Verszájba

Ahogy az autóval haladtam, egyeremársa készítettem a képeket. Ahogy értem, úgy kattintgattam. Most nézem, hogy az eredmény 700 kép lett; igaz, ezek közé beletartozik egy, az Audi múzeumban készült, elég jelentős mennyiségű képgyűjtemény is.
Nadehátkkor folytassam ott, ahol abbahagytam.
Soprontól Ingolstadtig nemigen álltam meg. Ausztrián áthúztam úgy ahogy volt, még tankolni se álltam meg. De egyszr csak, valahol félúton el kezdett villogni a motor hőjelzője. Szegény valószínűleg túlforrósódott, míg átvit az Alpok oldalán. Megálltam, jóöreg Perla Harghitával utántöltöttem a hűtőfolyadékot s már minden rendben is volt. Aztán szépen, fokozatosan el kezdett nyivákolni a bal hátsó fék. Nem tudom, miért, de vinnyog, mikor elindulok, még néha akkor is, mikor jó sebesen haladok. Következménye nincs, egyelőre... Remélem, hazáig elérek. Baja több nincs az autónak, szuperül funkcionál.
Készítettem pár képet ausztriáról és németországról, de csak úgy, futólag, ami szebbnek tűnt, íme:

...az óperenciás tengeren is túl, ugye




ez a "határ" Ausztria és Németország között, a Duna fölött

Tegnap tehát Ingolstadt jügenmittudoménmilyen hosteljében ébredtem meg és az fogalmazódott meg az agyamban, hogy, ha már itt van a híres Audi ipartelep, akkor hadd látogassam meg. Kiderült, hogy múzeumuk is van - amit itt fórumnak hívnak - és nem is olyan kicsi. Így esett, hogy a Verszájig hátralevő 820 kilométerem előtt reggel kilenckor a célállomás helyett az Audi telepre vitt az utam. A Várad-Verszáj távolsághoz képest elenyésző 2 kilométerrel a kiállítóterem mellett találtam is boldogan egy parkolóhelyet:
Hát, mit mondjak... a kábé 2000 autó közül nem az enyém volt a legdrágább (az a kék ott a pózna alatt). Sőt, eltelt kis időbe, míg találtam egy 20 éves Daihatsu-t.
Ekképp, megnyugodva sétáltam el a langyos egy fokban a "Fórumba":
Itt se belépő, se köszönés - de még igény se az előbbi kettőre -, besétáltam a múzeumba.
-Fényképezhetek?
-Hát persze - jött a válasz.
Na, nekem se kellett több. Elő a gépet s adjad neki. Nem hiszem, hogy a két órás látogatásom végén akadt olyan autó, motor, vagy bármilyen mechanizmus, amit nem fényképeztem le. Mind olyan volt, hogy rendesn kérte a fotót. Na, itt egy pár, hogy lássátok, miről beszélek:



Ez a Ratbike, vagyis a Patkánymotor. Erről azt kell tudni, hogy valakitől felvásárolták és kirakták ide úgy, ahogy volt: dzsungeljáró, részegmotorostszállító, lepukkant, mocskos állapotban, de annak ellenére, ahogy kinézett, szerintem még most is működőképes. A sikere mindenképp nagy volt, ugyanis a látogatók nagyrésze ott bámulászott előtte.
...hogy jobban is meg lehessen vizsgálni.
egy szépség 1956-ból, 339 km/h-s végsebességgel. De, hogy hogy gyűrhette bele magát az illető...
ez az autó 1953-ból akkora volt, mint két hetesszériás béemvé egyszerre. Oda kellett álljak mértéknek, hogy legyen, mihez viszonyítsátok.

ki gondolta volna, hogy ezt 1937-ben készítették. 530 lóerős, 400 km/h végsebesség. Már akkor!






...mert akkor még a lakkozott fa küllő volt a menő


A múzeumlátogatás után, kb délben elindultam Franciaország felé. Már rámsötétedett, mikor kíváncsi lettem, kb hány orát kell még vezessek. Hát nem esett jól, mikor a gps büszkén kiírta 8 óra 10 per a célig. Így történt, hogy félórás kajaszünet, 14 óra vezetés, négy nemkívánt franciaországi radarfénykép és negyvennyolcezer körforgalom után végre megérkeztem. Hozzá kell még fűznöm, hogy Párizsban csak azok az utcák vannak lezárva, amelyekre rávinne a gps. Az utolsó 20 km egy órámba telt. Ezt nyugodtan felhasználhatom nyomós érvként a "Miért túrázz inkább biciklivel, mintsem autóval" című, miértisne megjelenhető könyvemben (így éjjel két óra fele nem tudom jobban kifejezni magam).

Na, és akkor végre "itthon" voltam nagynénémnél Verszájban. Ahogy kiszállok a kocsiból, persze egyből odajön egy gyanús fickó, hogy ő rendőr. Gondolom, persze. Na, az vót. S utána még jött három másik. Gyanús voltam nekik, hogy minek jövön én ide hajnalok hajnalán s hogy miért keresem a lakcímet s hogy egyáltalán mit keresek én itt. Szerencséra nagynéném franciatudása 15 percre redukálta a villámkivizsgálás időtartamát. Na, annyira nem is fagytam meg, mire végre bent voltam a lakásban s se rendőr, se kamion, se körforgalom.

Koraeste ébredés s, mivel Verszáj közepén van a szállásom, ilyen képeket készítettem:





A fenti képek a következőket ábrázolják: XIV. Lajos lovasszobra, az ő versaillesi palotája, piactéri boltív, kétszemélyes csoportkép meg még valami; nem feltétlenül ebben a sorrendben.
Naésakkor utána fegyottkézzel haza. ...mármint vissza a szállásomra. És egy vacsora, csak, hogy csorogjon a nyálatok:

Igen, ez egy egész grillcsirke :D Jó étvégyat!

S most fekszem is, mert hat óra múlva indulunk vár, múzeum, meg templomlátogatni oda, ahol éppen érjük.

Jóélytet!