból készült is néhány illemtelenül elsietett kép:

Ezek után megálltam enni valami kis félreeső útra és láttam azt a szép hegyet, ami az előbbi képen is szerepel. A csúcs, amire fel akartam mászni, az ott van a kép közepén levő szikla mögött szép magasan (majd megmutatom később). Erre fel kell jussak, ötlött fel bennem a gondolat. Időm az volt, még csak dél fele járt. Előszedtem a biciklit, felpakoltam a táskám egy rövidebb túrára s azzal már ott se voltam. Itt svájcban még az erdő közötti bicikliutakat is aszfaltozzák így az első tíz kilométert kényelmesen le tudtam tekerni.



Persze 10-12 %-os emelkedő volt rendesen.Ezután kezdődött a köves út, de itt már elég jól benne voltam a hegyben:



Ennél a képnél eljutottam arra a pontra, hogy biciklimet az alábbi fához kötvén gyalogosan folytattam a túrát:Gyalogoltam, gyalogoltam szebbnél szebb helyeken keresztül a csúcs fele. Beszéljenek helyettem egy ideig a képek:



Érdekes módon mindegyre különböző kellékek voltak csak úgy letéve az ösvény mentén, mint pl hatalmas tekerés drótkötél, soksokméter drótkerítéstekerés, áramkábel, profi kerítésrudak meg hasonlók. Svájcban úgy néz ki, nem kell félteni ezeket a dolgokat. Végre felértem egy kilátóhoz:Itt már lassan két és fél órája voltam úton, amiből másfelet gyalog. Majdnem négy óra volt, azt pedig tudni lehet, hogy itt hatkor már sötét van. Úgy látszott, hogy a csúcsig még legalább fél óra van. Vagyis, ha bevállalom, sötétben érek vissza. Dehát kitérdekel. Inkább legyen sötét, de lássam már, milyenek az Alpok olyan magasból. Így történt hát, hogy tovább folytattam az utam. A hegy persze egyre meredekebb lett:


Ilyen helyeken is ily előkelő módon jelölik az utakat. Nem semmi. Ezután már a csúcs következett pár per mászás után, íme:


Visszafele persze rámsötétedett rendesen, s mérges is voltam, mert nagyon lassan tudtam haladni, de még valahogy a villogóm fényében visszataláltam az autóhoz.S gyorsan visszapakolás, indulás, határátlépés, érkezés, zárt hostel, másik hostelbmenés, határétlépés, végül Ausztriában aludtam, az eddigi legolcsóbb, de talán legjobb hostelben 13 Euroért. S ennyit a napról. A holnap nem ilyen szerencsés, majd leírom. Pápápá!

Három további nap (harmadik, irány Svájtz)

Olyan gyorsan telnek bezzeg így a napok, hogy nem jön, hogy elhigyjem, hogy milyen rég úton vagyok már. Mindegyre kiesik egy-két nap.
Ez a nap az utazásé volt.Verseny az idővel. Elég későg indultam ugyanis Párizsból (10 órakor) és Baselig volt vagy 500 km. Ezt a távolságot elvileg este hétig le kellett volna nyomjam közutakon, úgyhogy kellett tapossam. Itt viszont, franciaországban van egy halom fix radar. Nade kitanultam, hogy kell azokat észrevenni, úgyhogy egy órát rávertem a GPS által számolt időre még azzal együtt is, hogy háromnegyed órát bóklásztam üzemanyagért. Ez viszont egy külön történet. Azt kell tudni Franciaországról, hogy ott te üzemanyagot készépnzért nemigen kapsz. Főleg nem vasárnap, főleg nem délután. Így esett, hogy Péter vasárnap délután a céltól 40 km-re motorina nélkül (gyengébbek kedvéért gázolaj) maradt. Márminthogy majdhogynem. Még volt a tankban úgy 20 km-re való, amivel fix nem értem volna be Baselbe, úgyhogy leálltam tankolni. Üzemanyagért azon a helyen viszont csak hitelártyával lehetett fizetni; amolyan önkiszolgáló benzinkút bódé nélkül. Na, mondom, jól van, akkor megyek a következőhöz, amit a GPS nekem kiír. Na, mentem. S mentem még az ezt követő hat darab benzinkúthoz, de mind önkiszolgálós volt. Üzemanyag már csak pár méterre lett volna elég, mire megérkeztem a kilencedik töltőállomásra. Na ez például önkiszolgálós volt, hogy változzon...
Megkértem hát egy bácsit, nem-e tölti fel nekem a tankot az ő pénzéből s akkor adok én neki megfelelő összeget készpénzben. A fickó csak annyit tudott angolul, hogy "put", de olyan segítőkész volt, hogy öt perc múlv már vígan eregeltem Svájc fele.

Itt megkerestem a Backpackers hostelt, és még a recepcióst is ott találtam. Adott szobát, kaptam úgyneműhuzatot, utazás szünetel. Még akkor este autóba be, kaja elő, be a hasba, bicikli ki, kesztyü fel, sapka fejre, villogó bekapcs, irány a város körbe kereken. Ilyen volt Basel este:...vagyis, mint sok más város sötétedés után. De nem ez a lényeg. A lényeg, hogy láttam svájc bicskákat:Svájci bicikliket s vájci biciklilezárón:És svájci zászlót:Na, ezek tényleg svájciak voltak.
Az országról úgy ránézésre azt kell tudni, hogy olyan kis jópofa. Jópofa, de minden szuperül működik. A közlekedsi szabály náluk szentírás, a parkolókban az autók pont csíkok között állnak, az útjelző táblák feleakkorák, mint nálunk, de egyik sincs elgörbítve s a bavásárlókocsid kereke nem csattog-pattog. Amikor azt hinnéd, hogy, ahol jársz, ott még a madár se jár, akkor pillantasz meg egy tökéletes állapotban lévő irányjelző táblát, de erről majd bővebben a holnapi napról szóló bejegyzésben.

Jó volt a SVÁJCI sör a sörözőben egy adag internet mellett.

S akkor jóéjszakát a dormitóriumban!

Verszájba

Ahogy az autóval haladtam, egyeremársa készítettem a képeket. Ahogy értem, úgy kattintgattam. Most nézem, hogy az eredmény 700 kép lett; igaz, ezek közé beletartozik egy, az Audi múzeumban készült, elég jelentős mennyiségű képgyűjtemény is.
Nadehátkkor folytassam ott, ahol abbahagytam.
Soprontól Ingolstadtig nemigen álltam meg. Ausztrián áthúztam úgy ahogy volt, még tankolni se álltam meg. De egyszr csak, valahol félúton el kezdett villogni a motor hőjelzője. Szegény valószínűleg túlforrósódott, míg átvit az Alpok oldalán. Megálltam, jóöreg Perla Harghitával utántöltöttem a hűtőfolyadékot s már minden rendben is volt. Aztán szépen, fokozatosan el kezdett nyivákolni a bal hátsó fék. Nem tudom, miért, de vinnyog, mikor elindulok, még néha akkor is, mikor jó sebesen haladok. Következménye nincs, egyelőre... Remélem, hazáig elérek. Baja több nincs az autónak, szuperül funkcionál.
Készítettem pár képet ausztriáról és németországról, de csak úgy, futólag, ami szebbnek tűnt, íme:

...az óperenciás tengeren is túl, ugye




ez a "határ" Ausztria és Németország között, a Duna fölött

Tegnap tehát Ingolstadt jügenmittudoménmilyen hosteljében ébredtem meg és az fogalmazódott meg az agyamban, hogy, ha már itt van a híres Audi ipartelep, akkor hadd látogassam meg. Kiderült, hogy múzeumuk is van - amit itt fórumnak hívnak - és nem is olyan kicsi. Így esett, hogy a Verszájig hátralevő 820 kilométerem előtt reggel kilenckor a célállomás helyett az Audi telepre vitt az utam. A Várad-Verszáj távolsághoz képest elenyésző 2 kilométerrel a kiállítóterem mellett találtam is boldogan egy parkolóhelyet:
Hát, mit mondjak... a kábé 2000 autó közül nem az enyém volt a legdrágább (az a kék ott a pózna alatt). Sőt, eltelt kis időbe, míg találtam egy 20 éves Daihatsu-t.
Ekképp, megnyugodva sétáltam el a langyos egy fokban a "Fórumba":
Itt se belépő, se köszönés - de még igény se az előbbi kettőre -, besétáltam a múzeumba.
-Fényképezhetek?
-Hát persze - jött a válasz.
Na, nekem se kellett több. Elő a gépet s adjad neki. Nem hiszem, hogy a két órás látogatásom végén akadt olyan autó, motor, vagy bármilyen mechanizmus, amit nem fényképeztem le. Mind olyan volt, hogy rendesn kérte a fotót. Na, itt egy pár, hogy lássátok, miről beszélek:



Ez a Ratbike, vagyis a Patkánymotor. Erről azt kell tudni, hogy valakitől felvásárolták és kirakták ide úgy, ahogy volt: dzsungeljáró, részegmotorostszállító, lepukkant, mocskos állapotban, de annak ellenére, ahogy kinézett, szerintem még most is működőképes. A sikere mindenképp nagy volt, ugyanis a látogatók nagyrésze ott bámulászott előtte.
...hogy jobban is meg lehessen vizsgálni.
egy szépség 1956-ból, 339 km/h-s végsebességgel. De, hogy hogy gyűrhette bele magát az illető...
ez az autó 1953-ból akkora volt, mint két hetesszériás béemvé egyszerre. Oda kellett álljak mértéknek, hogy legyen, mihez viszonyítsátok.

ki gondolta volna, hogy ezt 1937-ben készítették. 530 lóerős, 400 km/h végsebesség. Már akkor!






...mert akkor még a lakkozott fa küllő volt a menő


A múzeumlátogatás után, kb délben elindultam Franciaország felé. Már rámsötétedett, mikor kíváncsi lettem, kb hány orát kell még vezessek. Hát nem esett jól, mikor a gps büszkén kiírta 8 óra 10 per a célig. Így történt, hogy félórás kajaszünet, 14 óra vezetés, négy nemkívánt franciaországi radarfénykép és negyvennyolcezer körforgalom után végre megérkeztem. Hozzá kell még fűznöm, hogy Párizsban csak azok az utcák vannak lezárva, amelyekre rávinne a gps. Az utolsó 20 km egy órámba telt. Ezt nyugodtan felhasználhatom nyomós érvként a "Miért túrázz inkább biciklivel, mintsem autóval" című, miértisne megjelenhető könyvemben (így éjjel két óra fele nem tudom jobban kifejezni magam).

Na, és akkor végre "itthon" voltam nagynénémnél Verszájban. Ahogy kiszállok a kocsiból, persze egyből odajön egy gyanús fickó, hogy ő rendőr. Gondolom, persze. Na, az vót. S utána még jött három másik. Gyanús voltam nekik, hogy minek jövön én ide hajnalok hajnalán s hogy miért keresem a lakcímet s hogy egyáltalán mit keresek én itt. Szerencséra nagynéném franciatudása 15 percre redukálta a villámkivizsgálás időtartamát. Na, annyira nem is fagytam meg, mire végre bent voltam a lakásban s se rendőr, se kamion, se körforgalom.

Koraeste ébredés s, mivel Verszáj közepén van a szállásom, ilyen képeket készítettem:





A fenti képek a következőket ábrázolják: XIV. Lajos lovasszobra, az ő versaillesi palotája, piactéri boltív, kétszemélyes csoportkép meg még valami; nem feltétlenül ebben a sorrendben.
Naésakkor utána fegyottkézzel haza. ...mármint vissza a szállásomra. És egy vacsora, csak, hogy csorogjon a nyálatok:

Igen, ez egy egész grillcsirke :D Jó étvégyat!

S most fekszem is, mert hat óra múlva indulunk vár, múzeum, meg templomlátogatni oda, ahol éppen érjük.

Jóélytet!