2010. március 18., csütörtök

Mennyiiii?!?! 23:48?

Tejóég, hogyeltelt az idő. Nemrég érkeztem Debrecenből az első angol órámról.

Nyugisnak indult a nap, de aztán jól besűrűsödött. Hirtelen ma mindenkinek eszébe jutott, hogy felhívjon ilyen-olyan dolgokkal kapcsolatosan. Többek között eladtam egy biciklit, megszereltem egy másikat, tapasztalatokat osztogattam Pisával kapcsolatosan, utast regisztráltam magam mellé a jövő hétvégi hazamenéshez. Kb ennyi jut eszembe, ami telefontéma is volt.
A nap lényege viszont az angol képzésen kívül, hogy vásároltam eeeegy pulzusmérő karórát! Juhhhé! Most már nem csak az időmet mérhetem le, hanem a pulzusomon is csodálkozhatom közben. Tiszta jó. Ma 191 volt, mikor megérkeztem a futásból. Ez már lejegyzendő. S haddlám, mennyi lesz a rekord? Az időm egyre javul, még az egyre nagyobb izomláz ellenére is. Ma ugyebár kora délután futottam, hogy csak kicsit késsek el Debrecenből (45 perc, de kibírták addig nélkülem) s lyan izomlázérzetem volt utána, hogy alig tudtam lemenni a lépcsőn. Wáá. Jött szembe a 60 éves blokkos adminisztrátor asszony s nézte, hogy mindjárt kell segítsen, hogy leérjek, de aztán fogcsikorgatva sikerült. Útközben szomorúan konstatáltam, hogy még a kuplungtaposó izmom is be van lázasodva.

De elég a jajgatásból! (még annyit, hogy a tegnapi hasizom is meghozta a hatását)
Térjek rá a befejezésre.

Esztétikai élmény: hallgassátok a Prodigy - Voodoo People dalát úgy, hogy ritmusra szuszogtok kettőt be, hármat ki, kettőt be, hármat ki s így tovább (lehetőleg futás közben) a 4/4 ütemű ritmusra. Mikor elértek a szám feléhez, rájösztök, miről beszélek.

Finom volt a szalámis makaróni másik fele. Almaleves időhiány miatt holnapra halasztódott. Viszont meglátogattam a Burger Kinget a debreceni Fórumban, mert már nem bírtam az éhségemmel az angol óra egyik szünetében. Magamba túrtam 6 perc alatt 1300 forintot. Hát nem szégyenlősek a kicsikék. Jól odanyomtak hattalmas árat egy ötvenbanisnyi hamburgerért, két korty kóláért és tíz szál szalmapityókáért. Felháborodtam s elhatároztam, hogy nem is volt finom!

Na, most a szokásos + szellőztet s dőlazágyba.
Pápá!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése