Open deck netezés...

Igen, most jöttem le az open deckről. Erről azt kell tudni, hogy a hajónak az a része, ahol Celin Dion szokta lóbálni magát. Vagyis a hajó legorra, hogy igazán magyarul fejezzem ki magam. Na, az a hely egy olyan jó fél kosárpálya méretű nyitott hely. Oda szokott általában felmenni minden munkás, akinek épp van egy szabad perce és a hullámokat szeretné nézni, napozni szeretne, pezsőfürdőzni lenne kedve (az is van!), vagy csak netezne egy egy olyan kikötőben, ahol van wireless net, mint pl itt, Puerto Ricoban.

Annyit még hozzá kell tegyek a történethez, mielőtt elkezdeném, hogy ez a blog nem ottíródikl. Ott ugyanis ellneteztem az időt, sőt, még a tegnapi blogomat sem voltam képes feltölteni. Majd mindkettőt egyszerre, talán holnap, ha sikerül netet fogni.

Nem tudom, hogy írtam-e róla, de, a igen, hát itt van újra: lett két magyar munkatársam. Könnyebben megy a munka, hamarabb telnek a napok.
Több, mint egy hete itt vannak már. Amikor megjöttek, talán, mondhatni alig észrevehetően, de onnantól kezdtek könnyebedni nagyon kicsivel a napok. Nem is azért, mert magyarok, hanem, mert újak voltak a staff messben. Végre nem én voltam a legtökéletlenebb, sőt! Én tanítottam be őket, mit hogyan kell csinálni. Élveztem, úgy néztek rám, mintha már a nyolcadik szerződéemet nyomnám. Alig akarták elhinni, hogy csak egy hete vagyok itt és ez az első zerződéem. Még én is meglepődtem azon, mennyi mindent tanultam egy hét alatt.

Hirtelenjében megfogalmazódott bennem egy nagy igazság. Az ember addig érzi igazán szarul magát, míg meg nem ismer valakit, aki még nála is szarabbul van. Ezt sokféle vetületben lehetne tárgyalni, de a lényeg a lényeg. Jobban lettem egyből.
Kicsit irigyeltem őket, hogy bezzeg, ők egyszerre hárman kerültem újoncokként az étkezdébe (jött velük még egy horvát gyerek is), én meg egyedül, mint első szerződéses. De később fölöslegesnek találtam az irigykedést, merthát, ugye túléltem, arra pedig csak büszke lehetek.
Azóta jól belejöttek a munkába, jól csinálják, bár talán még nálam is többet panaszkodnak. Egyikük haza akar menni. Mert van, ugye Lóri, Attila és Hrvoje. Ez utóbbit olvast, ahogy tudod (ő a horvát, ugyebár); Attila akarna menni haza, mert szegényt átrakták a crew messbe, ahol nem tetszik neki; legelső pedig a jelenlegi szobatársam, aki épp itt horkol a fejem felett. Jópofa srác. Kell tudni róla, hogy "mindent tud". Nem rossz értelemben na, csak olyan féle fickó, aki, ha egyszer hall valamit, azt már úgy adja tovább két perc múlva, mintha már régesrég tudná. Ezt csak azért mondom, hogy kábé tudjátok odaképznelni, vagy ide, vagy mittudomain.

Megjegyzés:
Na, Lóri, ha neadjisten idetévedtél s olvasod a blogom akkor isten hozott s, amit fentebb írtam, tekintsd pozitív indíttatású énkritikának ;)

Tehátakkor, hol is tartottam? (hülye kérdés, minden kezdő blogíró minimum egyszer biztos felteszi)
(általában így folytatódik:) "Ja, igen." A munka velük könnyebb, végre tudok magyarul beszélgetni, röhögni jókat. Rajtuk kívül amúgy még jött két magyar a hajóra, -ekképp - plusz, még akiket közben megismertem -, nemzetem sarjaiból minimum 20 fő dolgozik a Libertyn.

Hirtelen mennem kell dolgozni, kezdődik a vacsora. Következő bejegyzés az első (legalacsonyabb szintű, viszont legközvetlenebbb) főnökömről és a kezdő hajósoknak abszolút érthetetlen filippínó akcentusárül fog szólni. Hálistennek kiválóan közvetlen é jópofa természetéről is szót ejthetek.

Pápá!

U. I.:
Laci: jó, hogy van a blogod, jókat derülök rajta. Ha van netem, mindig megmosolygom a legújabb történeteket.
Tusványosék: nem tudom, el fognak-e engedni Tusványos előtt. Erről még nyilatkozom.
Mindenki: utóbbi bejegyzések hipersebességgel készülnek általában, kérem eltekinteni a helyesírási és fogalmazási problémák fölött. (példa erre eme utóbbi mondat)