2010. március 7., vasárnap

Agytágítás

Mindenféle általános műveltséghez tartozó dolgok egyszerű tudásvágy iránti, de leginkább hofoglaló-késztette indíttatásból való felkutatása, megtanulása. Ezek közé tartozik a tequila, a katonasági rendfokozatok, Paavo Nurmi, párizsi békék, tourbillon és még pár dolog, ami nem jut eszembe.

Fentiekből is következik ugyebár, hogy a mai nap témái közé tartozik néhány honfoglalós mérkőzés lejátszása, de ne szaladjunk annyira előre. Erre csak este került sor. Vegyük szépen előlről.
Volt ugye előszöris déltájt csak amolyan semmittevéses internetezgetés, ami leginkább kedélyjavítóként funkcionál. Ehhez a következő, "T"-től kapott oldalt használtam fel: 2leep.com. Ha nincs, mit csinálj és nem szeretnéd hasznosan tölteni az idődet, akkor kattanj rá.

Ezután jött a "L'art pour l'art" társulat és annak szinészei külön külön, ami amúgy is az egész hétvégét meghatározta, részben a hét felét is beleértve. Akárhányszor néz meg őket az ember, mindig tanul valami újat. Pl: Laár András verscsokra. Ennél jobban nem tudnám jellemezni a politikusokat és leírni végső indítékukat. Kötttelező, legalább az első másfél perc!

"L" barátom blogjáról inspirálódva a következő weboldalra jutottam. Ez tele van érdekesebbnél érdekesebb előadásokkal, amihez magyar feliratot is választnatunk. Itt van érdekfelkeltésképp egy "Hogyan éljünk 100 évig" című és egy "tudunk-e racionálisan dönteni" témájú előadás. Figyeljétek, gondolkozzatok és tanuljatok belőlük.

Itt egy oldal, amiről "K"-tól hallottam. Nemigazán hiszek a csillagjóslásban, de, mintha mégis igaza lenne a villanykörte becsavarásának módját illetően a csillagjegyek különböző problémamegoldásának jellegzetességeiben. Nameg, persze vicces is.
Utána jött csak a honfoglaló témája, ami az "apartheid" fogalmának értelmezésére sarkallott.

Közben vékonyan lehavazott, de nem kapok infraktust, mert holnapra napsütést mondanak, és már a tavasz is valahogy igazán közbeszólhatna, hogy "gyerekek, azé má' vegyünk vissza a hidegből!". Főleg Váradon.

Finom volt "An" húslevese reggel. Holnap munka s a többi kialakul. Nekem most valami lekvár, aztán a szokásos s aludjon jól más is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése