2010. március 1., hétfő

Tenger

Ott voltunk ma. A Földközinél - Via Reggio-ban. Már nagyon rég nem éreztem a tenger illatát. Olyan jó sós, meg átható. A legmegragadóbb viszont nem ez volt, hanem ahogy megláttam a mediterrán égövi növényeket. Húú! Én még soha nem láttam ilyent. SZép nagy pálma, meg namtudommilyen fák sorakoztak az utcákon, házak ablakában. Amolyan igazi nyári érzés hatott át. Igaz, meleg is volt, de azért annyira nem. Gyergyói nyárnak elmenne esetleg.
Cipőt levetni, belepancsolni a tengerbe, homokját nedves zokniban/cipőben hazahozni. Ez volt a program, amit teljesítettem. Most itt vagyok "L" barátomnál, már haza is repültem, kiráztam a homokot a zokniból, lezuhanyostam satöbbi. Most nem sikerült ablak mellé ülni a repülőn, úgyhogy nem volt az a fenséges érzésem, mint menet, mikor is láthattam Olaszország fényeinek jórészét felülről. Annyian voltak a fedélzeten, hogy a csomagokat alig tudtuk felszorítani a kisszekrényekbe.
Holnap jön a kolozsvári program: "K"-val körbejárjuk a város, meg a környék szebb részeit amolyan Pisa utáni levezetésként. Ha minden igaz, megtekintjük a Tordai Hasadékot és esetleg a bányát is, amit elméletileg nagyon szépen felújítottak.

Finom volt a mai pizza, amit még Pisában ettem hat Euroért, de azért "L" húsos spagettije sem megvetendő, sőt! Begyúrtam legalább egy kilót, úgyhogy holnap délig csendben leszek.

Most a szokásos, aztán ágy,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése