Önismeret...

...ma nem volt az igazi. Vagy talán nagyon is? Még most sem tudom eldönteni, pedig reggel történt az, hogy a lábfájásaim ellenére elhatároztam, elindulok Kolozsvárra és részt veszek a versenyen, ami - úgy gondoltam - 40 kilométeres lesz (7 kör). El is mentem harmadmagammal. Megérkeztünk reggel nyolcra és kipróbltuk a pályát. Hát nagyon kemény volt. Végigmentem rajta egy kört és úgy döntöttem, hogy nem veszek részt a versenyben, merthogy nem tudtam szaladni rendesen a lábfájások miatt; márpedig a pálya elég jelentős részén szaladva, meg biciklit toszigálva lehetett igazán haladni. Na és akkor már jött a többi kreált ok, hogy ugye ne is tartsak fel másokat, meghogy legalább a héten így elmúlik a lábfájás, meghogy akkor lesz, ki fényképezzen, de egy a lényeg: fájt a lábam. Ennyi.
Na, de ezzel még nincs vége. A igazán fájdalmas az volt a dologban, amikor a verseny kezdetekor megtudtam, hogy csak három körös az egész. Azt pedig még hátramenetbe is le tudtam volna menni valahogy. Na, de így jártam. Következőleg előreérdeklődöm.
Így történt hát, hogy az is lehet, jobban ismerem magam a kelleténél. Bele kellett volna vágjaak, ha törik, ha szakad s akkor milyen jól esett volna megtudni, hogy csak három kör az egész. De, ugye, néha túlvariálja az emberfia...

Másik dolog, hogy mire hazaértünk, olyan izomlázam lett a tegnapi túra miatt, mintha ezen a versenyen is részt vettem volna. Úgy bicegtem, mint aki tényleg kihajtotta magát.
Na, de rosszban is van jó: csináltam egy vagon fényképet, amit megintcsak nem rakok fel, merugye mind biciklisek vannak rajtuk, azt meg ti is könnyedén odaképzelhetitek magatok elé.
Rakok fel viszont egy képet a bokámról:

Na, melyik a kakukktolyás?

Érdekes viszont, hogy nem ott fáj, ahol meg van dagadva (bokám, akhillesz), hanem teljesen más helyen.
Ja, meg el ne felejtsem mondani, hogy találtam egy új ínat az akhilleszemen. Én úgy hívom, csipeszkedő izom/ín, mert akkor aktiválódik, ha lábujjhegyre állok. Na az van megdagadva a jobb lábamon. Nem is tudok lábujjhegyre állni...

Érdekességként rájöttem ma egy érdekes dologra. Van egy mondás(om): "ha egy férfi mindenképp meg akar érteni egy nőt, ahhoz vagy nővé kell válnia, vagy megbolondul". Eme aranyköpést kiegészíteném valamivel: ma rájöttem egy érdekes dologra (költői ismétlés az esszében); egy nő mond valamit, azt szentül igaznak hiszi, másokkat is meggyőz arról, hogy az igaz és mitadisten, két nap múlva fix az ellenkezőjét teszi. Na ezzel én úgy vagyok, hogy azt mondom: lakott területen a maximális megengedett sebesség 50 km/h. Ezt szentül igaznak hiszem és másokat is meggyőzök arról, hogy ez így van és ezt érdemes betartani. S mitadisten, mikor megyek a faluban s valaki fix ötvennnel megy előttem, szidom, hogy miért cammog, miért nem megy legalább hatvannal, hogy kicsit haladjunk is.
Szóval értitek a lényeget: felfedeztem egy nagyon jellemző férfi és egy nagyon jellemző női tulajdonságban a hasonlóságot. Most mondjátok meg! Már azon gondolkozom, hogy egész alakos-, avagy csak mellszobrot engedéllyeztessek magamról a hatos kórház elé.

Finom volt a tegnapi, madárlátta tojásrántotta, amit most megnyomtatok vaegy szelet lekvároskenyérrel s egykét fekvőtámaszkodás után végre korai alvás. Ja, s ejsze még ott is járkálok kicsit az erdőben, ha ködös is.

Tehát álmodjatok szépeket; s faluban csak ötvennel!
Jóéjt!