Tűrhetetlen az, hogy munka nélkül hánykolódjak napról napra (habár ez a héten nem kimondottan volt jellemző). Ezt azzal tudom megfékezni, hogy egy ideig (minél tovább) rendesen bejárok a műhelybe s ügyintézek ezt-azt itt-ott, mintha fix munkaidőm lenne s akkor csak kialakul valami; mert dolgozni mindig van mit, csak ki kell taláni valami olyant, hogy hasznos is legyen, meg lehetőleg pénzt is hozzon. Megkísérlem.
Holnaptól tehát csinálok munkát magamnak s kész.
Ami hasznosat tettem ma az az volt, hogy az oly sokat matatott vázról lecsiszoltam minden rozsdát, itt-ott lealapozóztam, majd ráfestettem az első réteg fekete festéket. Egy doboz elég jól belepte, de a fényviszonyok miatt nemigen tudtam megállapítani, mennyire sikerült.
Hogy fekete lesz, az biztos. Aztán a többi kialakul. Holnap jön rá még egy festés, majd ugyanezt végigcsinálom a villával is és megérdeklődöm egy autósboltból, milyen módon tudnék nyomtattatni rá vékony fólialevonóst; olyan fajtát, amilyet én tervezek, persze.
Ma derült ki, hogy nagyon úgy néz ki, hogy nem megyek Meggyes Maratonra, merthogy, mire feliratkoztam volna, beteltek a helyek. A remény hal meg utoljára aszondják, de kicsi az esélye, hogy még lesznek helyek.
Másik naggyon fontos dolog, hogy megcsináltam itthon a buditetőt; mindegyre akadt ki, mikor felnyitottuk, de most már stabil. Huh!
Finom volt a tegnap elkészült, ma újramelegített sonkáslaska mindenféle finomsággal elegyítve. S volt még két film is: "A farkasember", amit a csontigszopogatott történet ellenére jó színészek segítségével nagyon jól meg tudtak rendezni; a másik az "I Love You Phillip Morris" című homokos-komédia Jim Carrey és Iwan McGregor főszereplésével. Határozottan érdemes megtekinteni.
Közben megint elfelejtettem felírni a blogra a vasárnapi biciklitúra adatait:
megtett távolság: 113,38 km
max sebesség: 68,5 km/h
menetátlag sebesség: 16 km/h
menetidő: 7 óra 6 perc
össz idő: kb 9 óra 30 perc
Érdekesség, hogy mennyit számít egy jelentéktelennek vélt kis mondatfoszlány is, ha a megfelelő ember a megfelelő időben hallja azt. Erre jó példa Douglas Adams: Galaxis Útikalauz Stopposoknak című könyvéből egy részlet, mely dióhéjban a következőről szól:
Valaki félszájról elenged egy szitkot egyik ismerőse felé: "menj anyádba!". Kell tudni, hogy habár semmi sem vész el, csak átalakul, vannak olyan dolgok, amik nagyon sokáig fentmaradnak anélkül, hogy átalakuljanak. Nos, ilyen volt a fenti mondat is: "menj anyádba!". Ezt a mondatot felkapta a szél és sodorta, sodorta fel a magas égig, aztán onnan továbbjutott naprendszereken, galaxisokon keresztül.
Itt most egy új szálon fut tovább a történet. Volt egyszer réges régen egy más galaxis teljesen más naprendszerében egy kis bolygó, melyen két nemzet élt. Ez a két nemzet folytonos háborúban állt egymással. Hogy miért, már ők sem tudták, csak a kocsmák sötét sarkaiban mormogtak legendákat a folytonos hadbanállás okairól, miszerint réges régen, mikor még a két nemzet két kis család volt, az egyik családfő összetűzésbe keveredett a másikkal, az pedig emezt elküldte az anyjába, aki emiatt annyira megharagudott, hogy örök bosszút esküdött hajdani barátja ellen. Így teltek-múltak az évek, évtizedek, évszázadok, a bosszú eszméjét pedig átvették a soron következő családfők és így tovább egészen a mai napig, mikoris a két nemzet újra csatasorban áll egymással szemben. A két hadvezér hagyományhoz híven kilép a hadtestből és a front közepén találkozik. Puskaporos a levegő, mindenki harckészültségben. A két hadvezér tárgyal, de - hagyomány szerint - nem jutnak dűlőre. Mikor távozni készülnek, egy félszájról mondott szitok hallatszik a közelből: "menj anyádba!". A két hadvezér tisztázza a helyzetet, rájön, hogy a mondat egy másik galaxisból származhat és a régi legenda stabil alapokra lel. Rájöttek, hogy egy tovaszáguldó mondatfoszlány az, ami miatt évezredek óta kegyetlenül irtják egymást.
Az már egy másik történet, hogy bosszút esküsznek ama földlakó ellen, akinek a száguldó szitok elhagyta a száját és együttes erővel hatalmas űrhajónaszádot toborozva elindulnak, hogy elpusztítsák a Föld nevű bolygót; mindössze egy hiba csúszott a számításaikba: nem vették figyelembe a saját bolygójuk és a Föld közti hatalmas méretarány-különbséget, így, mikor födet értek, az egész hadihajó-naszádot egy mozdulattal felnyalta a talajról egy arra járó kiskutya.
Hű, hosszúra sikeredett, meg persze nem is így volt a történet, de a lényeg egy: hattalmas jelentőséggel bírhat egy félszájról elengedett mondatfoszlány is. Ugye.
És akkor a mesének vége, szép álmokat, gyerekek, mert nyolckor kelés van.
Puszpusz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése