Tegnap este kellett volna írjam a bejegyzést, de falun ez nem olyan egyszerű. Eljöttem hát Keresztúrra, nagynéném lakásába s most úgy, ahogy kell, valamelyik szomszédtól lopom a wireless netet.
Tegnap végül ötkor indultam és gond nélkül, viszont fáradtan megérkeztem Boldogfalvára fél tízkor, ott reggeliztem gyorsan és alig 45 perc késéssel már ott is voltam Kalibáskőn. Estig gyűléseztünk, de ebéd után kicsit le tudtam dőlni. Ez felfrissített, így egy kis esti beszélgetés és társasjáték után boldogan indultam vissza Boldogfalvára, hogy most milyen hatalmasan jót fogok aludni, csakhogy ez nem így történt.
Seat úr úgy gondolta, hogy őneki most elfogy a motorolaja és Máréfalvánál egy kerékfordulattal se megy többet. Igaz, már hajnalok hajnalán Váradon fél perc erejéig villogott az olajjelző, tudatván velem, hogy valami nincs rendben, de én gondoltam, hogy csak valami kis egyetnemértés történet az áramkörök közt. Hát nem. Kalibáskőröl elindulva újra jelentkezett és Máréfalváig kísért a villogás, de fél táv után már másodpercenkéti sípolás is jelezte, hogy it most baj lesz. Gondoltam, hátha be tudok gurulni egy udvarhelyi benzinkútig, hogy orvosoljam a problémát, de a autó nem úgy gondolta és megállt. Nem erőltettem.
Így történt, hogy éjfél előtt kicsivel felhívtam "H"-t, hogy jöjjön el értem Kalibáskőről, vigyen be Udvarhelyre, hogy vegyek olajat és töltsem bele Seatba, hátha összeszedi magát. "H" bejött, elvitt, megvettem, beletöltöttem s, hál'Istennek, összeszedte magát. Éjjel fél kettőre már Fülessel játszottam. Így az autós történet.
Apropó, Füles. Első látásra négy hónap után nem ismert meg, de a szagom egyből tudatosította benne, hogy ki vagyok. Össze-vissza ugrándozott örömében, nem lehetett sehogy lecsillapítani. Mindenemet összeteposta és összenyálazta s aztán megint és megint. Örült a műcsontoknak, a bolhairó nyakörvnek s a láncból készült nyakörves póráznak (bár ez utóbbiban kételkedek kicsit).
Úgy volt, hogy ma minimum délután kettőig fel nem kelek, csakhogy ezt elfelejtettem tudatni Fülessel, aki fél kilenckor már nem tudta elviselni, hogy én még mindig alszom. Tette fel a fejét az ágyba, szaglászott, nyaldosott, töfködött az orrával addig, míg fel nem könyörögte magát mellém, hogy vakargassam-simogassam s akkor megnyugodott kicsit. Persze én már nem aludtam vissza s így történt, hogy most, épphogy délben már Keresztúrról írok.
Finom volt a kalibáskői csorba.
Holnap kezdődik a nagy kirándulás, így nemsokára alszom egy jó nagyot, hogy majd nem útközben tegyem... S aztán este leszek megint.
Jó napot, immár!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése