2010. március 15., hétfő

Emlékezzünk hazánk nagyjaira - divatból

Felháborító, hogy az emberek mennyire a megszokás útján járnak ahelyett, hogy az eszükre hallgatnának. Kint voltam a március 15-i ünnepségen és a következőt tapasztaltam. Tele volt a tömeg iskolásokkal, akik kényszerből ki vannak csődítve oda tölteléknek. Na, most gondolhatjátok, mennyire mélyültek el az ünnep megélésében vagy akár a felszólalók beszédében. Semennyire. Vihogtak, mászkáltak, egymással beszélgettek. A kérdés az, hogy mit kerestek ott? Mi értelme volt őket odagyűjteni? Attól, hogy alkalmanként ott töltik a közönség sorait, nem lesznek se okosabbak, se hazaszeretőbbek. Esetleg egyre jobban kiábrándulnak a dologból. De! Ez így szokás...

Alapjában miről is szólna a mai megemlékezés? Megmondom: arról, hogy emlékezzünk azokra az emberekre, akik annak idején szabadságukat, életüket áldozták a hazájukért. Tehát emlékezésről, tiszteletadásról és főhajtásról szól ez a nap. Mert, ha ezt nem tesszük, mi lesz? Megmondom: aki esetleg manapság szándékozik őseinkhez fogható bátorsággal kiállni a népért (politikus, vagy mi?), nem teszi, mert látja, mennyire értékelné a nép. Olyanokért harcoljon, akik nem tisztelik nemzeti nagyjaikat? Akik divatból mennek megemlékezni? Akik ott állnak a szobra előtt (feltéve, ha lesz) és azt se tudják, miért halt meg, vagy, hogy mi a keresztneve? Hát kétes. Persze mártírhalált halni attól még lehet, csak egy okkal kevesebb...

Másik golog. Mi az, hogy mindenki úgy koszorúz, hogy név szerint szólítják? Az az Oscar-díj átadáson és cukorkaosztásnál oké, de egy megemlékezésnél?!?!? Aki a tiszteletét koszorúval rója le, hát legyen. Dícséretes. De nemár, hogy reklámot csináljon belőle. Menjen oda, tegye le, hajtson fejet, de ne olvastassa fel a nevét, és foglalkozását, főleg ne a politikai identitását! Ez már rengeteg éve így megy, merthát: ez így szokás...
Na, aki érti érti, aki nem, nem. Tovább hiába magyarázom.

Az én részvételem gyakorlatilag abban merült ki, hogy a Szacsvay Imre szobránál meghallgattam az ünnepi beszédeket; kellemesen csalódtam a felszólalók mondanivalóján; ahogy elkezdték a koszorúzást, mérgemben lemondtam a Himnusz elénekléséről és elindultam - egy egyszemélyes előfelvonulást képezve - a Petőfi szobor megtekintésére; megnéztem magamnak a szobrot, lélekben megemlékeztem Sándorunkról, majd hazafele jövet vettem virslit. Dióhéjban (meg emészthető bélben).

Volt még ma ünnepi honfoglaló, angolol vasás, déli szendergés és, na mi volt finom ma? Na mi? Iggen, az esti vásárlás "gyümölcse".
Akinek a kedve pedig a "puff"-ból a "juhé" irányába halad, meggyorsíthatja annak sebességét a következő gyöngyszemmel: Wild Cherry - Play that Funky Music.

Most a szokásos + szellőztet, oszt' megin a szokásos reggelig. Mert ez így szokás... :D

S, hogy ünnepi legyen a vég: gondolkozzatok azon, hogy miért csak a magyar mesék végződnek úgy, hogy "és boldogan éltek, míg meg nem haltak". Más nemzeteknél csak egyszerűen "and they lived happily ever after" ("és ettől fogva boldogan éltek"). Csak a magyar kell mindenképp meghaljon?

[szerk. megj.: a helytálló fordításon "At"-tal 10 percet gondolkoztunk]

2 megjegyzés:

  1. Korunk találmánya a kötelező lelkesedés, a hatóságilag intézményesített forradalom és az elnyomók lázadása az elnyomottak ellen. (Weöres S.)

    VálaszTörlés
  2. Hogy miert kell meghaljon? Jo a kerdes:). Valahol olvastam, hogy a magyar nepmesekben evszazados-evezredes tudas van kodolva amelyet a gyerekeknek mar egesz kiskorukba atadnak, pl.igazsagossag, becsulet, kitartas. Valoszinu a gyermeket felkesziti arra, hogy nincsenek szarnyas ponik es az elet veges. Persze aMInimax ota kevesebb a Magyar nepmese, tobb az X-men, de a gyerekek olyanok is. Ha erdekel szollj es utananezek ezeknek az irasoknak.

    VálaszTörlés