2010. június 4., péntek

Újra régi ötlet

Gondolkodtam, hogy kellene kezdjek valamit magammal addig is, míg itthon ülök. Kicsit rossz ez a helyzet, hogy így vegetálok, míg nem hívnak valahova dolgozni, de eszembe jutott, addig is mivel foglalhatnám le magam, hogy legyen mit csináljak s pénz is jőjjön belőle. Előszedtem régi ötletemet: készítek egy weboldalt, amire felrakom az amúgyis halomban álló bicikli alkatrészeimet. Ezt már régebben megvalósítottam, de aztán abbamaradt. Na, most újra nekiálltam. Eljutottam addig, hogy megvan a webodal irányelve: egyszerű lesz. Semmi adatbázis, semmi http-s cifraság. Csak az oldal, egykét link s az eladó cuccaim. Ennyi. Már lefoglaltam egy tárhelyet, holnap kell kapjak visszajelzést, hogy megkapom-e, van egy domainnév is: www.bringa.co.cc
Ez volt a mai napi hasznos tevákenység. Meglátom, holnap mire jutok.

Biciklis megbeszélés a Morénában. "G"-ék mennek kajakozni Magyarországra. Eljátszadoztam a gondolattal, hogy dejó is lenne velük menni, dehát két okból nem jön össze: 1. pont akkor van Tusványos és 2. remélem addig már valahol messze dolgozni fogok.

Kaptam kicsengetési meghívót: "E"-től. Kitaláltam az ajándékot is öt perc alatt.

Most hétvégén Nagy Bihar megmászása biciklivel. Szombaton reggel fél hétkor indulunk.
A biciklizésről jut eszembe, nem írtam le a Tour de Túr-os adataimat. Hát itt vannak:

táv: 61 km
max sebesség: 40,9 km/h
átlag sebesség: 21,1
aktív megtett idő: 2:53 (ebből 9 percet álltam, mert az összidő 3 óra 2 perc)

Dejó, most már lenullázhatom a kilométerórát.
S folytassam a biciklivel: Morénából hazafelé elszakadt a láncom. Azt mondják az okosok, az a baja, hogy többször szét volt szedve, így a sok kis lánc nit némelyikén letörött az a kis vállacska, ami bent tartja azt a két lánclemez közt. Ezért kell vegyek egy új láncot. Sajna. Azt is holnap. S a gumikat megint vissza kell cseréljem Trilobitről High Rollerre. Minden hétvégén gumicsere... lassan már maguktól átmásznak.

Volt ma egy film is még délelőtt: Unthinkable. Tiszta izgalmas volt: egy muzulmán amerikai bombaspecialista terrorista elhelyez amerika három nagy városában három atombombát és feladja magát a rendőrségnek, akik agyonkínvallatják, de nem árulja el, hogy vannak a nemsokára felrobbanó bombák, hanem azt kéri az államelnöktől, hogy vonja ki az amerikai haderőt Irakból. Tovább nem mondom, nagyon érdekes a vége s tele van jó színészekkel.

Van két weboldal, amelyeken elég olcsó, jó minőségű biciklialkatrészek vannak: a chainreactioncycles és a bike-components. Egyik angol, másik német. Érdemes lenne tőlük rendelni, ha többünknek kellene alkatrész, mert úgy olcsón kijön a szállítás, az alkatrészek árán pedig az itthoniakhoz képest csomót spórolunk. S kicsit felháborítón, hogy két ilyen magas életszínvonalú országban olcsóbbak az alkatrészek, mint az ilyen csóró Romániában. Ott az emberek a nagy fizetésükkel bagóért tudnak vásárolni. Na megálljatok csak!

Egyébként finom volt a sonkás-kukoricás-borsós-sajtos makaróni. S jaaaaaaaaaaaaj, most jut eszembe, hogy nem tettem rá tejfölt s már mind megettem. Mind a két felét. Hát úgy még milyen finom lett volna. Na mindegy, majd következőleg.

S akkor egy ilyen változatos nap után aludjatok szép álmokat Fly Me to the Moon-nal. Ezúttal Nat King Cole hangjával.

Szép álmokat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése