2010. június 10., csütörtök

Jó kis nap

Megvolt az első "munkanap". Tiszta jóra sikeredett. Reggel kilenctől ötig dolgoztam. Találtam munkát bőven s, persze hagytam máskorra is. Többek közt megjavítottam a futárbiciklimet, amit egy agybajos kliens tönkretett: annyira felváltott, hogy beesett a lánc a racsni és a küllők közé és még utána is erőltette és hajtott vele, míg a váltó fel nem csavarodott a küllők közé és ki nem ütött kilenc küllőt. Még a váltópapucs is teljesen elgörbült. A kár kb 25 Euro, merthogy az új Shimano Alivio váltó teljesen tönkrement. Többet bisztos, ki nem adom a biciklimet kölcsönbe. Végül sikerült restaurálnom, de mindenképp új váltót kellett tegyek rá.
Másik dolog, hogy ráfestettem a Fixi vázára a második réteg festéket is és a villán is elvégeztem a kellő műveleteket, úgyogy már az is ugyanúgy néz ki, mint a váz. A következő lépés a lakkozás lesz.

Villa előtte:

Villa utána, száradófélben:


Megérdeklődtem egy magyar tuning shopban, hogy vállalnak-e autóra való levonósgyártást. Aszonták, nem, de megadták Cosmin számát. Na ő az, akit nem fogok felhívni, mert románul valahogy nincs kedvem elmagyarázni azt, amit még magyarul is alig tudnék. Inkább megyek "K" dizájner barátomhoz s megoldjuk valahogy másképp a vázra való levonósok előállítását.

A holnapi nap valószínűleg a futárkodásé lesz, mert se a diszpécser, de a kollégám nem lesz munkaképes. Legalább egy kis pénz áll a házhoz.

Finom volt a sonkás-finomságos makaróni harmadik és egyben utolsó része.

Hatkor találkoztunk a bringás haverekkel a Morénában s beszélgetés közben lecsúsztattunk egy finom sört, majd átléptem a Gekkóba s ott pedig "K"-val beszélgettük a biciklifestés, meg mindenféle dizájnolás dolgát; s közben ott is elfogyott egy finom kis barna sör, persze.

Holnap tehát felkötni a gatyát.

Pápá!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése