2010. június 5., szombat

És megint egy új ötlet

A tegnapi honlapkészítős ötletem mellé ma lett mégegy. Készítek egy fixie-t. Az egy olyan bicikli, aminek versenyváza van, nincs váltója, nincs rajta fék és hátrafele is lehet hajtani. Annyi limlom van a műhelyben, hogy abból simán össze tudok dobni egy ilyen bringát. Hétfőn neki is állok.

Ma nem tudtam foglalkozni a weboldallal, mert a tárhellyel kapcsolatosan nem igazoltak vissza. Ha holnap sem lesz semmi, keresek másik tárhelyet. Van elég. Lesz időm vele foglalkozni, ugyanis az eső miatt elmarad a Nagy Bihar túra. Lehet, hogy vasárnap összehozunk valamit; pedig már úgy örvendtem, hogy végre teljesen rendben van a biciklim s holnap tekerhetem is. Vettem rá ugyanis ma egy új láncot 15 Euroért. Ez most olyan, hogy van neki egy darab nyitható-zárható láncszeme, így nem megy tönkre, ha le kell vegyem a bicikliről. Ezen kívül beszereztem még azt a szerszámot, amivel már régóta szemezek, csak nem volt lelkem kiadni érte 47 lejt. Ma megtettem. Előbb-utóbb úgyis meg kellett volna vegyem, mert nincs hordozható láncprésem, azon pedig van az is, meg csomó más szerszám is. Így néz ki, csak feketében.

Abban, hogy a nagy bihari túra elmarad, az a jó, hogy holnap tíztől tudok menni a Critical Mass biciklis felvonulásra s, ha ügyes vagyok s korán kelek, pólót is kapok. Összeszedem magam. S utána lesz Nyári Egyetem szervezői megbeszélés is 11-től s azon is rész tudok venni, ha már a Nyári Egyetemen nem is (szeptember eleje).

Délelőtt lefényképeztem a műhelyben jónéhány eladó alkatrészemet, amelyeket később fel fogok tenni a honlapra, hadd nézegessék az emberek. Majd idővel bővítem a kínálatot.

Találkoztam régen látott, udvarhelyi "T" barátommal, aki vasárnapig Váradon marad. Ennek örömére "M"-mel hárman rendeltünk két óriáspizzát. Na, az akkorára sikerült, hogy az utolsó szeletet most ettem meg vacsora gyanánt. Finom volt. Sőt, mivel 13 Euro fölött volt a rendelés, kaptunk hozzá egy kétlitres kólát ajándékba.

Megcsináltuk a diszpécserrel az eheti elszámolást s dejó, hogy annyi pénz megint összegyűlt, hogy kivesszük belőle "M"-mel a fizetésünket s az pont üti az öthavi lakbért, amit mostanában fizetnénk ki.

Érdekesség, hogy pár jó ötlettel milyen jól tudom ösztönözni magam. Lehet, hogy másoknak is csak ötletekre lenne szükségük? Adjunk egymásnak. Olvassuk egymás blogját! :))

Holnap reggelre itt egy jó zene: Paolo Nutini -Pencil Full Of Lead

De addig is pihenjetek gyorsan!
Most.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése