2010. június 19., szombat

Áktív szombath

Kilenc után nemsokkal felkeltem. Valahogy aludtam volna is még, meg nem is, de végül csak az utóbbi mellett döntöttem. Reggeli közben megnéztem a "Solomon Kane" című mozgókép-alkotást. Egy hagyományos Gyűrűk Ura-beli korban játszódó "rossz mostohafiú jóvá válik, hogy ne vigye el a lelkét az ördög" tipusú történet a film alapja, dea rendezést nagyon jól megoldották. Élvezhető volt és nem is mondható logikátlannak a sok speciális effekt ellenére sem.

Na, épphogy a vége fele járt a film, mikor felhívott "A", hogy nincs-e kedvem tekerni egyet a város körül, mert végülis szép az idő s akkor az elhalasztott túrából mégis legyen valami. Há hogyne lett volna kedvem. Lejárt a film, aztán gyorsan be a szükséges dolgokat a hátizsákba s adjad neki. Fél óra múlva már a krátert másztuk meg haton. Itt egy fotó:
A kráter - ami egy lyuk lefele a földbe sziklák közt - a jobb oldalamon van. Az ezen e képen látszik inkább:

A kráterezés után, ahol háromszor is felmásztunk a dombtetőre, hogy jó nagyokat ereszkedjünk, nem volt kedvem még hazajönni, úgyhog - mivel más nem tartott velem - mentem egy Várad - Pályi - Várad kört. Az még egy húszas volt s elég jól ment a tekerés annak ellenére is, hogy kíméltem a bal lában, nehogy megint megfájduljon. Sikerült lenyomni egy 26,8 km/h-s átlagot. Mikor lesz ebből harminc?

Felkerült a Mountain Riders weboldalára a beszámolóm s a Nagy Biharos képek. Tekintsétek szeretettel. Mellékletként nem fogom külön feltenni, mert végülis minek, ha innen is meg lehet nézni. Hánem?

Finom volt a tegnap mára megígért kalbászos hagymás tojásrántotta. Voltam ma a Pennyben még reggel felkelés után s bevásároltam egyetmást, úgyhogy jövő hétre el vagyok látva. Van paradicsom is ;)

Holnap, ha szép idő lesz, ereszkedek még egyet valahol a környéken.

Érdekesség, hogy az eddigi 241 bejegyzésemben a bicikli, a munka és az utazás kulcsszavak egyforma számban fodultak elő, azaz: 43. Ez mond valamit. Vagy vajon?

Ja s volt még egy film: "The Last Station", Lev Tolsztoj életrajzi drámája. Érdemes megnézni. Eddig nem sokat tudtam róla, most már kevésbé keveset...

S akkor jó pihenést vasárnapra.

Cupp!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése